Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17 U. zati kérdés. A legtöbb államban arra jöttek rá, hogy helyesebb ha önállósítják a forgalmat és a forgalommal összefüggő kérdéseket azért, mert akkor még csak a lehetősége is (Turchányi Egon: Ki van zárva!) nincs kizárva, de meg van nehezítve annak, hogy a forgalom tisztán egyoldalúan az egyik termelési ág szolgálatában álljon, sőt még akkor is, ha nem áll egyiknek a szolgálatában sem, rendszerint teljesen felesleges küzdelmek vannak a különböző érdekeltségek között, mert hiszen nagyon sokszor azok a panaszok nem is anynyira reálisak, mint inkább képzeltek és nagyon könnyen elháríthatok. Természetesen a panaszok ma inkább a mezőgazdaság részéről származnak, a tarifa tekintetében a mezőgazdasági cikkek, általában a nyersanyagok elértéktelenedése fokozottabb, mint az ipari termékeké; ahol nem is fokozottabb, ott is sok tekintetben emelkedett és természetesen &gy értéktelenedett vagy értékében csökkent cikk nem bír el olyan tételeket, mint amilyeneket elbírt jobb konjunktúra idején. Én úgy látom, hogy amennyiben a kereskedelem és az ipar együttmarad, ennek lehetősége megvan, de lehetne a kereskedelmet esetleg a forgalommal összekaip/csolni, ez sem kizárt dolog, mindenesetre az újjászervezésnek azt a módját helytelenítem, hogy a kereskedelmet, az ipart és a földmívelést összevegyük egy helyre, ahová tulajdonképpen nem valók, mert nincsenek harmóniában. Ezt a megoldást találom a legrosszabbnak és sokkal jobbnak tartóim azt, ha megkönnyítendő a mindenkori miniszter helyzetét

% politikai államtitkárokat állítunk a minisztériumokba, azon egyszerű oknál fogva, mert a parlamentarizmus tulajdonképpen általában azt kívánja meg, hogy a miniszter és a törvényhozás közt bizonyos kapcsolat álljon fenn; különösen szükséges ez a mai, talán elfajult, de mindenesetre máról-holnapra meg nem változtatható viszonyok folytán. Az érdekeltségek, a választóközönség nagyrésze legalább is államtitkárt akart látni olyankor, amikor a miniszterek munkaidejét — s ez nagiyon sokszor megtörténik — olyan feladatok veszik igényibe, amelyek a magasabb kormányzattal nem függnek össze, de amelyek az adott helyzet folytán el nem kerülhetők. Még két másik szempont is hozzájárul ehhez az indítványhoz, mert tisztán az adminisztrációs szempont nem indított .volna arra, hogy ezt a kérdést itt szóbahozzam. Fontosnak tartom ezt a kérdést a parlamentarizmus szempontjából egy másik okból is. Általában azt tapasztalhatjuk nemcsak nálunk, — ez általános jelenség — hogy bizonyos antagonizmus van a minisztériumok intern személyzete és^ a parlamentek között. Annakidején Jouvenel írt egy nagyon jó könyvet «La Képublique des camerades» címen; ebben leírja, hogy ez hogyan van Franciaországban. Aki azonban ismeri a viszonyokat, az itt is láthatta és megfigyelhette hosszú évek során, hogy egy miniszternek, aki bekerül a minisztériumba, nagyon sokszor, ha hivatalosan a legjobb munkatársakat is találja ott, de mégis küzdenie kell a bürokráciával. Ott, ahol valamit referálni is kell, szerény véleményem szerint két ember nagyon sokszor több eredményt tud elérni, mint egy. Hiszen lehetne vitatkozni arról, hogy az egyes tárcáknál szükség van-e erre az állásra vagy nem, de ma éppen a gazdasági tárcáknál nagyobbfokú élénkséget tartok szükségesnek a minisztériumok vezetői részéről. ülése 1933 május 4-én, csütörtökön. ÍOo Ne méltóztassék szemrehányásként venni ezt a kérdést, de egészségesebbnek nevezhető az a helyzet, ha a minisztérium tényleges vezetője vagy annak megfelelő helyettese intézi el a vezető feladatnak, az irányításnak nagyrészét, nem pedig úgy, mint ma, mert lehetetlen, hogy a miniszterek hosszabb időt töltsenek külföldön, vagy pedig le legyenek kötve azzal, hogy a külföldi tárgyalásokat ők személyesen vezetik. Mindenesetre helyesebb volna, ha a miniszterek direkt intézkedhetnének, nem pedig a referenseken keresztül. Tisztán ebből a szempontból tartottam kívánatosnak, hogy ez a kérdés ide a Ház elé is kerüljön, mert a bizottságban kétségtelenül azt tapasztaltam, hogy éppen azok, akiknek van bizonyos tapasztalata a miniszteriális szolgálat keretében s akik nemcsak politikusok, hanem aktív tisztviselők is, általában arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ez a megoldás egészségesebb volna, mint a mai. Hogy azután ez költségvetési fedezet hiányában nem került elfogadásra, azt majd az egyik tárcánál megmagyarázom, ahol megjelöltem egy nagyobb tételt, amelyből bőven fedezhető nem is egy államtitkárság költsége. A földmívelésügyi tárca költségvetésében ugyanis egy nitrogénakcióval kapcsolatban 1,140.000 pengő van felvéve, habár mindenki tudja, aki gazdasági kérdésekkel foglalkozik, hogy éppen akkor, amikor a mezőgazdaság nehéz értékesítési viszonyokkal küzd, nem a legindokoltabb ilyen gyors többtermelési szisztémákkal jönni. Ez ugyan szakkérdés, nem tartozik a Házra, de a nitrogén-trágyázás előnyei csak akkor mutatkoznak, ha aklimatikus viszonyok megfelelőek, ha a nedvesség elég, azonkívül ha megfelelő más műtrágyapótlékok is adatnak a földbe. Magában véve a nitrogén nem biztosít eredményt és semmi esetre sem'biztosít olyan eredményt, mint amilyen kockázatot jelent ez :a tétel az illetékes tárca keretében. Ezt majd mindenesetre a földmívelésügyi tárca költségvetésének tárgyalásakor részletesen fogom ismertetni. Itt csak megragadtam az alkalmat, hogy ezzel a kérdéssel ennek a tárcának keretében foglalkozzam, minthogy éppen itt van a miniszter úr is. Olyan sok kérdést érinthetnék ennek kapcsán, hogy azt kérdezhetném: tulajdonképpen hol is kezdjük, mi a fontosabb? Végigmenjünk az egyes tárcákon? Kövessem a pénzügyminiszter urat, aki költségvetési beszédében röviden érintette az összes tárcákat 1 Talán ez a leggyakorlatibb szisztéma, mert hiszen nem akarunk itt szenvedélyes vitákat. En bizonyos csökkentésekre módot ajánlottam a honvédelmi tárcánál, ahol nem magasabb honvédelmi szempontból kifogásoltam, hanem csak általában, hogy az az arány, amely a volt osztrákmagyar monarchia és a mai magyar állam nagysága, a magyar állam népessége, a magyar állam gazdasági ereje, vagy vegyük a külföldet, Franciaország ereje között van, nem teszi indokolttá, hogy annyi tábornokunk legyen, különösen, ha figyelemibe vesszük, hogy a világháborúban a döntő szerepet a legtöbb esetben nem azok a tábornokok érték el, akik hadműveletek megindulásakor ilyen állást betöltöttek. Szóvá tettem már a bizottságban, itt a Ház előtt is megismétlem, hogy bizonyos megtakarításokat lehetne elérni a külügyi tárca keretében is. Habár a külügyi tárcánál vannak olyan tételek, amelyek szerény véleményem szerint több kiadást indokolnának, de a 15*