Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

SO Az országgyűlés képviselőházának . érvényre juttatását s ezzel kapcsolatban .a súlyosan érezhető munkanélküliség megszün­tetését keresi. A magyar ötvösiparról olyan sokat szoktunk beszélni. Amikor a magyar ipar történelmét tárgyaljuk, amikor a ma­gyar nép ipari hivatottságát alátámasztjuk, akkor mindig rá szoktunk mutatni arra, hogy milyen tradicionális, milyen nagyjelentőségű iparág volt nálunk mindig az ötvösség, amelyről f ma megállapíthatjuk, hogy a mun­kások százai és sajnos, ma már szükségtele­nül ezrei vannak tétlenül; szükségtelenül azért, mert az ebben az iparágban érdekelt munkaadók már hosszú hónapok előtt, ha jól tudom, mintegy másfél év előtt léptek a pénzügyi kormánnyal érintkezésbe avégből, hogy segítse őket annak a kérdésnek előbbre­vitelében, hogy miként tudják az iparuk foly­tatásához szükséges félgyártmányokat, az úgynevezett foglalatokat és díszeket meg­kapni, amihez az ő megállapításuk szerint, a nagy költségekkel és valóban teljesítőképes­ségükkel arányban nem álló eszközökkel életrehivott pénzverdének megvan minden berendezése. A pénzverdének technikai osztá­lyát akarták ezek a munkaadók maguknak bérbe venni, hogy itt nem egy új közüzem útján, hanem a magángazdasági élet belekap­csolásával, aránytalanul kis invesztíciókkal teremtsék meg azokat az ipari • feltételeket, hogy egy több száz munkást foglalkoztató iparág necsak a belső szükségletre, hanem ki­vitelre is termelhessen. Ez az akció, mint a magyar gazdasági élet­nek sok más akciója, a bürokrácia kiszámítha­tatlan zeg-zugaiban valahol elakadt, nem jut előbbre a kérdés és sokszáz értékes munkaerő van tétlenül, holott ha van akció, amely ér­vényre juttatja azt a gazdasági alaptételt, hogy Magyarországon olyan iparágakat kell forszíroznunk, amelyek aránylag kevés nyers­anyagot, minél több munkaerő, invenció, ízlés és más munkateljesítmény igénybevételével dol­goznak fel, akkor ez az iparág az. De van a gazdasági életnek egy más terü­lete, amelyről az utóbbi időben szintén igen so­kat beszélünk, de amely területen, sajnos, szintén nagyon keveset cselekszünk abban az irányban, hogy végre ne szólamokban, hanem tettekben is igazolódjék az, hogy a kormány felfogva a magyar gazdasági helyzet szomorú­ságát s valójában minden lehetőt elkövet an­nak érdekében, hogy az ország gazdasági ere­jét fokozza. Ez a terület, amelyet éppen a kö­zeli napokban Turchányi Egon t. barátom tett itt a Képviselőházban szóvá, az idegenforga­lom kérdése, amellyel kapcsolatban Rassay Károly t. képviselőtársam a pénzügyi bizott­ságban megjelölte azt az utat, amelyben a mai abnormális viszonyok között fokozott eredmé­nyeket lehetne elérni. Erre nézve csak egyet vagyok (bátor megjegyezni. Mint egy nagy ide­genforgalmi intézmény vezetője és az Idegen­forgalmi Tanács tagja, több, mint egy évvel ezelőtt ajánlottam a Rassay t. barátom részé­ről most nagy nyomatékkal nagyon aktuálissá tett megoldást, az Idegenforgalmi Tanács ille­tékes tényezőinek. 24 óra múlva jelentkezett nálam az Idegenforgalmi Tanács főtitkára, hogy hajlandó volnék-e azoknak a módozatok­nak megbeszélésére, amelyek mellett lehetővé válnék a külföldieknek, hogy ittrekedt pénzkö­veteléseiket, az úynevezett zárolt követeléseiket nyaraltatási akciókkal, idegenforgalmi akciók­kal kapcsolatban ebben az országban elköltsék. Mi sem természetesebb, ihogy igent mondtam, 58. ülése 1933 március 10-én, penteicerL de több mint egy év eltelt és azt a másnapra beígért konferenciát még ma sem tartották meg. Mint Rassay barátomnak a pénzügyi bi­zottságban és Bródy barátomnak a városi ta­nácsban elhangzott beszéde igazolja, annak dacára, hogy a kérdést konsziderálandó pro­blémának tartják, nagyon tartok tőle, hogy ismét igen hosszú idő fog eltelni, míg prak­tikus eredményeket fogunk elérni. Pedig, hogy ez nem lényegtelen tényező, hogy ennek nemcsak az ország gazdasági ereje szempont­jából, hanem valutáris szempontból is messze­menő jelentősége van, csak igen közeli pél­dára kell rámutatnom. Az az Ausztria, amely­nek kereskedelmi mérlege a legvigasztalanabb képet mutatja, amelynek behozatali deficitje, dacára a behozatali korlátozások valóban drákói rendszeréne^, még mindig horribilis számokat mutat, pénzügyi mérlegének egyen­súlyát elsősorban ügyes idegenforgalmi akció­val tudja biztosítani (Ügy van! Ügy van!) az­által, ihogy jó korán gyakorlatba vitte át azt, aani nálunk még legfeljebb diszkusszió tárgya. T. Ház! Hogy ezek az elképzelések már nem elméletiek, hogy ezeknek nagy gyakor­lati jelentőségük van, ezt konkrét számada­tokkal tudom igazolni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Előre kell bocsátanom azt,. hogy azzai az elképzeléssel szemben, mintha az ilyen irányú kezdeményezéseknek a Nemzeti Bank politikája volna a kerékkötője, azt kell igen lojálisán megállapítanom, hogy az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a Nem­zeti Bank az úgynevezett zárolt pengő fel­használással szemben korábban elfoglalt ri­deg álláspontjával szakítva, igenis nagy meg­értéssel viseltetik olyan konkrét tervekkel szemben, amelyek a magyar gazdasági élet szempontjából gyakorlati lehetőséget biztosí­tanak. Ha egyébre nem, de arra rá kell mu­tatnom, hogy például a budapesti nemzetközi vásár megrendezésével kapcsolatban nem ke­vesebb mint 10 millió ilyen zárolt pengőt tett szabaddá abból a célból, hogy az idejövő kül­földiek ezeknek az összegeknek felhasználá­sával vásárolhassanak. (Eckhardt Tibor: Ez a helyes út!) Amikor ezt a helyes utat alkal­maztuk, akkor kérdezem, miért kell ezt az évnek nyolc napjára szorítkozó akcióra leszo­rítanunk. (Bródy Ernő: Ez sürgős! Sofort!) Miért nem^ lehet egész éven át következetesen tartó akció szolgálatába állítani ezeket a zá­rolt pengőket? Lehet remény arra, hogy az úgynevezett transzferrendeletekkel való pénz­ügyi gazdálkodás és a Stillhalte-megállapo­dások a magyar pénzügyi egyensúly szem­pontjából eredményeket fognak jelenteni. Na­gyon kétlem, ellenben, hogy a magyar gaz­dasági élet szempontjából kívánatos lenne az, hogy ezek a transzferpénzek és Stillhalte-pén­zek a külföldiek követelései gyanánt mintegy elkölthetetlenül és érinthetetlenül itt marad­janak akár az érdekelt bankok, akár a Nem­zeti Bank trezorjában, avagy számláin, A Stillhalteval szemben egyáltalában mi ma­gyarok az egész világ pénzügyi gazdálkodá­sával szemben eltérő álláspontot foglalunk el. A Stillhalte szót, amely lényegében pihenést, megállást jelent, mi már a magunk elképze­lése szerint még csak nem is szó szerinti ér­telmében ültettük át a magyarba, hanem hi­telrögzítésnek nevezzük. Addig, míg az egész világ pénzügyi gazdálkodásában a Stillhalte azt akarja kifejezni: a fizetést pihentetni kell, hogy elő lehessen segíteni azt az állapotot, amikor az adós megint a fizetőképesség stá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom