Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

Àz országgyűlés képviselőházának 158. diumába jut, hogy termelőképességének veszélyeztetése nélkül kötelezettségének eleget teliessen, mi megrögzítjük az adósságterheket. Mintegy várva egy csodára, vagy anmak a felfogásnak érvényesülésére, hogy úgysem kell fizetni. En azzal a pénzügyi koncepcióval szemben, amely a hitelrögzítést, a nemfizetés lehetőségét tartja szem előtt, sokkal nagyobb erővel, a meggyőződés erejével olyan gazdasági megoldás mellett állok, amely arra törekszik, hogy arra bírjuk a külföldieket, hogy a velünk szemben támasztott követeléseiket áruinkkal, szolgáltatásainkkal igyekezzenek kiegyenlíteni. (Helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Az idegenforgalom miné'l nagyobb arányú fellendítésével, (Ügy van! Ügy van! jobbfelőlj az idegenek itt adódó költekezésének elősegítésével igyekezzünk ezektől a zárolt pengőobiigóinktól szabadulni. Ëz sokkal egészségesebb következményekkel járna a gazadsági élet szempontjából, mint bármely pénzelméleti elképzelés. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Hogy azonban ezen a területen eredményeket érhessünk el, hogy ezen az úton gyakorlatilag is figyelembe jöhető sikereink legyenek, nem szabad elfogadnunk egy olyan koncepciót, mint amelyet a napokban a kereskedelemügyi miniszter úr szájából hallottam, aki a magyar idegenforgalmi kérdésekkel kapcsolatban olyan számokra hivatkozott, hogy a magyar idegenforgalom lehetőségét elősegíteni hivatott szervek propagandájának céljára 15—20.000 plakát — a világ minden városa részére — olyan teljesítmény, amely az elérendő célhoz vezethet .bennünket. A propaganda az idegenforgalmi ipar nyersanyaga. Ha ebbe az ipari termelésbe nem viszek bele kellő nyersanyagot, — amint egyéb ipari cikknek a minősége sem megfelelő ilyen körülmények között — úgy az idegenforgalmi ipar teljesítménye sem fog megfelelőnek bizonyulni. Különösen, ha ez a propaganda is olyan tényezők részéről történik, akik az idegenforgalmat — bocsánatot kérek tőlük, mert nem akarom őket személyükben megbántani, — magyar viszonylatban nézik, abban az értelemben, hogy az ország határain kívül eső hasonló intézményekkel és törekvésekkel még egy egyszerű tanulmányút révén sincsenek sokszor tisztában. Eredményeink elszomorító voltának dokumentálására a magam gyakorlatából akarok rámutatni arra, hogy milyen lehetőségek és milyen eszközök, állanak rendelkezésre és szükségesek is ahhoz, hogy valóban számbajöhető eredményeket érjünk el, de mennyire nem tudtunk velük sok esetben élni. A kereskedelmi és iparkamara által megrendezett Nemzetközi Vásár az 1932. évben 4,380.000 darab propaganda-nyomtatványt küldött szét a világ minden részébe és ebből 110.000 különböző mérető plakát volt, holott az egész akció csak 8 napra terjedt. Hogy azonban ez az intenzív propaganda a gyakorlatban mit jelent, ezt megint a számok dokumentálják a legjobban. Budapest idegenforgalma 1928-ban 269.000 ember volt. Ez a 269.000-es szám 1932-ben a gazdasági válság következtében 190.000-re csökkent, vagyis közel 30%-os csökkenés következett be. A tisztán külföldi idegenforalomról később leszek bátor beszélni. A lényeg azonban az, hogy ugyanebben az időszakban az agilitással, a propaganda helyes és bőséges alkalmazásával dolgozó szervezet, a Nemzetközi Vásár az 1928. évi 37.204 idegen után 43.900 idegent hozott Budapestre. Vagyis abban az időülése 1933 március 10-én, pénteken. 81 ben, amikor az általános csökkenés közel 30 százalékot tett ki, a Nemzetközi Vásárnál 18%-os emelkedés jelentkezett. Ha [mármost szembeállítjuk, hogy a Budapestre érkezett külföldiek száma hogyan alakul ebben az időszakban, azt fogjuk látni, hogy míg 1928-ban 109.500 külföldi kereste fel Budapestet, 1932-ben 73.700-ra csökkent a számuk, vagyis 24'2%-kai. Azoknak az idegeneknek a száma azonban, akik a Nemzetközi Vásár igazolványával, tehát igazoltan ez intézmény propagandája nyomán jöttek Budapestre, az 1928. évi 12.800-zal szemben 1932-ben 14.167-re emelkedett, vagyis itt is egy közel 10%-os emelkedés van, igazolásául annak, hogy agilitással, a viszonyok kellő parírozásával a valutazárlatok, utazási nehézségek és gazdasági elzárkózó politika idején is lehet eredményeket elérni. (Éber Antal: Állami támogatás nélküli) Hozzátehetem Éber barátom közbeszólása nyomán azt is, hogy ezt abban a formában tettük, hogy a kereskedelmi és iparkamara önként, az állam pénzügyeinek helyzetére való tekintettel lemondott minden anyagi támogatásról és a hatóságoknak csak erkölcsi támogatását kérte. Ezzel szemben azonban lojálisán ki kell jelentenem, hogy e tekintetben a múlttal szakítva, igenis, mindenegyes hatóság részéről a legmesszebbmenő megértésben volt részünk, illetőleg helyesbbítenem kell a mondottakat: éppen azok részéről, akiknek leginkább érdekükben állana, hogy a külföld bennünket megismerjen, akik részére a legfontosabb volna, hogy terményeinkkel tisztában legyenek a külföldön: a mezőgazdaság és a mezőgazdaság szempontjából fontos faktorok részéről ugyanazt a nemtörődömséget tapasztaltuk, -amellyel hosszú éveken át találkoztunk. (Jánossy Gábor: Most hallom először!) Ezeket a kis példákat csak azért voltam bátor itt előhozni, (Halljuk! Halljuk!) hogy igazoljam a t. Háznak azt, hogy azzal a gazdasági koncepcióval, amely hol a külföldi helyzet javulásától várja javulásunkat, hol pedig arra bazírozza a kibontakozást, hogy ez a 8 és. félmillió ember úgy tud nélkülözni, mint a világ igen kevés népe, nem megyünk sokra. Mert ne méltóztassék elfelejteni: 8 és félmillió ember igénytelensége és nélkülözése egy hatalmas gazdasági erőforrás abban az értelemben, hogy az igények leszorításával, a vásárlóképesség csökkentésével, az életszínvonal lenyomásával sokkal hoszszabb ideig lehet az állam pénzügyi feltételeit előteremteni, mint azt elméletileg elképzelni lehet. Hogy azonban hosszú vonalon erre építeni egészséges gazdasági koncepció volna, ezt tagadom. A magyar gazdasági jövő, a magyar gazdasági élet szempontjából csak egy lehet kívánatos, esak egy lehet időszerű, az, hogy a gazdasági válságtól magunkat függetlenítve, mondhatnám annak ellenére, minden lehetőt elkövessünk annak érdekében, hogy azokat az értékes termelő erőket, amelyek ebben az országban szunnyadnak és amelyeket a hosszú válság sem tudott teljes letargiába silányítani, érvényesítsük. (Jánossy Gábor: Ez helyes! — Lázár Miklós: Noszogassuk!) En egyáltalán nem vagyok híve annak, hogy ilyen gazdaságilag deurimált időszakban, amikor az egész gazdasági élet voltaképpen egy súlyos beteghez hasonlítható, a beteghez azzal közeledjünk, hogy megmondjuk, milyen nehéz az állapota, hogy leverő diagnó-