Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-156
12 Az országgyűlés képviselőházának 156. ülése 1933 március 8~án, szerdán. tálban és akkor átkerült az ügy az illetékes hegyközségi osztályba. Nézegetik ott az aktát, forgatják jobbra-balra, végre kisütik, hogy a kisgyűlés nem volt illetékes az ügyben, vissza az egészet. A három akácfa visszasétált, tele volt a falu akácfavirággal, közben kitavaszodott. (Derültség.) Komoly dolgok ezek. Ezek a példák igazolják, mennyire szükség van erre a törvényjavaslatra. Jam pridem debuisset, már régebben kellett volna vele idejönni. Az alispán határozott másodfokon, a fél megint felülvizsgálati kérelemmel élt. Közben, úgy hallom, az illetékes miniszter elhatározta, hogy a hegyközségek ügyrendjét megreformálja, átalakítja. Addig is, amíg ez megtörténik, amíg döntenek arról, hogy milyen szervezetek, milyen hatáskörök legyenek, a három akácfa tovább virágzik és a hegyközségi birtokosok, a szőlősgazdák azt mondják: minek van törvény, ha egy társunk azt lábbal tiporhatja és megszegheti. Itt van aztán a másik ügy, amelyben egy kotrógép is szerepel a Duna fenekén. Nem tudom, elmondtam-e már az esetet. Ez műszaki dolog, amelyről annyi okos dolgot mondott Petrovácz t. barátom. Ebben a másik ügyben arról volt szó, hogy egy vendéglős a maga udvarán állíthat-e fel kuglizót. Persze, hogy állíthat. Szép, virágos udvara volt, a városi tanács azonban nem engedélyezte azt, mert a szomszédban lakott egy hékebeli csillagkeresztes hölgy, aki délutáni álmait megzavarva látta, amikor a kugligolyó nagyokat puffan, pedig rendes falusi emberek csak délután szofetak kuglizni. A vendéglős megfellebbezte a határozatot, de a másodfokon is helybenhagyták azt, mire az illető felülvizsgálati kérelemmel ment a (belügyminisztériumhoz. Ez már igen régi dolog. A belügyminisztérium, minthogy kuglizásról volt szó, méreteikről, kuglizópályáról, kiadta az ügyet a műszaki osztálynak, amely a kereskedelemügyi minisztériumban működik. Engem kért meg az a szegény ember közbenjárásra, hivatkozván arra, hogy vendégei szeretnék egyet-egyet dobni, mert már a kuglipálya készen volt és nyár volt. Én telefonáltam a kereskedelemügyi minisztériumba, — azt hiszem, még akkor nem is voltam képviselő, bár nem jól emlékszem a dolgoknak erre a részére — elég az hozzá, azt mondottam ott: keressék meg azt a műszaki urat. Azt mondíják, valahol lenn van a Duna fenékén, valami kotrógéppel vesződik. Mondom, hozzák fel a Duna fenekéről, (Derültség.) mert míg azt a kotrógépet, meg nem tudom, a Duna fenekét eligazítja, addig évek telnek el. (Egy hang bálfelöl: Ezért nincs ma kotrógép a Duna fenekén!) Ez megint vérlázítóan komoly és sírnivaló dolog, hogy az a nyomorult polgár odahaza azért fizet adót, azért tart hatóságokat, hogy Ponciustól Pilátusi 0, tologassák létérdekébe vágó ügyében beadott kérvényeit, határozzon ez is, az is, amaz is. A végén befejezésül még csak annyit; erre az ügyre vonatkozólag egyszer csak kapok egv értesítést a belügyminiszteri barátomtól, — mondom, igen régen volt ez, már nyugdíjban van az illető barátom, helyettes államtitkár, én is akkor fiatal kezdlő ember voltam, (Éljenzés jobbfelől.) tehát nagyon régi a dolog — amelyben azt mondja ez a barátom, hogy még nem intézhette el az ügyet és azt mondja, hogy most jött át a műszaki osztálytól, a Duna fenekéről, vagyis a kereskedelemügyi minisztériumból, ő azonban szabadságon van, tehát majd ez meg ez a helyettese gondolkozik a dolog felett. Hogy kugliznak-e annak a szegény kocsmárosnak kuglipályáján, vagy pedig ez az akta a belügyminisztériumban alussza örök álmát, azt nem tudom. (Derültség.) Ezzel csak azokat az aggályokat akartam megcáfolni, amelyek itt-ott elhangzanak, hogy ez a törvényjavaslat jelentéktelen valami, ez csak olyan tessék-lássék intézkedés, pedig igenis, éppen az emberek húsába és vérébe vág, az életet tekinti, az életnek alkar dolgozni és reméljük is, hogy ebben a tekintetben a hozzá fűzött reményeket beváltja. (Éljenzés jobbfelől.) Még egy kérésem volna az igen t. belügyminiszter úrhoz, (Halljuk! Halljuk!) az én rapszodikus, ide-oda csapíkodó beszédemben, ami öreg temperamentumommal kissé ellentétben áll. (Felkiáltások jobbfelől: Dehogy!) A $1. § ezt mondja, hogy (olvassa): «A minisztérium a hatósági kézbesítések ügyét — az állami és az önkormányzati hatóságokra egyaránt kötelező erővel — a takarékosság követelményeinek szem előtt tartásával, a törvények rendelkezéseitől eltéroleg is, rendelettel szabályozhatja.» Mélyen t. Képviselőház, ezt lehetetlennek tairtom. Törvényiben adjunk felhatalmazást a kormánynak törvénnyel ellentétben állható intézkedéseknek rendelet útján való megihoziaitalára? (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nem az első eset!) Kérem, mélyen t. miniszter úr, lehet, hogy én nem jól látok, — tényleg rövidlátó vagyok — meg talán nem tudok beleilleszkedni a mostani kodifikáció 'rejtelmeibe és titkaiba, a rendelét azonban mindig a törvény alatt áll, törvénnyel tehát nem lehet a kormányt törvényellenes rendelet kibocsátására felhatalmazni. Ha tehát benne van már ez több törvényben is, az én igénytelen jogászi felfogásom szerint nagyon helytelenül van ez így és igen kérem a mélyen t. miniszter urat, hogy ez ne váljék a magyar Corpus Jurisban szokássá és ne váljék egy homályos), a magyar Corpus Jurisnak klasszicitását elhomályosító intézkedéssé, méltóztassék csak ezt ia pár szót, hogy «a törvények rendelkezéseitől eltérően is» a törvényjavaslatból kihagyni. Különben a törvényjavaslat szükségszerűségéről, célszerűségéről... (Egy hang jobbfelől: Még két percig beszélj!) Ha tetszik, még 172 percet is beszélek. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől ) A legnagyobb Örömmel üdvözlöm ezt a törvény javaslatot azonban kérve-kérem a mélyen t. belügyminiszter urat, hogy kegyeskedjék az elhangzottakat negybecsű figyelmére méltatni, kegyeskedjék különösen a közigazgatási bíráskodásnál azt a kérdést, amelyet nem én emelek ki, nem a magyar gyiámlhatóságok emelnek ki, hanem amelyet békeidőben, 1912-ben egy nemzetközi közigazgatási nagygyűlés, szakgyűlés, mint iá magyar közigazgatási eljárás különlegességét annyira kiemelt, annyira felmagasztalt, hogy külön vitiatételíé tűzte ki a legközelebbi kongresszusra, — amelyet azután ia háború lehetetlenné tett — mondom, méltóztassék ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni és a magyar közigazgatás hamupipőkéjét: az árvák, elhagyottatk, elesettek, gondnokoltak ügyét az emberszeretet, az emberiesség és ia magyar érdek szempontjából méltóztassék az őt megillető színvonalra felemelni és az említett módon rendezni. A törvényjavaslatot nem azért, mert bizalommal viseltetem a kormány, a kormány tagjai, a miniszterelnök úr célkitűzése iránt,
