Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

496 Az országgyűlés képviselőházának valamiféle segítséget tudjon nyújtani, ezért igenis, méltányosnak tartanám, hogy ezek is elismertessenek hadiözvegyeknek és valami segélyben részesíttessenek. Különösen szóvá kell tennem, amint hogy előttem a Ház minden oldaláról már többször szóvátették, a javaslatnak azt az igen knudélis rendelkezését, amely azt mondja, hogy hadiözvegy az a nő, akinek férje I. vagy II. járadékosztályú hadirokkant volt s mint ilyen meghalt, ha a házasságot legkésőbb a szolgálat megszűnését követő egy éven belül kötötték. Ezt nem lehet ilyen könyörtelenséggel elintézni, én ezt az egyébként szépen elképzelt javaslatot ezzel nem is csúfítanám el. Nagyon kérem a miniszterelnök urat, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy az a nő, aki elszánja magát arra, hogy egy ilyen szerencsétlen 75 vagy 100%-os rokkant martíromságát 'megossza, aki vállalja azt, hogy annak a vaknak szeme, annak a bénának keze és lába legyen, megérdemli-e azt, hogy valamiféle ellátásban részesüljön. E nélkül nem is tudom, nem kényszerítjük-e ezeket a szerencsétleneket valamiféle coelibátusra. TJgy gondolom, attól tartanak, hogy esetleg egy ilyen rokkant csak azért, hogy valakit életjáradékhoz juttasson, halálos ágyán feleségül vesz valakit. Hogy ezt kikerüljük, talán ki lehetne mondani, hogy egy évi, legfeljebb két évi együttélés az, amely feljogosítja a feleséget arra, hogy számára a hadiözvegyi jelleg megadassák. (Ulain Ferenc: Ügy kellene rendezni, mint a tisztviselőknél!) Nem tudok lelkesedni az ellátás megszűnéséről szóló 6. § egynémely pontjáért sem, így például a d) pontért, amely azt mondja, hogy megszűnik ^ a pénzellátás, ha a hadirokkant keresőképességét egészen visszanyerte, vagy keresőképességének csökkenése 25%-nál kisebb lett. Attól tartok, hogy ez a rendelkezés a rokkantak örökös nyugtalanítását fogja maga után vonni, mert egészen könnyű megállapítani bizonyos külső ismérvek alapján, ahol például sebészi beavatkozás volt, ahol csonkaság, bénaság, vakság esete forog fenne, vájjon csökkent-e az illető rokkantsága és nem sülyedt-e 25% alá, de bármilyen fejlett is az orvosi tudomány, a belső betegségek biztos megállapítása tekintetében igen nagy százalékos hibalehetőségeik vannak.^ En tudom, hogy mi vezette a kodifikátort ennél, jhallottuk a miniszterelnök úrtól, hogy visszaélések voltak; azt vallom azonban, hogy ha van valahol indokoltsága annak a jogelvnek, hogy in dubio mitius, hogy kétség esetén az enyhébb, a humánusabb s megértőbb rendszabályt alkalmazzuk, úgy ez az eset az s inkább csúszszon keresztül valami visszaélés, mintsem hogy egy vexatórius, egy túlságosan rigorózus utánjárással esetleg valaki elessék attól a jogától, ami neki rokkantsága révén dukál. Nekem volt alkalmam a napokban ilyen esettel megismerkednem. Lent voltam kerületemben s az egyik községi jegyző elhozott.elém egy rokkantat, akinek gáztámadásban, súlyos attakban volt része, félholtan vitték a kórházba, a szíve alig működött. Megállapították róla, hogy 75 százalékos rokkant és megkapta az ehhez mért ellátást. Néhány évre rá megállapították, hogy ez átváltozott nála szervi szívbajjá, de továbbra is megkapta az ellátást. A múlt évben, vagy két évvel ezelőtt, volt egy felülvizsgálat és a bizottság megállapította, hogy ez a szervi szívbaja továbbra is fennáll. Felterjesztették az iratokat a honvédelmi minisztériumba, ott 169. ülése 1933 április 5-én, szerdán. az aktákból megállapították, hogy az a szívbaj nincs összefüggésben a gázattakkal, megvonták az illetőtől a rokkant jelleget és két év óta sem tudja megkapni. (Rakovszky Tibor: Nem a rokkant szíve volt a hibás!) Kérem a miniszterelnök úr engedelmét, hogy ezt az ügyet majd külön figyelmébe ajánljam. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) En általában a minisztérium felülvizsgálását úgy fogom fel és szeretném, ha ez a gyakorlat érvényesülne, hogy ott nem súlyosbítanák azt. amit a bizottság kimondott, vagyis a vizsgálat csak arra terjedne ki, vájjon nem volt-e túlszigorú. nem volt-e túlrideg és túlóvatos a bizottság munkájában s nem utasította-e el túlkönnyen, bizonyos felületes ismérvek alapján azt, aki hozzá a rokkantság igazolásáért folyamodott. A 6. § g) pontja esetében is tisztelettel enyhítést kérnék a miniszterelnök úrtól. Ez t. i. kimondja azt, hogy a hadiözvegy ellátása megszűnik, ha olyan állandó jellegű jövedelemhez vagy keresethez jut, mely megélhetését tartósan biztosítja s ehhez hozzáteszi, hogy az ellátás megszűnésén nem változtat az sem, ha annak oka nem áll fenn. En megértem azt,ha konstatálják egy hadiözvegynél, hogy az egyszerre valami olyan vagyonkához vagy jövedelemhez jut, amely őt ellátja, hogy ennélfogva neki a járadékot nem adják meg. De ha ez a tartós ellátás megszűnik, akkor nem tudom megérteni, hogy miért kelljen azért külön instanciázni, miért legyen az ránézve kegyelem, — mert kegyelmi úton megkaphatja továbbra is a (honvédelmi minisztériumtól —, miért ne támadjon fel magától az a joga, amelyhez eredetileg is meg volt a jussa, hogv az özvegyig ellátást megkapja? A 11. § kategorizálását, mintahogy már a pénzügyi bizottságban is elmondtam, túlságosan szűknek tartom. Minden kategorizálás igazságtalan, túlságos szélsőségeket von össze egy szűk körbe és" kétségtelenül ez okozza azt, hogy ebből bizonyos igazságtalanságok következnek. Annál inkább, mert azt hiszem, hogy azokban a bizottságokban úgy is megvan az a hajlandóság, hogy teszem, a 75—80%-os rokkantat egy osztállyal^ lejebb sorozzák a III. osztályba, a III. osztály alacsonyabb kategóriáit ismét lejebb; nem azért, mintha ezekben a bizottságokban nem volna éppen olyan megértés a rokkantak iránt, mint bármelyikünkben, akik itt a Házban a rokkantak érdekében felszólalunk, hanem azért, mert ott vannak a miniszteri rendeletek, — hallottam képviselőtársaimtól, hogy a népjóléti minisztériumból mentek ki ilyen bizalmas rendeletek, amelyek utasítják az illető közegeket, hogy a legrigorózusabban intézzék ezt a dolgot és ezért bizonyos mértékig felelőssé is teszik őket. Kevesebb igazságtalanságra is adódik mód, ha több a kategória. En úgy tudom — a referens úr nálamnál bizonyára jobban fogja tudni —. hogy a külföldi törvényekben jóval magasabb a kategóriák száma, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Van nyolc is!) Ha öt kategóriát méltóztatnának felállítani, például 20, 40, 60, 80 és 100-as kategóriákat, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez sem igazságos!) azt 'hiszem, ez kevesebb igazságtalanságra adna okot, és a lejjebbszorítás az egyes kategóriákba kevésbbé volna fájó az illető rokkantakra nézve. Tudom, hogy ez bizonyos mértékig megbontaná