Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-162
242 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1933 március 22-én, szerdán. gok működéséről szóló új szabályrendeletek és hasonló, azt lehet mondani százszámra menő más szabályrendeletet kellene alkotni, ennek ellenére azonban az illető hatósági szervek a fővárosnál éppúgy működnek, mintha a szabályrendeletek meglennének. Csak ez az egy terület az, amelyen a hatóságot nem engedik működni, amini az imént említettem, bizonyára ama politikai indok folytán, hogy az úgynevezett Charitásnak, ennek az egyházi vagy papi szervezetnek még nincsenek meg a kerületei és még nem tud egészen pontosan dolgozni; és addig, amíg ezek működésben nincsenek, amíg a gépezet nem indult meg, addig a kerületi választmányokat sem engedik működni, pedig sohasem volt annyira szükség szociális munkára, mint éppen napjainkban. Tele van a város szenvedéssel, nyomorúsággal és a kerületi választmányi tagoknak óriási feladataik volnának; például, hogy felkeressék a szegény embereket, vigasztalást nyújtsanak nekik, közvetítsék kérelmeiket a kerületi elöljáróságokhoz, hogy segélyben részesíthessék őket. A kerületi választmányok ezért törvényes kötelességüknek nem tehetnek eleget. Minthogy pedig a kerületi választmányok működésének szüneteltetése törvénytelen és a törvény betartásának a fővárosnál a belügyminiszter az őre, a belügyminiszter adjon ki egyszerűen rendeletet, mert a belügyminiszternek módjában van az, hogy kiadja a rendelkezést, hogy legalább azokban a kerületekben, amely kerületek eddig megvoltak, ahol elöljáróságok működnek, — tehát nem abban a négy kerületben, amelyet az új törvény, mint pluszt statuál, hanem a régi tíz kerületben — kezdjék meg a kerületi választmányok működésüket. Ez a minimum, amit a belügyminiszter úr megtehetne és én kérem is erről a helyről a belügyminiszter urat, méltóztassék ilyen rendeletet kiadni. Mivel annak ellenére, hogy a főváros törvényhatóságában, a tanácsban és a közgyűlésen is interpelláltunk, eljártunk a dolgokban és állandóan követeltük, hogy működtessék a kerületi választmányokat, ez mindeddig nem történt meg, most kénytelenek vagyunk a parlament elé jönni, és a parlamenten keresztül kérni és követelni a belügyminiszter úrtól azt, hogy a törvény világos rendelkezéseinek tegyen eleget, mert az 1930:X VIII. tcikk 55. §-a ezt kifejezetten elrendeli, tehát a miniszternek joga van ebben a kérdésben, ha a törvényhatóság, az autonómia határozatot nem hoz, intézkedni, és olyan rendeletet kiadni, amely az illető kerületi választmányok működését elrendeli. Ha pedig a belügyminiszter úr nem ad ki, liyen rendeletet, akkor méltóztassék a belügyminiszter úrnak legalább egy leiratban záros határidőt kikötni, és nem olyan dodonai módon elintézni a dolgot, mint ahogy azt 71.744/1932. számú rendeletével tette, mert ez elhúzza a dolgokat, ad graeeas Calendas, és mire lejár a mandátum, mire lejár a hat esztendő, akkorra a kerületi választmányok mé^ mindig nem fognak működni. Tessék tehát záros határidőt kikötni, tessék kimondani, hogy a főváros pedig köteles, mondjuk három hónapon belül, a. kerületi választmányok működését megkezdeni. Nem olyan jelentéktelen dolog ez, hogy az illetékes tényezők ne foglalkozzanak vele komolyan. Látszólag az, látszólag jelentéktelen kis semmiségnek tűnik fel, de valójában nagyon fontos önkormányzati tevékenység, rendkívül fontos dolog ez és a szo- * ciális munkában hallatlan segítségére van a városnak, az elöljáróságoknak és az egész, közigazgatási apparátusnak, a kerületi választmányok működése. Nem tudjuk tehát megérteni, miért nem ad ki a belügyminiszter úr rendeletet? Ha már a főváros önkormányzata állandóan ismételt követelésünk ellenére iá elmulasztja, hogy a kerületi választmányokat működtesse, akkor méltóztassék a belügyminiszter úrnak rendelettel utasítani a fővárost arra, hogy a kerületi választmányok működését kezdje meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügyminiszter úrnak. Sorrend szerint következnék vitéz Bejcsy-Zslinszky Endre 10., 11. és 12. számú interpellációja. A képviselő úr az interpellációk elmondására halasztást kért. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért halasztást engedélyezni? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a halasztást engedélyezik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. (Dinnyés Lajos: Többen vagyunk az ellenzéken, elnök úr!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a halasztást megadják, szíveskedjenek felállni, a jegyző urat pedig kérem, szíveskedjék megszámlálni a képviselő urakat, akik a halasztás mellett szavaznak. Patacsi Dénes jegyző (megszámlálja a képviselőket): 16! Elnök: Most pedig méltóztassék megszámlálni azokat, akik a halasztást nem adják meg. (Kabók Lajos: Jönnek a mezei hadak! — Dinynyes Lajos: Már halasztani sem lehet! — Petrovácz Gyula: Nem vagyunk határozatképesek!) Patacsi Dénes jegyző (megszámlálja a képviselőket): 27! Elnök: A Ház a halasztást nem engedélyezi. Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő úr interpellációi tehát töröltettek. (Zaj.) Sorrend szerint következnek Ulain Ferenc képviselő úr 13. és 14. számú interpellációi. A képviselő úr interpellációinak elmondására halasztást kér. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a halasztást engedélyezni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a halasztást nem engedélyezik, szíveskedjenek felállani, (Megtörténik.) Többség! A Ház a halasztást nem engedélyezte. Ulain Ferenc képviselő úr interpellációi töröltettek. Sorrend szerint következik Dinnyés Lajos képviselő úr 15. számú interpellációja. (Vázsonyi János: A kormány engedélyezi, mert ninas itt.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Interpelláció a magyar királyi földmívelésügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása a magyar királyi földmívelésügyi miniszter úrnak arról, hogy a je• lenleg érvényben lévő tej rendelet a legnagyobb bizonytalanságot eredményezte minden vonalon, azonfelül sem a termelők, sem pedig a fogyasztók érdekeit nem védi. Hajlandó-e a földmívelésügyi miniszter úr a fentemlített rendeletet azonnal hatálytalanítani és megfelelő rendelkezéssel ezt a kérdést közmegelégedésre elintézni? Dinnyés Lajos s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! 1932., május 12-én 32.500. szám alatt megjelent az akkori földmívelésügyi miniszternek úgynevezett tej rendelete. Ez a tej rendelet megjelenése óta a legnagyobb zűrzavart idézte elő, úgy Budapest tej ellátásában, mint a tejtermelőknél és