Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

Az országgyűlés képviselőházának 175. ülése 1933. évi május hó 5-én, pénteken, Almásy László, Czettler Jenő és Bessenyey Zénó elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — A magyar állam költségvetése az 1933/34. számadási évre. Felszólaltak : Herrmann Miksa, gróf Hunyadi Ferenc, Ernszt Sándor, Éber Antal, Lányi Márton, Lang Lénárd, Krüger Aladár, Buchinger Manó, Marschall Ferenc. — A legközelebbi ülési dejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A horminy részéről jelen vannak : vitéz Gömbös Gyula, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Imrédy Béla, Kát lay Miklós, Fabinyi Tihamér, Hóman Bálint. (Az ülés kezdődik délután à óra 3 perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Esztergályos János jegyző úr, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Petrovics György jegyző úr, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Brandt Vilmos jegyző úr. Napirend szerint következik az 1933/34. évi állami költségvetés (írom. 516) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik Hermann Miksa képviselő úr, aki beszédének elmondására tegnapi ülésünkön halasztást kapott. Herrmann Miksa képviselő urat illeti a szó. Herrmann Miksa: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Elnézésüket kérem, hogy a vita mostani stádiumában nem általános pénzügyi, vagy politikai kérdésekkel foglalkozom, hanem technikai kultúránknak, vagy bátran mondhatjuk: technikai fejlődésünknek egy olyan kérdésével, amely több minisztérium hatáskörébe vág és ennek következtében helyénvalónak találtam, hogy ezt az általános vita folyamán szóvá tegyem. (Halljuk! Halljuk!) Éppen azért, mert nem kívánok általános témákkal foglalkozni, nem reflektálhatok a tegnap előttem szólt Andaházi-Kasnya Béla képviselőtársam beszédére, noha a művészetről és a művészet helyzetéről mondottakat teljes mértékben magamévá teszem. Egy megjegyzést azonban méltóztassanak megengedni. A t. képviselő úr pártvezére financiális tervezetének támogatásánál azt említette, hogy érthetetlen, hogy még nem léptünk az általuk devalorizációnak nevezett területre, holott a hatalmas és gazdag Anglia ezt már hónapokkal ezelőtt megtette. T. Képviselőház! Az én megítélésem szerint Angliának éppen a gazdagsága engedte KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. meg azt, hogy ezt a más körülmények között kockázatos lépést megtegye. Azt hiszem, hogy ma Anglia az egyetlen birodalom, amely devalorizációt kockáztathat meg, süllyesztheti valutájának színvonalát anélkül, hogy felidézné azokat a mérhetetlen bajokat, amelyeket az infláció idejéből mi túlontúl jól ismerünk. Megítélésem szerint a valuta színvonalának süllyesztése, tehát az "Eckhardt-féle elgondolás veszélytelen mindaddig, amíg a valuta belső vásárlóképessége nem csökken le. Amíg ez legalább nagy vonásokban megmarad, tehát amíg a fogyasztó a legelsőbbrendű életszükségleteket körülbelül ugyanazzal a jövedelemmel tudja megfizetni, mint azelőtt, addig őt nem bántja az, hogy az általános színvonal lesülylyed, amint, azt hiszem, mindegyikünknek teljesen mindegy volna az, hogy hol áll a mi valutánk színvonala, ha ugyanannyi pengőért tudunk beszerezni ugyanannyi portékát most is, mint azelőtt. (Ügy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, ami Angliában történt, az három főokra vezethető vissza. Az egyik Angliának még ma is létező mérhetetlen gazdagsága. Angliának olyan vagyonreservoir áll rendelkezésére, hogy azokat a fluktuációkat, amelyeket egy ilyen néhány százalékos süllyesztés okoz, a nagy tömegek nem érzik meg. A második ok az, hogy Anglia importál élelmicikkeket, amelyeknek ára sajnos, nagyon alacsony és importál cikkeket, amelyeknek ára az ismeretes olló következtében még mindig magasan áll (Ügy van! jobbfelöl.) Ha Anglia most valutáját leengedi, akkor az amúgy is olcsó és nagy konkurrenciával küzködő élelmiszerekkel nem nagyon terheli meg fogyasztását, ellenben lehetővé teszi ipari termékeinek jobb elhelyezését. Már most minden ilven mesterséges evolúciónál meg kell valakinek fizetnie ennek a mulatságnak a költségeit; valaki Fekete Péter marad az ilyen játékban, csakhogy Angliában nem a szegény gyenge társadalmi réteg lesz az, nem is az, amely körülbelül a^ mi középosztályunknak felel meg, hanem más, erősebb réteg. A harmadik ok, amiért Anglia ezt megtehette, az a mérhetetlen bizalom, amellyel az angol ember az ő institúciói iránt viseltetik. 18