Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

294 Az országgyűlés képviselőházának 163, ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. arra kötelez bennünket, hogy óvjuk ezeket az erényeket és ezek kultuszát ne esak szavakban, hanem tettekben is keressük, (Ügy van! a baloldalon.) olya» tényekben megnyilvánuló elismerésekben, amelyek alkalmat adnak arra, hogy ha elkövetkeznék olyan idő, — Isten óvjon tőle bennünket — hogy szüksége lesz ennek az országnak, ennek az államnak és ennek a nemzetig gondolatnak arra, hogy újabb áldozatokat kérjen azoktól a tömegektől, akkor jogosan hivatkozhassunk arra, hogy az elmúlt áldozatokért az elmúlt áldoziatokkal szemben ez a nemzet tudta, átérezte és teljesítette azt a kötelességét, amelyet számára saját hivatása és a történelem parancsa előírt. Azt mondják a vita szónokai, többen felhozták és hangoztatták, hogy ez igaz, de Magyarország legyőzött ország, szegény ország, hogy mi olyan mizerábilis helyzetbe kerültünk, az ország olyan nyomorba jutott, a kormány annyira híján volt a megfelelő anyagi eszközöknek, hogy ha át is érezte volna — és a túloldal állítása szerint át is érezte — nem teljesíthette volna kötelességét megfelelő összegek hiányában. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a felfogással szemben ugyancsak megszólaltassak itt pár számadatot, amelyek merőben az ellenkezőjét demonstrálják ennek a felfogásnak. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Legyen szabad - az elmúlt 5^ esztendő költségvetéseiből pár számadatot idéznem annak szemléltetésére, (Ulain Ferenc: A Bethlen-rendszer!) hogy az állam kiadásai között milyen arányban és milyen mértékben szerepeltek azok a tételek, amelyek magukban foglalják a rokkantakkal szemben tanúsított áldozatkészség mértékét. Az 1925/26. évi költségvetési előirányzat szerint 616 millió pengőt tettek ki kiadásaink és ebből a 6.16 millióból összesen 11 "5 milliót fordítottunk rokkantcélokra. Az 1926/27. évi költségvetés adatai szerint 665 millióból összesen 17'? milliót, az 1928/29. költségvetés szerint 868 millióból 19*5 milliót, az 1929/30. évi költségvetés adatai szerint 921 millióból szintén 19'5 milliót fordítottunk rokkantcélra. Mint méltóztatnak látni, ezek szerint az adatok szerint állami kiadásaink óriási mértékben emelkedtek. A közigazgatási kiadások 616 imillióról 921 millióra emelkedtek, ezzel 'szemben azok a kiadások, amelyeket a rokkantikérdés megoldására, a rokkantak ellátására és honorálására fordítottunk, úgyszólván változatlanul ugyanazon a szinten maradtak. (Ulain Ferenc: A Budapesti Hirlap majdnem annyiba került, Bethlen István lapja!) Legyen szabad felemlíteni azt az előadást lés annak az előadásnak pár adatát, amelyet antoak idején megboldogult Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár tartott, azt hiszem, az egyséigespártban 1929 márciusában. Az ő adatai szerint azokból a 921 milliót kitevő beruházási ösziszegből, amely 1924-tŐl 1929-ig a kormányzat és a költségvetés rendelkezésére állott, tehát közel egymilliárdból, az ő kiimutatása, tehát egy hiteles forrás kimutatása szerint kulturális és 'szociális célokra áldoztunk 226 millió pengőt. Egyéb, főképpen állami, hivatali építkezésekre (áldoztunk 98 millió pengőt. A hitelélet támogatására, mint a Pénzintézeti Központ, az OKH. és (hasonló alakulások segítésére áldoztunk 73 (millió pengőt. (Esztergályos János: Benn van lebben Kaufmann úr? — Turchányi Egon: Az IBUSz.-kölcsön!) Armentesítésre, víziberuházá(sokra fordítottunk 78 millió pengőt. A mezőgazdasági termelés és értékesítés előmozdítására j 91 millió pengőt. (Ulain Ferenc: Freskókra és órákra mennyit, volt belügyminiszter úri — Scitovszky Béla: Hatezer pengőt!) A bortermelés értékesítésére, borházak létesítésére, külföldi ingatlanok vételére, vendéglői berendezésekre 'adtunk ez alatt a négy év alatt 6,800.000 pengőt. A baromfitenyésztés előmozdítására adtunk 2,700.000 pengőt. A dohánytermelésre adtunk 3 és félmillió pengőt, a tejértékesítési szövetkezeti hálózat kiépítésére 4 millió pengőt, tudományos intézetekre — ideszámítva a halbiológiának a dolgát is — 6 és félmillió pengőt. Egyetemi és klinikai építkezésekre adtunk 22 és félmillió pengőt. (Ulain Ferenc: Inkeország beruházására!) Falusi kislakásépítés céljaira — ami nagyon helyes dolog, hiszen van itt több helyes dolog is — adtunk 38 millió pengőt, a városi lakáskérdés megoldására pedig 30 millió pengőt. Államig bérházak építésére 12 millió pengőt, hivatali épületek emelésére, tatarozására, ingatlanok vásárlására 88 millió pengőt. Ezek a számok azt mutatják, hogy bőven rendelkeztünk akkora összegekkel, amelyeknek csak egy kis hányada is nagyon elég lett volna, nem mondom, hogy arra, hogy teljes mértékben honorálhassuk a rokkantak kívánságait és száz százalékig megoldást találhassunk erre nézve, hanem sokkal messzebb elmehettünk volna annál a mértéknél, mint amennyire elmentünk. Ezt ezek a számok egészen nyilvánvalóvá teszik. Legyen szabad még hozzátennem azt, hogy olyan célokra, mint — nem tudom én — nádmentesítés, nemes fűzfatelepek fejlesztése, mind igen igen tekintélyes összegek jutottak, ellenben ebből a 921 pengőből —• méltóztassanak megérteni —• másfél millió pengőt áldoztunk a rokkantintézmények és rokkantcélok dotálására, tehát egy ezrelékét annak az összegnek, amelyet négy év alatt kü lönbözŐ hasznos és vagy kevésbé hasznos célokra elköltöttünk. Méltóztassanak megengedni nekem, az ember ezeknek a számoknak árnyékában, ezeknek sötétsége, vagy helyesebben ezeknek vakító világossága mellett fel kell hogy tegye a kérdést: Hol volt bennünk a lelkiismeret az elmúlt 14 észtendiő

1 alatt, (Zaj balfelől) hogy ilyen aránytalanul jártunk el azokkal a kötelességeinkkel szemben, amelyek bennünket terheltek és hogy voltunk képesek arra, hogy ezekre a célokra, amelyeknek a legelsőrendű éknek kellett volna lenniök, ame lyeknek honorálása alapkövét kellett volna, (Ügy van! Ügy van! half elől.) hogy alkossa áj konszolidációnknak, egy ezreléknyi részt fordítottunk csak azokból a horribilis összegekből, amelyek ilyen nemzeti vagy szociális cé lókra rendelkezésre állottak. (Vázsonyi János: Szégyen, gyalázat!) — Ulain Ferenc: Bethlenország és az egységesüárt fotográfiája!) T. Képviselőház! Nem akarok hosszadalmas lenni ... (Halljuk! Halljuk!) half elől. — Esztergályos János: Reméljük, hogy ezek az idők elmúltak!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Milotay István: ... de ahogyan itt állok é^ nézem ezeket a padokat és ezeket a karzato kat, felrémlik, megjelenik, kibontakozik előttem annak a nevezetes képviselőházi ülésnek a képe és emléke, amelyet akkor tartott a magyar képviselőház, amikor a piavei vereség után e bársonyszékek egyikéből Wekerle Sándor akkori miniszterelnök úr Urmánczy Nán dor interüellációjára beszámolt azokról a ve»z teségekről, amelyeket a Piave-fronton, a piavei összeomlásnál a magyar hadsereg szenvedet-. Én mint fiatal újságíró hallgattam végig ezt