Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-174
Az országgyűlés képviselőházának 17; képtelenek, mert elsősorban helyibenlakást kell igazolni, először hároinhónapi, azután hat hónapi, sőt legújabban egy esztendei helybenlakást követelnek tőlük. Legújabban már csak abban az esetben 'kaphatnak munkát, ha az itteni községi elöljáróságoknál az illetők igazolni tudják, hogy az Ínségesek közé itt fel voltak véve. Tehát ezt a megszorítást, amelynél automatikusan kizárják azt a munkást, aki itt eddig is végezte a rábízott munkakört, nem tartom nelyesnek, mert ezáltal amellett, hogy a munkanélküliséget nem csökkentették, egyik helyen a munkát elvégeztetik nem szakemberekkel, ezt tehát a munka sínyli meg, a másik helyen pedig tétlenül, munka nélkül állanak a falvakban azok az emberek, akik egyébként találnának munkát. Arra kérem éppen a jelenlévő Krüger képviselő urat is, (Krüger Aladár: Ugyanerről kívánok én is beszélni ugyanilyen értelemben!), akinek kerületében a választók egész struktúrája ugyanaz, mint az Alföld jelentékeny részében, hogy igenis, csináljunk valamit ezekért a szegény kisemberekért, mert ezek a legnagyobb munkaszezon idején munkanélküliek, tétlenek. (Krüger Aladár: Szomorú!) Méltóztassék elképzelni, hogy ezek milyen auspiciummal néznek az elkövetkezendő tél elé. Ezek olyan minimális szociális kötelezettségek, amelyeket feltétlenül szem előtt kell tartanunk és amelyeknek teljesítése érdekében feltétlenül kell valamit csinálnunk, ha másért nem, éppen szociális szempontból, éppen azért az osztályért, mely ebben a keserves helyzetében is egy pillanatig sem maradt hűtlen az állameszméhez, és amely felettesei iránt mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetik. (Dinich Ödön: Eeltételenül kell a Tisza mentén választást csinálni, hogy legyen gátépítési munka. — Feniczy Ignác: Majd fogunk segíteni!) Sztranyavszky Sándor képviselőtársunk tegnapi előadásában (Dinnyés Lajos: Felolvasást tartott!) egypár olyan kérdést ütött meg, (Feniczy Ignác: De nagyon kényesek! — Dinnyés Lajos: Nem szabad felolvasni! — Mozgás.) amelyeket nem tartok egészen helytállóknak. A képviselő úr többek között a munkanélküliek számának csökkentéséről beszélt és azt mondotta, hogy a jelenlegi kormánynak igenis, sikerült a munkanélküliek számát lecsökkentemé. (Feniczy Ignác: Ezt nem lehet letagadni!) Ezzel szemben, sajnos, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a munkanélküliség az utóbbi időben olyan erős mértékben növekedett, (Feniczy Ignác: Ez nem áll!) hogy az a mostani kis foglalkoztatás talán relative csökkentette a munkanélküliek számát, de a valóságban az állandó munkanélküliség, sajnos, emelkedő tendenciát mutat. (Feniczy Ignác: Ez nem áll!) Azonkívül még pár olyan kérdést említett meg itt Sztranyavszky képviselő úr, amelyek, őszintén megvallom, magyarázatra szorulnak, mert nem egészen tiszták, illetve nem fedik teljesen a kormányelnök úr által tett kijelentéseket. Az igen t. képviselő úr felolvasásában azt mondotta, hogy az indokolatlan álláshalmozást meg kell szüntetni. (Dinnyés Lajos: Melyik az indokolt?) Itt meg kell kérdeznem, hogy akkor melyik az indokolt álláshalmozás? (Ulain Ferenc: Főszolgabíróság és képviselőség! — Feniczy Ignác: Ügyvéd és képviselő! — Dinich Ödön: Az szabad pálya! — Zaj.) Az igen t. miniszterelnök úr dunántúli körútja alkalmával az. egyik nagy városban kijelen. ülése Í933 május i-én, csütörtökön. Ü7 tette, hogy az álláshalmozások megszüntetését nem tartja szükségesnek. Kifejezetten kijelentette ezt, mert szerinte több munka igenis, csak annak jut, aki abban érdemet szerzett, tehát az álláshalmozásnál a munka tulajdonképpen nem más, mint az emberek jutalmazása és ő nem hajlandó arra, hogy érdemes embereket gátoljon a munkában, illetve azokat olyanokkal helyettesítse be, akik arra a munkára nem hivatottak. Kétségtelen, hogy ebben bizonyos fokig, elméleti szemszögből megítélve, igaza van; ha azonban választanom kell két igazságtalanság között, hogy vájjon az arra érdemes egyén öt állását hagyom-e meg, vagy pedig az érdemes más egyéneket helyezem el, (Dinnyés Lajos: A magyar fiatalságot!) akik nem tudnak elhelyezkedni, ha a mai fiatalságot helyezem el közpályákon, állásokban, mondom, ha ezeket fogom esetleg azoknak az egyéneknek magán sérelmére, rovására oda elhelyezni, lehet, hogy sérelmet követek el az illetők magánjogai ellen, azonban a kisebbik sérelmet választom és azt mondom, inkább elkövetem ezt az utóbbit, de annak a szegény munkanélkülinek adóik munkát és kereseti lehetőséget. Elkerülhetetlennek tartom több okból az. álláshalmozások végleges megszüntetését. Elsősorban azért tartom ezt szükségesnek, mert állásokat rendszerint nem azok halmoznak, akik munkát végeznek, hanem rendszerint azoknak van sok állásuk, akik csak igazgatósági tagok, akik pusztára csak reprezentatív szerepet töltenek be, ez pedig effektív munkának nem tekinthető. Ha peaig valaki egyéni képességeinél fogva egy munkakör betöltésére tényleg minden körülmények, között kiváló, lehetetlen, hogy olyan univerzális zseni legyen az illető, hogy egy és ugyanazon idő alatt annyi kifogástalan munkát végezzen, mert lehetetlen, Jiogy meg ne rövidítse az, egyik képességével végzett munkával a másikat. (Feniczy Ignác: Lehet festőművész és képviselő! — Dinich Ödön: Szabad pálya!) Igen t. képviselőtársam, talán erre nem kellene reflektálnom, (Feniczy Ignác: Nem az álláshalmozásra értettem!) azonban ki kell jelentenem az igen t. képviselő úrnak, az. Isten mentse meg önt attól, hogy művész legyen a helyzet mai állása mellett. Kijelentem igen t. képviselőtársamnak, hogy ma művésznek lenni egyenlő az állástalansággal, (Dinich Ödön: Művészet művésznek lenni! — Derültség!) ma tényleg művészet művésznek lenni, úgyhogy nem is érti meg az ember, hogyan élnek meg a mai írók, művészek és tudósok. (Feniczy Ignác: De képes mindkettőt betölteni!) Nem vagyok képes. Be kell vallanom őszintén képviselőtársamnak, hogy azóta munkaképességem legalább is abban az irányban erősen csökken, mióta ezt a munkát végzem, mert igenis nem lehet teljes lélekkel, teljes szívvel és teljes odaadással több munkát végezni, őszintén mondom, igazán csak egyetlen munkát lehet betölteni. (Musa István: A , művészet után nem kap fizetést! — Feniczy Ignác: Nem a fizetésről beszélünk! — Zaj.) De az álláshalmozások feltétlen megszüntetését legelsősorban a reménytelen mostani fiatalság szempontjából is engedhetetlenül szükségesnek tartom. Méltóztassék elképzelni a fiatalság helyzetét ma. Nem is beszélek csak a diplomás if jakról, de nézzük meg a többit is, hiszen ugyanolyan sors vár a nem diplomásokra s a bármely pályán elhelyezkedni kívánó ifjúságra, amely teljes reménytelenséggel néz a jövőbe. Ma már olyan megjegyzéseket hallani, hogy amikor az apa megdorgálja
