Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17 U. inkább megtehetne, mert az adósságoknak mai értékre átszámított összege a korábbi tárgyalások következtében a legtöbb adós államnál már jóval kisebb tételben alakult ki. Sajnos azonban, ez a teher is a mai viszonyok közt felette súlyos, ezért a további törlesztésnek feltétlenül arányban kell állnia a nyersanyagok, termények áresésével, a nemzetközi kereskedelmi forgalom csökkenésével és az egyes nemzetek pénzértékének gyengülésével. Elismerjük, t. Ház, hogy nem utolsó súlylyal esik a mérlegbe a gazdasági életnek az az erkölcsi alaptétele, hogy az adós fizetni tartozik. Anglia például, ha nehezére esik is, fizet, törleszt, míg a gazdag) Franciaország ezt csak nem is olyan régen megtagadta. Megtagadta pedig a fizetést^ nem azért, mert nem tudna fizetni, mert pénze, aranya, valutája bőven lenne hozzá, hanem mert úgy érzi, hogy az általános gazdasági helyzet lényeges változása nemcsak megengedhetővé, hanem egyenesen kötelességévé teszi azt, hogy tartozását és annak törlesztési feltételeit gyökeres revízió alá vegye. Hogy áll a helyzet nálunk, t. Ház? Bátor voltam említeni az imént, hogy a mi gazdasági életünk sokkal több vérveszteséget élt át, mint bármely más ország. A mi gazdasági berendezkedésünket széttépte az ország feldarabolása. Elvesztettük a termelés belső piacának jórészét és a kettős monarchia feldarabolásával külföldi piacának egész bázisát. Mindezt a veszteséget azonban nem éreztük addig, amíg belső tartalékainkat emésztettük fel és amíg a külföldi kölcsönökkel termelésünket és belső gazdasági életünket igyekeztünk felfrissíteni. Ezeket a külföldi kölcsönöket olyan időkben vettük fel, t. Ház, amikor a nemzetközi áralakulások a kölcsönök számára egészen más alapot és más kamattörlesztési viszonyokat nyújtottak. Ez az alap most felborult. Az a tény, t. Ház, hogy az úgynevezett látszatkonjunktúra idején állami életünk keretei kitágultak. Csonka országunkat új földrajzi és szociális helyzetében igyekeztünk berendezni s ez alatt erősen megnöveltük a teherviselési képességgel szemben az igényeket, közben pedig ez a teherviselési, vagyis adózási képességünk mindjobban hanyatlott. így jutottunk el a Bethlen-kormány válságáig és így jutott a Károlyi-kormányra az a hármas feladat, hogy biztosítsa az államháztartás egyensúlyát és pénzünk valutáris értékét s egyben pedig keresse a hitelezőkkel a kibontakozás útját. Az első két feladat megoldása sikerült, a harmadik azonban nem. Itt áll tehát a kérdés számunkra, amiről ebben a Házban már többször szó esett: miképpen oldjuk meg külföldi hiteleink, adósságaink problémáját, és ezzel kapcsolatban hogyan biztosítsuk belső termelésünk realitását és ennek alapján költségvetésünk egyensúlyát. Ennek megoldására azért is nagy szükség volna, mert az adósságok rendezésének^ kérdése szorosan összefügg az államháztartásnak teherbíróképességével: az adózással. Az adósságok gyökeres rendezése nélkül a nyomasztó adókérdést sem oldhatjuk meg. (Ügy van!) Bármennyire imponáló is előttünk Anglia példája, hogy a vállalt szerződéseknek eleget óhajt tenni, ezzel a kérdést egymagában megoldani nem lehet, mert a regi tartozások kiegyenlítésére elegendő tőkefelesleg nincsen. A multak terheit egyszer már likvidálni kell, ami alatt nem azt értem, hogy egyáltalában ne fizessünk, hanem állapodjunk meg olyan elviselhető kamatfizetésben, amelynek reális ülése 1933 május 4-én, csütörtökön. 109 feltételei megvannak, a tőketörlesztést pedig egyelőre kapcsoljuk ki s addig is, amíg a tárgyalások befejeződnek, a törlesztés függesztessék fel. E tekintetben teljesen osztom Lakatos Gyula igen t. képviselőtársamnak az imént elmondott beszédében hangoztatott felfogását. Ez a fontos kérdés természetesen nem kizárólag magyar ügy, nekünk tehát éppen ezért kpacsolatot kell keresnünk a többi hasonló helyzetben levő adós állammal és azokkal egyetértésben kell eljárnunk. Az igazságot azonban őszintén tárjuk fel, fizetni most önhibánkon kívül nem tudunk, hacsak költségvetésünk egyensúlyát végleg felborítani nem akarjuk. Ez pedig a hitelezőknek sem lehet érdeke. Közös frontot vonjunk azzal a céllal, hogy a. multak tartozásának rendezését csak akkor vállalhatjuk, amikor azt viszonyaink engedik és ezt az időpontot már eleve toljuk ki, úgyhogy annak közeli beállta gondot ne okozzon. Külpolitikailag pedig hassunk oda, hogy ez az egységes elhatározáson nyugvó, — mondjuk ki őszintén — fizetni nem képes front teljesen szilárd r alapokon mielőbb kiépíttessék és az adósságok^ rendezése terén, — igazi német mintára — végleg rögzített helyzetet teremtsünk, vagy amint az imént hallottuk, kényszeregyességben kvitteljünk. Ami pedig, t. Ház, a transzfermoratórium kérdését illeti, most már tisztában vagyunk azzal, hogy mi hitelezőinknek nemcsak valutában, hanem pengőben sem tudunk fizetni. Az elmúlt év végén a transzferalapba a külföldi kölcsönök kamat-^ és tőketörlesztési szolgálata fejében 150 millió pengőnek kellett volna befolyni, ezzel szemben azonban a tényleges eredmény 90 millió pengőt tett ki, vagyis 60 millió pengővel kevesebb folyt be az alapba. Ez érthető is a mai nehéz gazdasági viszonyok között, sőt lm figyelembe vesszük azt, hogy egész múlt évi kivitelünk értéke alig haladta meg a 300 milliót, pár száz millióval kevesebbet, mint az előző években és 6—700 millióval kevesebbet, mint 4—5 évvel ezelőtt, akkor még ez a teljesítményünk is csak erőnk megfeszítésének tudható toe. (Ügy van a középen.) Ezzel a nehéz helyzetünkkel a transzfermoratórium-rendeletnek korábbi egyhónapos meghosszabbítása is számolt, a továbbiakban pedig valóban nem lehetett más teendő, mint a transzferálás lehetetlenségének r nyílt és őszinte beismerése és ennek folyományaképpen összes kamatfizetési kötelezettségeinknek ideiglenes felfüggesztése. A kormánynak az az intézkedése, hogy a terminust 1933 végéig kitolta, csak átmeneti, ideiglenes lehet, mert a külföldi adósságok végleges rendezését én csak a többi adós állammal karöltve az imént említett formában tudnám elképzelni. Addig is azonban a transzferalapba eddig begyült ösz; szeg a gazdasági életnek sürgősen visszaadandó lenne. E tekintetben már azt is szerencsés intézkedésnek tekintem, t. Ház, hogy a pénzügyminiszter úr a transzferpénzeket az idegenforgalom szolgálatába állította. Jóleső érzéssel nyugtázom a gazdaadósságok, valamint az ingatlanokat terhelő egyéb jelzálogtartozások — főleg külföldi valutára szóló papírkölcsönök — kamatterheinek leszállítására kiadott kormányrendeleteket. A továbbiakban pedig az lenne kívánatos, ha a transzferalapot a hasznos beruházásokra, különösen elmaradt utaink kiépítésére használná fel mielőbb az igen t. kormány. (Helyeslés.) Különben megnyugvásunkra szól, t. Ház, f