Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

Az országgyűlés képviselőházának lôÙ, ülése 1933 április 5-én, szerdán. 497 ennek a törvényjavaslatnak a kereteit, de azért volnék bátor ezt a kormány figyelmébe ajánlani, mert azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat, amely az eddigi felszólalásokból is látszik, talán csekély változásokkal nyilvánvalóan törvény lesz, tulajdonképpen csak egy névjegy, amelyet a rokkantaknál leadunk és meg vagyok róla győződve, — erre különben a fc. miniszterelnök urnák a pénzügyi bizottságban elmondott beszédéből is következtethetünk —, hogy mihelyt mód adódik rá, részint az ország anyagi helyzetének figyelembevételével, részint a törvénnyel tett tapasztalatok alapján a t. miniszterelnök úr hajlandó lesz egy reformmunkálat előkészítésére. Kérnem kell a 23. § 6. pontjának megváltoztatását is. Ez a pont megenged egy bizonyos igénybejelentést olyanok részére, akik elvesztették okmányaikat és a törvény életbelépésétől számított egy év alatt ezeket az okmányokat beszerzik és beterjesztik. Mint tudjuk, a törvény okmányok alatt a szolgálati és felülvizsgálati iratokat érti, de hiszen, ezek éppen azért nem voltak eddig betérj eszthetők, — magam tudok egy példát —, mert ezek a szolgálati és felülvizsgálati iratok odavesztek a galíciai és osztrák kórházakban, vagy egyebütt a monarchiában. Egy határszéli kerületnek vagyok a képviselője és tudom, hogy ha ezeket az okmányokat például Csehországból kell beszerezni, ha meg is vannak ott ezek az iratok, a hatóságok rosszindulata miatt egyáltalában nem szerezhetők be. (Egy hang a baloldalon: Még sohasem volt rá eset, hogy megiküldötték volna!) Ugy láttam az előbb Melczer Lilla .beszéde közben a t. miniszterelnök úr fejbólintásából, hogy a t. miniszterelnök úr hajlandó e tekintetben bizonyos engedékenységre, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Jön a javaslat!) En elismerem, hogy a bizottság a tanúságtételek tekintetében szigorú kell, hogy legyen, de mégis volt a parancsnokoknak, bajtársaknak megbízható tanúságtétele, szükség esetén talán pótolhatja azokat az okmányokat, amelyeket ez a törvényjavaslat megkövetel. Ezek azok az adminisztratív intézkedések, amelyeknek a kormány részéről való elfogadása a javaslat lényegén nem változtatná, a javaslat szellemét, — mert elismerem, hogy a javaslat jó szellemben készült, — csak javítaná, és eltekintve a 11. §. esetétől, amely lényegesebb pénzügyi áldozatokat igényelne, komolyabb anyagi áldozatokat nem is követelne. Bátor leszek most a 11. § 6. pontjáról, tehát magáról az ellátásról néhány szót szólni, amelyre vonatkozó javaslataim a javaslatban vállaltaknál nagyobb anyagi áldozatokat involválnának. Azt hiszem, aki megnézte a 11. §-ban megállapított kategóriákat, az konstatálhatta, hogy ezekben úgy az egyes kategóriák között, — a tiszti, altiszti és legénységi kategóriák között, — de különösen az egyes kategóriákon belül, tehát az 1—2—3—4 járadékosztályon belül rendkívül nagy aránytalanságok vannak, amit nem is tudok magamnak mással magyarázni, mint azzal, hogy nem a törvény volt a prius, hanem prius volt az az összeg, amely rendelkezésre állt. így nevezetesen a tiszti csoportban az első osztályú, a 100%-os rokkant ellátása 240 pengő. El kell ismerni, ha nem is dús, de általában kielégítő, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Sőt, a második osztály is!) Ott aggályaim vannak, majd bátor leszek ezeket elmondani. Az első osztályban a tiszt kap 240, az altiszt 120 és a legénységi rokkant 80 pengőt havonta, ami különösen ha a inai munkanélküliséget és a mai nyomorúságot nézzük, ennek a nyomorúságnak perspektívájából meglehetősen kielégítőnek látszik, tehát ebben a tekintetben semmi panaszolnivaló nincsen. De méltóztassék megnézni a második kategóriát, ahol a 75%-os rokkant tisztekről van szó, tehát olyan rokkantsági fokról, amelynél a logika bizonyos mértékben azt hozná magával, hogy a 100%-os járadékának % részét kapja, vagy legalább is */s részét, s mégis azt látjuk, hogy míg az első osztályú rokkant tiszt 240 pengőt kap havonta, a második osztályú tiszt csak 64 pengőt. Ha tehát indexszámot csinálunk, — és én végig az öszszes kategóriákra nézve megcsináltam az indexszámot százat vévén alapul — akkor azt látjuk, hogy a tiszti kategóriákban az első, második, harmadik és negyedik osztályok között az arány 100:26:13:2. Valamivel jobb az arány az altiszteknél és a legénységnél, itt az arány 100:40:20:2. Számítgattam, hogyan lehetne — anélkül, hogy túlságos terhet hárítanánk az országra — a második, harmadik és negyedik^ osztály járadékait valamennyire megjavítani és a következő számításhoz jutottam el. Ha nem untatom a t. Házat, röviden ismertetni fogom ezt a számítást. Én azt találtam méltányosnak, hogy a 100:50:25:5 index-szel operáljunk, ami^ igen szépen, nem mondom, hogy teljesen kielégítően, de igen méltányosan oldaná meg a dolgot. Ez azt jelentené, hogy a tiszt kapna a különböző kategóriákban 240, 120, 60 és 12 pengőt, az altiszti rokkant kapna 120, 60, 30 és 5 pengőt, végül a legénységi kategória kapna 80, 40, 20 és 4 pengőt. Kiszámítottam, hogy ez milyen költség-többletet involválna azon statisztika alapján, amelyet a törvényjavaslathoz csatoltak és megállapítottam, hogy ez a többlet a tiszti kategóriánál 922.000, az altiszti kategóriánál 718.000, a legénységi kategóriánál, ahol természetesen a legnagyobb többlettről van szó, 2,650.000 pengőt tenne ki. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: En tudok ennél sokkal jobb dotációt is!—Zaj a balközépen. — Petrovácz Gyula: Csak a fedezetet adja hozzá! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A képviselő úr, majd a racionalizálásról is fog nekem beszélni! Ellentét! — Ulain Ferenc: Fel akarja ajánlani a fedezetet a Gyosz. nevében. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Akkor rendben van! — Zaj.) Ez az egész együtt 4,300.000 pengő. (Rakovszky Tibor: Most jön a fedezet az ő részéről. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Halljuk a fedezetet!) Viszont a feljavítás érdekében el lehetne ejteni a nevelési pótlékot, ami körülbelül egy millió pengő körül van ugyanezeknél a kategóriáknál, úgyhogy három millió pengő volna az a többletösszeg, amely ezeknél a kategóriáknál tekintetbe jönne. (Petrovácz Gyula: Ezt adja a Gyosz!) Ezt igenis adja mindenki. Nem hiszem, hogy volna olyan termelési ág, amely, ha ezzel az appellel fordulna az ország hozzá, megtagadná ezt; min* denki megadná. En azonban azt tapasztaltam a Házban, hogy mindenki a szomszédjét ajánlja fel fedezeti alapul. (Derültség.) En magam azt javaslom, méltóztassék a rokkantadót valamivel felemelni. En ellene vagyok minden adóemelésnek és meg vagyok győződve arról, hogy csak az adóleszállítások révén képzelhető el jelentős szanálás, úgy az államháztartás, mint a magángazdaság hely-