Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

Az országgyűlés képviselőházának 163. lyek illusztrálják a többi országgal szemben, mi az, 'amit Magyarország és a magyar törvényhozás juttatott az elmúlt 14 esztendő alatt a rokkantaknak. Méltóztattak tudni, hogy micsoda aránytalanság áll fenn ebben a tekintetben nemcsak a között ia méltányosság között, amellyel a győztes államok honorálták a háborús hősök áldozatait, hanem a legyőzött országok közt és közöttünk is. Németország, amely a háborúban velünk majdnem arányosan óriási veszteségeket szenvedett, azután Ausztria, (amelynek veszteségei százalékok szerint annyira voltak kisebbek, mint volt szerencsém említeni, azután Bulgária, amely ugyancsak a legyőzött államok közé tartozik, tehát ezek az országok a mienkhez viszonyítva, mind sokkal, de sokkal áldozatosabb mértékben teljesítették ezt a kötelességet az ő hőseikkel szemben. Hiszen méltóztatnak tudni, íhogy az átlagos évi legénységi hadirokkantjáradék pengőre átszámítva, — a nagyobb országokat nem is említve — Belgiumban kitesz évente 2582 pengőt, Franciaországban 2012, Ausztriában 1376 pengőt, Németországban kitett 1367-et, Magyarországon pedig ezzel szemben kitett 149 pengőt. (Esztergályos János: Szégyenletes. — Ulain Ferenc: De panama voilt bőven! — Esztergályos János: Panamisták részére volt pénz! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Szörnyű dolgok.) Ezek a számok megdöbbentő módion mutatják a mi kötelességérzetünk és hálaérzetünk kialvását és elhanyatlását azokkal az áldozatokkal szemben, amelyeket a fronton küzídő magyarság hozott mindnyájunk közösi céljaiért és érdekeiért. T. Képviselőház! Nem akarok itt hosszasabban időzni annak a szempontnak fejtegetésénél, hogy milyen politikai vagy milyen erkölcsi következményekkel járhat egy nemzet sorsára, egy nemzet lelki életének alakulására az ilyen kötelességeknek elhanyagolása, (Eck* hardt Tibor: A nemzetvédelemre!) milyen következményekkel járhat a tömegek Lelkiállapotára, milyen következményekkel járhat a tömegeknek a kormányzattal, az állameszmével való állásfoglalására. De legyen szabad mégis két dolgot megemlítenem. Az egyik az, — ebben azt hiszem, iá miniszterelnök úr is teljes mértékben egyetért veíliüink — hogy Ma gyarorsziágon, Csonkamagyarországon is, itt ezen a helyen, ahova bennünket, a magyarságot, az isteni Gondviselés vagy a Végzet keze állított, Keletnek és Nyugatnak ezen az ütközőpontján, következzenek el bármiféle viszonyok, nem képzelhető el belátható időn belül, az emberi vagy a nemzetig szellemnek olyan átalakulása, amely a mi számunkra nem a -férfias áldozatkészség kultuszát, a katonai erényeknek ápolását és tiszteletbentartását írná elő kötelező és nemzetfenntartó parancsnak. Ha ez így áll, akkor ebben benne foglaltatnak azok a kötelezettségeik is, amelyekkel ezt a kultuszt valósággal, intézményekben, tettekben nyilvánítania kell egy nemzetnek, amely sorsát félti, vagy sorsát és jövőjét kénytelen ezen erényekre és ezen erények kultuszára felépíteni. A mi helyzetünkben, ha megmaradt volna is Nagy-Magyarország, akkor is fennállott volna ez a kötelesség, de Csonka-Magyarország: esetében sokszorosan fennáll az a másik kötelesség, amely ezzel parallel fut, tudniillik az, hogy jövendőnket ezen a kitett helyen nem lehet másképpen biztosítani, mint ha olyan mélyreható politikát követünk, amely a tömegekre épít, amely a tömegek szociális anyagi ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 293 érdekeit, hogy lígy mondjam, érzelmi szempontjait, ambícióit összhangba tudja hozni a magyar nemzeti szempontokkal, vagyis ugyanakkor, amikor nemzeti politikát követünk és nemzeti célokat tüzünk magunk elé, az ittmaradásnak, a megmaradásnak céljait, vagy a felszabadulásnak, a nemzeti előtör esnek céljait és ezzel összekötve a férfias, erényeknek, a katonai erényeknek a kultuszát, ezt nem tehetjük másképpen, csak egy széles, a múlthoz viszonyítva sokkal nagyobb mértékben kiszélesedett szociális bázison. Az új Magyarország, sorsa új magyar politikát követel a szociális törvényhozás terén, a tömegekkel való azonosulás terén éspedig teljesen mást, mint aminőnek a múltban függvényei és részesei voltunk. (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) A magyar közvélemény

1 lelkét mostanában feszült várakozással, izgalmas érdeklődéssel tölti el az a nagy diplomáciai akció, amely folyik odakünn az olasz és angol hatalmak kezdeményezéséből olyan irányban, hogy Európa részére a mostani kaotikus gazdasági és politikai állapotokkal szemben a párizsi és párizskörnyékbeli békék rendelkezéseinek megváltoztatásával, szóval a békerevízió segítségével megfelelő egyensúly állapot teremtessék. Ez a töirekvés a mi szempontunkból magában foglalja a revizió nagy kérdését. Azt hiszem, a Háznak minden tagja pártkülönbség - nélkül bálával van eltelve azok iránt a tényezők iránt, akik ebben a kérdésben az elmúlt esztendők alatt Magyarország segítségére siettek, ?! van telve hálával azok iránt a külföldi tényezők iránt- politikusok vagy sajtóhatalmassáp-ok, közvéleményt formáló tényezők iránt, akik ebben a nagy perben mellettünk állottak. De ugyanakkor ne méltóztassanak elfeledni azt sem, mert erre dokumentumok vannak, hogyha az európai közvéleményben hajlandójáé!' és törekvés van arra, hogy a magyarság naile ezek a revíziós igényei honoráltassanak, Ha van törekvés és hajilandjóság arra, litogy mi ís megkapjuk végre 14 évi szenvedés és méltatlan bánásmód ultán a nap alatt azt a helyet, amelyet megérdiemlüúk, tudva, vagy Öntudatfanul emellett a törekvés és emellett a beisme rés mögött ott lanpang, ott él, ott van a raaervarság nagy háborús teljesítményének elismerése, és az a tudat, — akár igaz ez, akár nem — hogy ezt a népet, amely a (háborúban ilyen áldozatra volt képes a maga nemzeti létéért, a m a era nemzeti céljaiért, nem lehet tartósan és állandóan ilyen állapotban, az igazságtalansának és a méltánytalanságnak ebben az állapotában tartani. T. Ház! Méltóztassék elolvasni Winston Churchill volt angol miniszter, a kiváló politikus könyvét, aki különben legutóbb olyan nviltan és energikusan foglalt állást a revíziós törekvések mellett, ö ebben a könyvében súlvos kritikával illeti a monarchia politkai akcióit, politiklai magatartását, de kicsendül soraiból az^ elismerés hangja azokkal a katonai teljesítményekkel szemben, amelyeket ő a monarchia háborújában főleg a magyarság faji erényeinek javára ír. (Ulain Ferenc: Azért kell csendőröket adni nekik.) Ha egyetlen ilyen tényező megszólal mellettünk odakint és a revízió érdekében pálcát tör mellettünk, akkor az ő felfogása mellett ott van annak a nagy üolitikai értéknek elismerése, amelv elválaszthatatlan a magyarság katonai értékétől, amelyet mi, mint ezeréves államalkotó faj itt ezen a ponton, kelet és nyugat ütközőpontján képviselünk. (Ügy van! Ügy van!) Ez a szempont, a revízió szempontja is,