Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-174
112 Az országgyűlés képviselőházának j ságnak oly polgári és katonai nyugdíjasai, akik^ a békeszerződés értelmében Magyarországtól különböző állam polgáraivá lettek, nyugdíjuk címén a magyar kormány ellen semmiféle igényt nem támaszthatnak.» Ez így, t. Ház, elég jól hangzik, mert ebből az következnék, hogy az utódállamok területén ottmaradt nyugdíjasok illetményeit ezek az államok viseljék, (Tomcsányi Vilmos Pál: Ügy is kellene!) csakhogy vajmi kevés azoknak a száma, akik élvezhetik. Szemünk előtt ment végbe a menekültek kálváriája. Sőt ennek még most sem akar vége lenni, amint például Romániában a magyar postamesterek, magyar vastasok újabb tömeges elbocsátásából látjuk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nekünk tehát ezekkel a kiüldözött magyar testvéreinkkel szemben az említett trianoni rendelkezést a maga szigorúságában alkalmazni nem lehet, ezeknek nyugdíjat adni nemcsak erkölcsi, becsületbeli, de az 1927 : XXIV. tcikkből folyó jogi kötelességünk is. A békeküldöttség annak idején a békeszerződésre adott válaszában erős érvekkel szállott síkra, s azóta is a magyar kormány és delegátusai több ízben szóban és írásban minden alkalmat megragadtak, hogy az utódállamokat illető nyugdijakat ezekre az államokra hárítsák át. A hágai lemondás reciprocitást tételezett fel, mert ezt abban a reményben tettük, hogy román részről is velünk szemben a kívánságok, illetőleg kérelmek teljesíttetni fognak. Sajnos azonban, fájdalommal látjuk, hogy ezek a megállapodások nem váltak be. Kétségtelen azonban, t. Ház., hogy ez_a rendkívüli mértékben megnövekedett nyugdíj teher minden vonatkozásában háborús következmény, ennélfogva annak terhét kizárólag a mai generációra, a mai államgazdálkodásra áthárítani nem lehet, és éppen azért teljesen indokoltnak találok minden olyan ^ törekvést, amely ennek a hatalmas nagy kiadásnak fedezetét évtizedekre kiterjedő megosztással kívánná biztosítani. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Dencz Ákos: A költségvetési rend. a tisztánlátás szempontjából igen fontosnak tartanám azt, hogy a nyugdíjterheknek az a része, amely a közszolgálatban ezidőszerint szükséges személyzeti létszámnak felel meg, az, egyes tárcáknál a r rendes kiadások között számoltassék el, míg a háborús következményeképpen előállott és fokozatosan csökkenő többi rész. mint átmeneti ikiad békeszerződési terhek között szerepeljen. Ez az eljárás megfelelőbb világításba helyezné a személyig járandóságoknak Csonka-Magyarországra háruló terhét és enyhítené azt a nagy ellenszenvet is, amelyet e felette nagy rendkívüli nyugdíjtehernek elég tekintélyes összege az egész tisztviselőtársadalommal és a nyugdíjasokkal szemben a közvéleményben kiváltott. Az átmeneti nyusdíjtebertöbblet fedezetére vonatkozólag többféle elgondolás merült fel nemesak nálunk, hanem a többi államokban is. Nem szándékozom ezeknek a részleteivel az icen t. Ház nagybecsű türelmét igénybe venni. (Halliuk! Halljuk!) csak arra kívánok rámutatni, hogy Homonnay Tivadar igen t. képviselőtársam énpen a közelmúltban részletesen vázolta az úgynevezett biztosítási rendszert. A masram részéről nagyon sajnálom, bogy ezt a tervezetet, amelyet ő annakidején itven nagy szakszerűséggel ismertetett, az illetékes körök nem méltányolták eléggé, holott annak megvalósítása iránt tőkeerős külföldi 7U. ülése 1933 május U-én\ csütörtökön. biztosítótársaságok is igen melegen érdeklődtek. (Andaházi-Kasnya Béla: Ez tévedés!) A kormány maga szintén foglalkozik a nyugdíjkérdésnek törvényhozási úton való rendezésével. Ha ennek az a célja, hogy a különféle nyugdíj csoportok csökkentett illetményei megrögzíttessenek, véglegesen megállapíttassanak és a jelenlegi nyugdíjazási feltételek módosíttassanak, amennyiben ezt a nemzet érdeke megköveteli, a kormány a_ maga intézkedéseit valóban tegye is meg, de én arra kérem az igen t. kormányt, hogy ne töirvénynyel, hanem rendeleti úton tegye meg ezeket az intézkedéseket. Mi most a kerettörvények idejét éljük, a mai rendkívüli idők, a mai hangulat egyáltalában nem alkalmas a tételes törvényekkel való kormányzásra. Ennélfogva, ha mi ennek a jó nyugdíjtörvénynek a rendelkezéseit, amely a magyar tisztviselőtársadalom évtizedes jogos kívánságait tartalmazza, a mai rendkívüli időkben és hangulat közepette megváltoztatjuk, amit — azt hiszem — ez a tisztviselőtársadalom meg sem érdemel, alig hiszem, hogy ennek a jó törvényneka rendelkezéseit mégegyszer törvényhozási úton visszaállítsuk. (Jánossy Gábor: Igaza van!) A nyugdíjkérdés megoldására vonatkozó tervek között felmerült még az is, hogy a tényleges szolgálatból kiváló közalkalmazottak nyugdíj helyett földbirtokot kapnának haszonbérbe olymódon, hogy a haszonbérletek jövedelme feleljen meg jogos nyugdíjuknak. Az ilymódon haszonbérbe adott birtokokból telének létesülnének, képzett szakemberrel az^ élükön, aki vezetné a gazdálkodást, a telének jövedelméből ne dig a nyugdíjasok, illetőleg haláluk után hozzátartozóik részesülnének. Ez, az elgondolás az első hallásra talán tetj szetosnek tűnik fel, azonban nagyon vigyázni ke 1 ! ezeknek «z úgynevezett és a köztudatba már «nyugdíjfarm» r néven átment telepítési ideának a megvalósításával. nehogy úgy tárjunk, hogy egy második földbirtokreform kellemetlenségei ismétlődjenek meg. A jogi helyzeten kívül a termelés, értékesítés, felszerelés, forgótőke, szakértelem, hajlam, stb. mind figyelembe veendő, ezeket tehát előzetesen tisztázni kell, mert különben úgv járunk, mint a Muth-pusztai telepesek, akiknek szomorú sorsa valósággal intő példa arra. hogy hogyan nem szabad, hogyan nem lehet telepíteni. (Ügy van! Üqy van!) f Hogy ezt a kérdést a t. Ház nyilvánossága elé vagyok bátor hozmi. teszem ezt azért, mert ezt a kérdést a napi- és szaklapok állandóan nyilvántartják, azzal foglalkoznak és rámutatnak mindazokra a hátrányokra, amelyekkel a telepítés jár. Pedig a telepítésnek nálunk a múltban több szerencsés megoldásával találkoztunk. Elég. ha itt a Darányi Ignác-féle bánáti és erdélyi telepítésekre gondolunk. Ennélfogva a kormány teljes^ ioggal gondolhatott nemzeti munkaprogrammiában a telepítés szép gondolatának megvalósítására. Az érintett esetben Tolna megye tamási járásában Felsőireg község határában Muthpusztán 1062 katasztális hold uradalmi föld került vagyonváltság címén a kincstár tulajdonába, s ennek értékesítésére úgy döntöttek, hogy oda száz jászárokszállási derék magyar családot telepítenek. Az egész akciót az arra hívatott tényezők, az Országos Földbirtokrendező Bíróság és a Magyar Földhitelintézet vették kezükbe. A terv a nálunk Dunántúl még eléggé ki nem alakult tanyarendszerben jelölte ki az egyes különböző nagyságú parcellákat,
