Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

114 Az országgyűlés képviselőházának 1 nek. Kétségtelen, hogy mindenki megkísérelte ebben a nagy, rettenetes gazdasági özönben, gátszakadásban,^ hogy olyan felépítményt építsen, amely ismét visszatereli a gazdasági életet volt medrébe. Dencz Ákos t. képviselőtársam fejtegetése alapján, a gazdasági liberalizmusra és az individualista-kapitalista rendszerre építette egész felfogását. Vitatható, hogy vájjon a gazdasági liberalizmus befejezte-e már azt a bizonyos első fázisát. Mint ahogy az élet általában fejlődésen megy keresztül, úgy természetesen ez is átalakuláson megy át. Bár magam is az individualista-kapitalista rendszer hívének vallom magamat, és úgy hiszem, hogy amíg egyedek, tehát indivídiumok intézik az emberek sorsát és a kereskedelmet is, addig az individualistakapitalista rendszerről letérni nem lehet, mégis állítom, hogy a gazdasági liberalizmus már régen befejezte rendeltetését, már régen eltértünk attól, amit eredetileg célzott. Hol vagyunk mi már a Smith Ádám és Eichard Cobden tanaitól! Hol vagyunk már ezektől a fogalmaktól, amikor éppen a gazdasági liberalizmus volt az, amely tulajdonképpen megakadályozta a gazdaságok fejlődésének lehetőségét. Ma senkisem mondhatja, hogy egy kartell, vagy bármely ilyen erőltetett gazdasági egyesülés, amely éppen a gazdasági liberalizmusból ered. az individualista-kapitalista rendszernek támasztéka volna. Ellenkezőleg, a kartellek és ezek a tömörülések voltak éppen azok, amelyek az árnak és árunak egymáshoz való viszonyát mesterségesen befolyásolták, amelyek tehát az árak kialakulására döntő hatással voltak. En azonban nem akarnék ilyen elméleti vitába belemenni: nem is ez a célunk, hiszen ezeket minden képviselőtársam legalább úgy ismeri, mint én, mint bárki más, sokkal jobban, hiszen ez a mesterségünkbe vág. Vannak azonban bizonyos kérdések, amelyekben nem osztozom Dencz Ákos t. képviselőtársam véleményében; engedje meg, hogy inkább ezekre mutassak rá. Dencz igen t. képviselőtársam többek között utalt arra, hogy bár jóhiszeműséget kölcsönöz nekünk, meglehetősen perhorreszkálható a független kisgazdapártnak az az elhatározása, hogy a pengő devalorizálására gondol, ami a pengőnek körülbelül 50% -os leértékelését jelentené. (Hegymegi Kiss Pál: Nagyon bölcs dolog! — Egy hang a jobboldalon: Nagyon veszedelmes!) Beszédében hangoztatta, hogy az infláció lehetősége a pénz értékálló egységét megbontaná és kiszámíthatatlan veszedelmekkel járna. Sőt Rassay t. képviselőtársam azt mondotta a beszédében, hogy, ha ezt egy elhatározással meg tudnók valósítani, akkor sohasem lehet tudni, mikor lesznek olyan kényszerítő körülmények, vagy olyan viszonyok, amelyek egy újabb devalorizációt tennének kívánatsosá s annak elrendelését vonnák maguk után, ami azután a pénz abszolút romlását idézné elő. Ki kell jelentenem t. képviselőtársamnak, hogy a mi pártunk az infláció fogalmától távol áll. Mi nem kívánunk inflációt, sőt mi teljesen tisztában vagyunk az, inflációval járó veszélyekkel. Azonban differenciát kell tennünk, (Dencz Ákos: Játék a szavakkal!) hogy mi az infláció és mi a devalorizáció fogalma. Az infláció a múltban már megtörtént; ezt mi most legalább olyan károsnak és elviselhetetlennek tartanok, mint ahogy az igen t. képviselő urak a saját szempontjukból kifejtették, s 7

h. ülése 1933 május U-én, csütörtökön. ennek következményeit mi nemcsak hogy nem tudnók vállalni, hanem ellenkezőleg, magunk is mindent elkövetünk, hogy az infláció lehetősége be ne következzék. Méltóztassanak azonban emlékezni arra, hogy nem is olyan régen, még egy esztendővel ezelőtt az akkori pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy a pengő értékálló egységét szabályozni kell s ő akkor ennek a pénznek szabályozását a font akkori árfolyamához kötötte, sőt beszéltünk annakidején az angol pengő fogalmáról is. Legyünk őszinték, azóta az angol font már régen lemaradt, s kitűnt, hogy nekünk, szegény adós államnak, akik a pengőt az angol font értékálló mivoltához kötöttük, s ahhoz kötöttük a pengő vásárlóerejét is, a valutánk sokkal stabilabbnak bizonyult, mint az angol valuta. T. képviselőtársam, ha nem lett volna olyan erőszakos defláció, akkor nem lennénk ilyen súlyos gazdasági helyzetben. Mért nem lehet tagadni, hogy az elmúlt esztendők alatt óriási defláción ment keresztül az ország pénzügyi helyzete, amit bizonyít az is, hogy annak a 340 millió pengőnyi bankjegymennyiségnek, amely ma cirkulál, háromszor kell megforgatódnia, hogy az állami költségvetés szükségletét be tudja hozni, a 340 millió pengős bankjegymennyiségnek adó formájában háromszor kell visszatérnie, hogy egy körülbelül 720—760 millió pengős költségvetést ki tudjunk hozni. Méltóztassék elképzelni, hogy a mai trombózis mellett, — mert ezt kell mondanom, amikor a vállalkozás, a hitelélet teljesen meghalt, tehát amikor az egyik oldalon teljesen eldugult a tőke, igazi rendeltetésétől eltért, a másik oldalon pedig abszolút hiányok jelentkeznek — amikor, ismétlem, ilyen gazdasági trombózis állott elő, ez természetszerűleg magával hozta, hogy az állami bevételekben olvan folytonossági zavar lesz, amely zavar természetes következménye annak, hogy az állami költségvetések állandó deficittel végződnek. Igenis, mi azért kívánjuk a devalorizációt, mert nem találunk más jobb lehetőséget arra, hogy az eladósodott gazdatársadalmon és általában az eladósodáson valami módon segíteni lehessen. Méltóztassék elhinni, hogy a független kisgazdapárt a legnagyobb készséggel kapna egy olyan leiietőségen és elfogadná azt, ha az igen t. többségi párt olyan megoldást hozna, amely új vérkeringést önt a gazdasági élet ereibe és az eladósodott gazdákat újból termelőképesekké, újból életképesekké teszi. (Helyeslés a baloldalon. — Dinich Ödön: Tessék ezt megcsinálni!) Eckhardt t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy körülbelül 1"5 millió gazda van eladósodva. Ezekhez hozzá kell számítani a családtagokat is, úgyhogy bármilyen szerényen is veszem, majdnem 4—5 millió lélekről van szó. Tehát az ország lakossága felénél többről kell feltétlenül gondoskodnunk és kell megtalálnunk a lehetőséget, hogy ezeket ebből a rettenetes kátyúból kivezessük. En sohasem voltam túlzott optimista, de be kell vallanom, hogy azokat az úgynevezett átmeneti adós védelmi rendelkezéseket és mindazokat a kedvezményeket, amelyeket az eddigi kormányok hoztak, s amelyekkel az elmúlt tíz, de inkább a legutóbbi öt esztendő alatt kísérleteztek, hogy az eladósodást valahogyan enyhítsék, nem tartom megoldási lehetőségnek. Miért! Azért, mert ha mesterséges injekciókat adunk nekik, ezzel csak hosszabb időre kitoljuk a halált, az később következik be, de gazdasági helyzetükön segítve nincsen. Sőt,