Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

Az országgyűlés képviselőházának 162. t Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a külföldön élő magyar állami nyugdíjasok illetményeit az új költségvetési év kezdetével, azaz július 1-vel beszüntetni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kóródi Katona János: T. Képviselőház! Az ország költségvetésének helyzete kívánja, hogy foglalkozzunk a külföldön lakó magyar nyugdíjasok nyugdíjának ügyével. Jelenleg a helyzet az, hogy a kormány évekkel ezelőtt kiadott egy rendeletet, amelynek értelmében a 200 pengőig: terjedő nyugdíjak érintetlenek, 200 pengőn túl pedig 50% -kai csökkentik a nyugdíjakat, végeredményben tehát egy azelőtt 400 pengős nyugdíjas jelenleg 300 pengőt kap odakint a külföldön. (Dinich Ödön: Ez tévedés !) Idegenforgalmi akciókat csinálunk és a költségvetésben erre a célra tételek vannak felvéve, ugyanakkor pedig nyugdíjasaink jórésze azt a nyugdíjat, amelyet a magyar államtól élvez, a külföldön költi el. Ez teljesen célját vesztett költség, amelyre a magyar államnak a mai nehéz időkben nincs meg a megfelelő anyagi lehetősége. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Semmiféle indok nem indokolja azt, hogy ezek a nyugdíjasok odakint külföldön lakjanak. (Dinich Ödön: Jöjjenek haza!) Akinek van háza, vagy ingatlana odakint a külföldön, az ne reflektáljon a magyar állam nyugdíjára, akinek pedig nincs háza vagy ingatlana, annak nagyon könnyű visszatérni Magyarország akármelyik városába vagy községébe és ott költeni el azt a nyugdíjat, amelyet a magyar államtól élvez. Egészségügyi szempontok sem indokolják a nyugdíjasok részére a külföldön való lakást, mert hiszen Magyarország fürdőzési viszonyai, fürdői, gyógyvizei alkalmasak arra, hogy az a nyugdíjas, bármilyen előrehaladott korban legyen, vagy bárminő betegségben szenvedjen is, Magyarországon gyógykezeltesse magát. (Ügy van! Ügy van!) A nemzeti szempontok sem engedik meg, hogy ezek a magyar nyugdíjasok külföldön lakjanak, mert ezeknek gyermekei ott kint járnak iskolába, idegen szellemben nevelődnek, (Dinich Ödön: Magyar pénzen!) lassanként hozzáidomulnak annak az idegen államnak a többségéhez^ és így végeredményben a magyar nertízetre nézve veszteséget jelentenek, mert be fognak olvadni abba az idegen nemzetbe. Nincs pontos adatom arról, hogy jelenleg mennyit fizetünk ki a külföldön lakó nyugdíjasok számára, s nincs adatom arról sem, hogy mennyi ezeknek a nyugdíjasoknak a száma. Elvben amellett az álláspont mellett kellene állást foglalnunk, hogy külföldre semmiféle nyugdíjat nem fizetünk és azután módot kellene adni arra, hogy egyes kivételes, méltányos esetekben kivételeket állapítsanak meg, és t külön-külön bírálják el azok ügyét, akik számára vagy magas koruk, vagy pedig más szempont indokolttá teszi a külföldön való állandó tartózkodást. (Dinich Ödön: Nincs ilyen szempont! Tessék hazajönni!) Ennek ellenére is disztingválnék azok között a nyugdíjasok között, akik a régi Nagy-Magyarország területén laknak és azok között, akik más országban laknak, mert a régi Nagy-Magyarország területén lakó magyar érzésű testvéreink ottmaradaßa magyar szempontból fontos. A más külföldön lakó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítását az új költségvetési évtől kezdődőleg teljesen be kellene szüntetni. Ha ülése 1933 március 22-én, szerdán: 247 valahol, úgy ebben az esetben kell érvényesülnie a Szózat szavainak, hogy: itt élned és halnod kell! Hálás lenne, azt hiszem, a Ház és az ország egész közvéleménye, ha a pénzügyminiszter úr tájékoztatná az országot arról, hogy milyen nyugdíjasaink vannak jelenleg külföldön, melyik államhoz tartoznak kategorizálva ezek a nyugdíjasok, mi az az összeg, amelyet ebből a célból a külföldre kifizetünk és mi az álláspontja a pénzügyminiszter úrnak arra vonatkozólag, hogy ezek a nyugdíjak elvben a következő költségvetési és kezdetével a külföldön élő nyugdíjasok számára beszüntethessenek. (Helyeslés a jobboldalon és a közéven.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Sorrend szerint következik Kéthly Anna képviselőtársunk 21. számú interpellációja. Képviselőtársunk nincs jelen, interpellációja töröltetik. '. . V, Sorrend szerint következik Vázsonyi János képviselő úr 25. számú interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «1.... Hajlandó earn. kir. kormány odahatni, hogy a székesfőváros törvényhatóságával együttesen a hiida pesti közmunkákat minél előbb megindítsa? 2. Mit szándékozik tenni ennek, s ezáltal a munkanélküliség csökkentésének érdekében?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Ház! ...Mondhatnám inkább, t. gyorsíró urak! (Gr, Apponyi Gvörgy: A kereszténypárt itt van!) Az interpellációsjog megcsúfolása az, ami itt a mai napon történik. Meg kell állapítanom, hogy az interpellációsjog az alkotmányjog egyik sarktétele volt a múltban. Az interpellációsjog megcsúfolása az, hogy sorozatosan hangzanak el interpellációk, nemcsak a kormány válasza, hanem a kormány jelenléte nélkül is. Meg kell alapítanom azt, hogy helyes volt valamikor piros hársonyszékeket csinálni a kormányok számára, mert a piros szín a pirulást jelzi s a bársonyszékeknek nagyon sokszor megvan minden okuk arra, hogy piruljanak. . T. Képviselőház! Amikor interpellációmat előterjesztem, tekintettel arra, hogy választ arra úgy sem kapok, egészen röviden, csak néhány mondatban óhajtok azzal foglalkozni. A fővárosi közmunkák ügyét teszem szóvá, azokról akarok szólani, mert a közmunkák kérdése kapcsolatos a munkanélküliség kérdésével, és a munkanélküliség kérdése az, amely a legfontosabb és legégetőbb problémája az egész világgazdaságnak, és ezáltal elsősorban a magyar kérdésnek is. Lehetetlen egy államgazdaság talpraállítása a magángazdaság erősítése nélkül. Ez pedig csupán a termelő munka alapján történhetik, aminek eredménye a munkanélküliség csökkentését és ezáltal a nyomor enyhítését vonna maga után. A nyomorenyhítő i akciók, amelyeket a kormányzat, a törvényhatóságok és magánosok folytatnak, nem lehetnek célravezetőek, azért, mert ezek nem térülnek vissza az államhoz és a közgazdasági életbe, annak vérkeringésébe, nem teremtenek új életet, új lehetőséget. Nem alamizsnára, hanem munkára van szükség, mert a munka az egyetlen, ami azokat a nagy tömegeket, amelyek a munkanélküliség folytán elkeseredésbe esnek, a szélsőségektől vissza-