Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

Áz országgyűlés képviselőházának 1 joggal való ilyen visszaéléseknek áldozatai kivétel nélkül proletár gyermekek, ipari és földmunkások gyermekei, tehát azok, akik éppen sanyarú sorsuk következtében a legjobban volnának rászorulva figyelemre, szeretetre, megértésre és a velük foglalkozónak támogatására. Már most ezzel szemben éppen azoknak számára, akiknek nincs jó gyerekszobájuk, amely kárpótlást nyújthatna nekik az elszenvedett bajokért, a kurta iskolaesztendők ezek szerint még külön is kínlódást, üldöztetést és letiprást jelentenek. Ezen állításaim igazolására két konkrét esetet hozok a Ház elé, amelyekkel azt is igazolni akarom, hogy ezekre a bajokra hiába keresünk és hiába követelünk orvoslást. Az egyik a pereszlegi felekezeti iskolában történt, ahol a tanító egy 11 esztendős kisleányt bottal csúnyán elvert, s utána a földhöz verte. Másnap az így brutalizált kisleányt még az ottani Német nevű plébános is külön felpofozta, úgy, hogy az ütés következtében a kisleány szeme bedagadt, orrán-száján vérezni kezdett, harmadnapra kórházba is kellett vinni, ahol rövid szenvedés után a bántalmazások következtében meg is halt. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) A másik eset, amelyet fel akarok itt hozni, nem végződött ilyen tragikusan. Ez a környéken, a Vác melletti gombai iskolában történt. Körülbelül három esztendővel ezelőtt hosszú harc után kiverekedtek maguknak a gombaiak, hogy iskolát kapjanak, mert addig egy tőlük körülbelül 6 kilométernyire fekvő iskolába kellett gyermekeiket járatniok. Tanítójuk egy Bertalan Lajos nevű ottani iskolaszéki elnök keresztfia, akinek keze alatt kálváriás sors jutott osztályrészül ezeknek a szerencstélen kisgyermekeknek. A panaszok . napról-napra jöttek. Hiába kerestek ellene védelmet és orvoslást. Elmentek a tanfelügyelőséghez, beadványt intéztek a váci katolikus püspökséghez. (Malasits Géza: Jó helyre adresszálták!) s amikor azután onnan sem jött panaszukra elintézés, akkor végső elkeseredettségükben hozzám fordultak ezek a szerencstétlen emberek, elmondották nekem azt, hogy a tanító elleni minden panaszuk hiábavaló, Jai tanfelügyelőség nem intézkedik, mert az a baráti kör, amellyel a tanító névnapokon és borestélyeken együtt mutatkozik, minden intézkedésnek elébe vág s a tanító a helyén marad. Ezekből a panaszos levelekből és elmondott panaszokból néhány példát felhozok. Azt mondja az egyik: «A tanító a 'brutalitást tovább folytatja, gyermekeinket üti-veri, pofozza és részeges.» A második ezt mondja: «A tanító brutális, a gyermekek panaszkodnak, hogy pofozza őket és nem tanít. Az egyik gyereket a másikra foízzai, közben ő maga az udvaron sétálgat.» A harmadik levélben^ ez áll : «Az, egyik gyermeket úgy f ültövön vágta, hogy egész éjjel folyt a füle, sikított és nem tudtuk, hogy mit csináljunk vele. Reggel kérdeztük tőle, hogy mi a baja és azt felelte, hogy a tanító megpofozta. Továbbá a tanító úr gyermekeinket bántalmazza, többször fordultunk illetékes fórumokhoz, hogy gyermekeink testi épségét biztosítsák, 'máskülönben kénytelenek leszünk őket másvallású iskolákba áthelyeztetni, mert nem akarjuk, hogy gyermekeinkből koldusokat neveljenek, mert gyermekeink fejét nem hagyhatjuk verni és nem hagyhatjuk őket, hogy órák hosszat a hideg földre ültesse őket.» 69. ülése 1933 április 5~én, szerdán. 515 A következő panaszos levélben azt mondja (olvassa): «A tanító a gyermekekkel továbbra is — tehát már a ^tanfelügyelőségnél előterjesztett panasz után is — gorombán bánik, kiküldi a gyermekeket teljesen idegen embereknek dolgozni, egész álló nap kint vannak a répaföldön.» (Malasits Géza: Tipikus tanbetyár!) Egy következő levél azt mondja (olvassa): «A tanító úr egész nap a gyermekeket kint dolgoztatja a szántóföldön és a konyhában és szóba nem mernek állni, mert olyan goromba, mindjárt pofozza és nem tanítja a gyermeket.» Egy következő levél azt- mondja (olvassa): «Az én leánykáim, egy másodikos és ötödikes, mást nem tesz, — még a helyére sem ülteti — mint hogy tanítsa a kisebbeket. Tanító úr felmegy a lakásba, olvasgat, sétál, és nem törődik a gyerekekkel. Hűvös, esős napokon az első és második osztályosokat kiküldi a diófa alá a földre, a nagyobb gyermekekkel, hogy azok tanítsák őket. A gyermekeket kiküldi esőben a földre répát szedni. írtam egy levelet a tanító úrnak, hogy én a gyermekeimet sem cselédnek, sem napszámosnak nem adtam. Erre azt üzente vissza, hogy majd elintézi az én dolgomat négyszemközt.» Tovább egy másik levél azt mondja (olvassa): «Brutálisan goromba, nem tanulnak tőle a gyerekek mást, csak csúnya és illetlen dolgokat. Berág, dolgát nem végzi, nem tanít, november 1-én három kisleányt kiküldött a hegyekbe koszorúnak valóért, ahol azok egész nap kóboroltak, éhesen, cipőt és ruhát tönkretettek.» Ezek az ősszel hozzám juttatott panaszok. Azóta sem jött rá orvoslás. A legújabb stiklije ennek a tanító úrnak az, hogy egy Dömötör Sándor nevű 11 éves tanulót úgy megvert, hogy az orvosi látlelet szerint «mindkét arcfélbőrén élénkpiros bőrelszineződés, mérsékelt duzzanattal, tompa ütéstől származva. A bal fül fájdalmas nyomásra, amelyről n beteg »subjektive is panaszkodik.» Ezek a panaszok úgylátszik teljesen hiába valóak; az illetőnek ezeknél az illetékes fórumoknál kötelessége volna a gyermekek panaszát felvenni és orvosolni. Azt hiszem, hogy nem marad nekünk más hatna, mint a tanító úrnak ilyen bánásmódja ellen a miniszter úrhoz felebbezni és a miniszter úrtól orvoslást kérni .és megkérdezni tőle, hogy vájjon helyesili-e a verést, és helyesli-e, ha ezek a megvadult oktatók továbbra is a helyükön, a gyermekek között maradnak. Megkérdezzük tőle,, nem tartja-e szükségesnek a mindszter úr azt, hogy a verésen kapott tanítók sürgősen ki legyenek emelve az iskolából a gyermekek közül 'és ha mindenáron az állam, vagy a közület akar ezeknek az embereknek a kenyeréről gondoskodni, helyezze át őket olyan alkalmazásba, ahol egyenlő erejű felekkel állnak szemközt, akik a pofont vissza is tudják adni nekik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Büchler József: Gyáva ember, aki a gyermekeket pofozza!) Ilyen körülmények között, amikor szerencsétlen gyermekek bántalmazásáról van szó (Büchler József: Tanhetyárok!) és éveken keresztül semmiféle^ hivatalos fórum megmozdulását az orvoslásra nem látjuk, nem marad más hátra, mint a legutolsó eszközhöz, a miniszterhez fordulni. Lehet ugyan, hogy a miniszterhez is hiába fordulok, (Büchler József: Ügy látszik, mert el sem jött!) hiszen jog és hatalom nélkül álló proletárg-yermekekről van szó. Lehet, hogy neki is az a véleménye,