Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Âz országgyűlés képviselőházának 17% tovább megyek és egészen nyiltan megmondom, majdnem Eckhardt 'képviselőtársaimmal szemben, hogy ennek az 1'5 millió eladósodott kisgazdának jelentékeny részét nem tartom megmenthetőnek, és pedig azért, mert ha ezekkel az adó svédeimi rendelkezésekkel átmenetileg segítünk is rajtuk, vagy ha meg is tudnánk szüntetni eladósodásukat és olyan platfformot tudnánk részükre teremteni, hogy a gazdálkodást elölről kezdhessék, a, mai termelési viszonyok és hozadéki lehetőségek mellett elkerülhetetlen lenne, hogy 3—4 esztendő múlva ugyanabba a helyzetbe kerüljenek, mint amelyben ma vannak. íme itt is el van hibázva az elmúlt tíz év gazdasági politikája. A földbirtokreform, amelyet — valljuk be — szerencsétlenül hajtottunk végre, (Hegymegi Kiss Pál: De mennyire!) mondjuk meg egészen őszintén, nem jelentett mást, mint új nincstelenek teremtését; .akiknek volt valamijük, azt is elvesztették a földbirtokreform útján. Az egyetlen, ami tényleg pozitívumnak volt tekinthető, a házhelyek kérdése, amely az akkori körülmények között tényleg sikeres akció volt. A vitézi telkek kérdésének megoldása már kevésbbé, de a házhelyeké szerencsésnek nevezhető. Itt is azonban éppen a Faksz. által a kis házhelyek felépítésére köles ön adott összegek olyan új terheket jelentettek, illetőleg a változott gazdasági viszonyok folytán a juttatottak olyan gazdasági lehetetlenülésbe kerültek, hogy legjobb szándékuk mellett is teljesen képtelenek ezeket az összegeket fizetni. (Feniczy Ignác: A gazdasági viszonyok miatt!) Igaz. A Faksz. eredeti rendeltetése az volt, hogy ezeket a kisembereket hajlékhoz juttassa. Ha azonban a Faksz. most erőszakosan igyekszik érvényt szerezni tagadhatatlan jogának, ebben az esetben a kitűzött cél ellenkezőjét fogja elérni, mert ezeket a kisembereket földönfutókká teszi s ezek elvesztik az utolsó kis hajlékukat, amely egyedüli mentsváruk volt. Meg kell állapítanom, igen t. képviselőtársaim, hogy a földbirtokreform, amely igen kis parcellákba bontotta fel az egységeket s amely minden pénzügyi előkészület, illetőleg kellő fundálás nélkül hajtatott végre, talán jelenthetett előnyt a kisajátítást szenvedőnek, de semmiesetre sem jelentett előnyt annak, aki a földet kapta. Különbséget kell tennünk itt is azok között, akik vagyonmegváltás vagy pedig kisajátítás révén jutottak földhöz. Méltóztassanak megnézni, milyen furcsa helyzet állt elő a földbirtokreform kapcsán. Csak nemrégiben fordultak hozzám több községből, ahol a földbirtokreform után a járásbíróság már megállapította a végleges vételárat, amely vételár a mindenkori kataszteri tiszta jövedelem hatvanszorosának felel meg. Hogy ezek hogyan jutottak a kataszter ilyen besorozásába, erre nem akarok kitérni, csak ki kell jelentenem, hogy például az Alföldön, ahol Feniczy igen t. képviselőtársam is képviselő, — tehát a legjobban mi látjuk a helyzetet — általánosságban 1200 pengő körül mozog a földbirtokreform útján a kisembereknek juttatott föld holdanként! ára. (Feniczy Ignác: Az egy kicsit nagy!) Túlságos súlyos. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az, aki már jelentékeny összegeket fizetett, aki minden nehézség ellenére már eleget tett legalább fizetési kötelezettsége egy részének, teljesen eladósodva, lehetetlen helyzetbe kerülve, tanácstalanul áll, mert ugyanolyan kvalitású földet, amelyhez ő az állami akció révén 1200 ülése 19SÈ május 4-én, csütörtökön. 115 pengős áron kedvezményesen jutott, ma már 3—4—500 pengőért vásárolhatna, tehát olyan magas áron jutott ehhez a földöz, hogy azt ma megtartani képtelen. Mi, mint agrárpárt, természetesen elsősorban ezekért a kisemberekért aggódunk s minden lehetőt el kell követnünk arra, hogy ezeknek a kisembereknek eminens érdekeit megvédjük. A ma délutáni vita folyamán Kassay Károly képviselőtársam a devalorizációval kapcsolatban kifogásolta a független kisgazdapártnak kvázi adósságrendezési tervét, s azt mondotta, hogy ez nem módja az adósságrendezésnek, hanem előny bizonyos társadalmi osztály részére a többiek rovására. Ezzel szemben ki kell jelentenem, hogy az igen t. képviselő, úr nem volt mindig ilyen szigorúan ortodox állásponton a pengő stabilizálását illetőleg, mert nem is olyan régen — azt hiszem akkor, amikor a Károlyi-kormány a 33-as bizottság jelentését beterjesztette — ő maga volt az, aki azi akkor a pengő; és külföldi pengő diszparitása között jelentkező különbség megszüntetését kívánta, vagyis súlyt helyezett arra, hogy a pengő 30%-kaJl vitessék le arra az értékre, aJhogy a valóságban azt a külföldön jegyzik. Lehet, hogy Kassay képviselő úr ezt a felfogását revízió tárgyává tette, lehetséges az is, sőt nagyon valószínű, hogy ő, aki egész politikai felfogását inkább merkantil és é gyáripari érdekek szemszögéből irányítja, (Dinich Ödön: Így van!) ebből a szemszögből ezt a megoldási lehetőséget nem tartja előnyösnek, azonban, mint előbb is mondottam, az ország lakosságának nagyobb része szempontjából az igenis előnyös ós elkerülhetetlen. Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy ez ellen lehet tiltakozni, ez ellen lehet küzdeni, de ez elkerülhetetlen lesz, mert a külföldi események ezt reánk fogják kényszeríteni. Az elhangzott érvek között, amelyeket itt felsorakoztattak ellenünk, szerepelt az is, hogy indokolatlan, hogy mi mint szegény ország kezdjük meg pénzünk értékállókópességének rombolását. Ez az érv nem egészen helytálló. Vannak olyan el nem hangzott érvek is, amelyeket magam is fel tudnék sorakoztatni magunk ellen, de ezek még mind nem vonják maguk után azt, hogy ez a terv nemj oldható meg. Még azt az álláspontot is el tudom, fogadni, hogy érthetetlen, hogy mi Magyarország, kezdjük meg a devalorizációt, vagy azt az érvet, hogy legalább is ne hasonlítsuk magunkat a gazdag Amerikához, ahol a pénz értékállandóságát az aranyfedezet minden körülmények közö'tt biztosítja, mert aki ismeri a viszonyokat, nagyon jól tudja, hogy az Egyesült Államoknak körülbelül 3400 millió aranyfedezetére kibocsátott 4 milliárd dollar értékű bankjegye van. Legutóbb pedig kibocsátottak még másfélmillió dollárt, de kétségtelen, hogy 'bár ez az inflációs jellegű kibocsátás megtörtént, még sincs ott. infláció, mert a pénzt Amerikában az Egyesült Államok Szövetségi Tartalék Bankjai bocsátják ki, már pedig az újabban kibocsátott váltópénzegységeket nem a Federal Reserve Bankok, hanem az erre a célra felállított állami bank, illetve az; államok együttes bánja bocsátotta ki. Ennek, szerintem, — lehet, hogy tévedek — meg is lesz a következménye, mert valószínűiéig diszázsió is fog jelentkezni rövid idő

; múlva a két pénz között. De ha el is fogadom, hogy ők ebben az esetben nem csináltak inflációt, akkor is azt kell mondanom, hogyha Amerika, a hitelező állam, amely minden országnak hitelezett, a pénz