Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1933 április 5-én, szerdán. 519 Mint a fentebb előadottakból megállapít­ható, könnyelmű volt a társulatnál a gazdál­kodás a műszaki munkálatoknál, de könnyelmű az egyes tisztviselői fizetések megállapítáBánál is. A már eddig előadottakért Kövessy Győző miniszteri biztos., az igazgató-f őmérnöikkel, Sick Jenövei egyetemlegesen kell, hog yfeleljen, de a tisztviselők, a műszaki alkalmazottak köny­nyelmű és túímagas fizetésmegállapításáért egyedül Kövessy Győző miniszteri biztos urat terheli a felelősség. Siek Jenő, aki 7 éve igazgató-főmérnök a társulatnál, még csak most í35 éves és amikor igazgató-főmérnökké Kövessy Győző minisz téri biztos úr által kineveztetett, mindössze egy és félévi gyakorlata volt. Ennek a fiatal igazgató-fő-mérnöknek havi fixfizetése, dacára annak, hogy nyugdíjképes, a napidíjátalányát és a családi pótlékot beszámítva, havi 1200 pengő, 5 iszobás természetbeni lakás, fűtés, vi­lágítás, a szükséges orvosi kezelés és gyógy­szerköltség. (Egy hang a baloldalon: Aranyóra láncostul! — Mojzes János: Annak a minisz­teri biztosnak kellene orvosi kezelés!) Ezen a fizetésén kívül élvezte eddig a 70 filléres kilo­méterpénzt, amely azonban a jelen kivonat­ban már csak 65 fillér, tehát Sick Jenő igaz­gató-főmérnöknek, ha mindent összeszámí­tunk, ugyanannyi fizetése van e kis társulat­nál, mint Csonka-Magyarország miniszterel­nökének. Ennek dacára, amikor a fizetésreduk­ciót keresztül akarták vinni a társulatnál, a fizetésredukció azt eredményezte, hogy jelen­leg havonta 15 pengővel több fizetése van az igazgató-főmérnök úrnak, mint ezelőtt egy évvel volt.» (Mojzes János: A kubikosoknál leszállították az egységárat!) • T. Ház és igen t. miniszter úr! Ezek kon­krét adatok, ezeket az adatokat nem ón gyűj­töttem, de mindenesetre olyan férfiak, akik a maguk igazáért helytállanak és akik nagyon komolyan állították nekem ebben a beadvány­ban azt, hogy mindaz, amit én itt előadandó vagyok a Ház előtt, szórói-szóra igaz. A t. mi­niszter urat arra szeretném kérni, bogy vesse nagyon alapos vizsgálat alá ezt az egész tár­sulati ügyet, mert meggyőződésem, hogy ha itt a miniszter úr rendet teremt, annak meg­lesz a hatásai más. társulatoknál is. Mert ha alaposan széjjelnézünk az egész országban, nagyon sok helyen vannak bajok ezekkel a társulatokkal, amelyek sok tekintetben magu­kat államnak képzelik az államban, külön adót szednek és valósággal vérlázító dolog, hogy amikor már réges-rég el van intézve a Tisza­szabályozás, az árvíz kérdése, akkor csak az árvíz ellen való védelem fenntartása az egyes adózóknál többre rúgjon, mint amennyit sok­helyütt az állami egyenesadók együtt tesz­nek ki. Elnök; Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Azonnal befejezem. Ezek a lehetetlen dolgok, ezek a szabály­talanságok, ezek a visszaélések, ezek a régóta űzött anomáliák bizonyítják, hogy a víztitár­sulatoknái igenis, még nagyon sokat lehetne javítani s nagyon sokat lehetne könnyíteni az adózó nép terhén. Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszter úr ezt a pártatlan vizsgála­tot el fogja rendelni, s különösen pénzügyi szempontból ki fogja oda küldeni a Pénzinté­zeti Központ revizorát, s rövidesen alapos rendet fog teremteni. Elnök: A földművelésügyi miniszter úr kíván szólni. Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! A Tisza-Szamosközi Armen­tesítő- és Belvízszabályozó Társulat ügyeivel •még a múlt ősz folyamán foglalkoztam. r , Az ősz folyamán ugyanis 11 község bírája egy kérvényt adott he hozzám, amelyben kér­ték a társulat miniszteri biztosának Kövessy Győzőnek elmozdítását, illetőleg azt, hogy új­ból ne nevezzem ki. Különböző panaszokat hoztak fel vele szemben. Ezeket a panaszokat, amelyeket ez a tizenegy községi bíró felhozott, minden egyes pontra vonatkozólag kivizsgál­tattam és megállapítottam, hogy ezek — egy pontot kivéve — nem felelnek meg a valóság­nak. Szóval, a felhozott adatok sem valódiak. Egy pontra, és pedig a r legsúlyosabb pontra vonatkozólag meg lehet állapítani, hogy mu­lasztás történt a társulat részéről, de ekkor sem az eljáró miniszteri biztos részéről tör­tént a mulasztás. Ez az volt, — talán méltóz­tatik ismerni az esetet — hogy 20.000 pengőt olyan takaréknál helyeztek el, amely csődbe került, felszámolás alá vonatott és így ez az Összeg, ez a tőke, legalább egy részében, elve­szett a társulat részére. Miután azonban a nyíregyházi törvényszék elfogadta azt a ta­karékkönyvet, amelyet ez a 'társulat állított ki,- az eljárók jóhiszeműségét kétségbevonni nem lehet. Kövessy miniszteri biztosra vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, hogy az említett 11 községi bíró nem mint ártéri birtokos élt pa­nasszal, hanem mint községi bíró, ami tulaj­donképpen nem hatósági jogcím ahhoz, hogy az érdekeltség kifogásait 'képviseljék, mert magának az érdekeltségnek legnagyobb része, a 113.000 katasztrális holdat kitevő érdekeltségi birtokosságnak több, mint 60.000 holdat kép­viselő része, tehát abszolút többség ugyanak­kor küldöttséggel járult hozzám, s írásbeli be­adványban dokumentálta, hogy minden körül­mények között ragaszkodik Kövessy szemé­lyéhez, mert mint érdekeltségi birtokosság egyedül őt tartja alkalmasnak arra, hogy a társulat ügyeit vezesse. Tehát az érdekeltek­nek a többsége, akiknek terhére az egész víz­ügyi manipuláció folyik, s akik az ártéri já­rulékot fizetik, megjelent nálam és határo­zottan és kifejezetten, aláírásokkal kérték Kövessynek a kinevezését. Nekem nem volt szerencsém személyesen ismerni Kövessy mi­niszteri biztos urat, 'kinek működését is ter­mészetesen csak ezen jelentések és az érdekelt­ség^ előterjesztése alapján állott módomban el­bírálni, és itt kötelességemnek tartottam őt erre az állásra újból kinevezni. Ami a szabályozás végrehajtása körül elő­fordultakra vonatkozó többi panaszt illeti, ezek olyan fantasztikusak, olyan borzalmasan hangzanak, hogy azok valóságát nem tudóim; elhinni. A legkomolyabb ígéretet teszem a kép­viselő úrnak, hogy abszolút szigorral és a leg­precízebben fogom ezeket a kérdéseket meg­vizsgálni, és kérem r a 'képviselő ^urat, akinek éppen úgy nincs módja kontrollálni a vizsgá­lat előtt ezeket a vádakat, mint nekem, hogy méltóztassék addig teljes tárgyilagossággal felfüggeszteni az ítéletet, mert a magam ré­széről teljesen lehetetlennek tartom, hogy e dolgok körül olyan mulasztások fordultak volna elő, mint a milyeneket el • méltóztatott mondani, különösen akkor, amikor az érdekelt birtokos s ág túlnyomó része, azok, akik a tár­sulat terheit viselik, és közvetlen közelről lát­ják ezeket a munkákat, meg van elégedve Kö­vessy miniszteri biztos úrnak a működésével. 75*

Next

/
Oldalképek
Tartalom