Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-161

Í98 Az országgyűlés képviselőházának 16i. ülése 1933 március 21-én, kedden. sokra akarunk igényibevenni azon programm szerint, amelyet néhány héttel ezelőtt voltam bátor itt a Házban előadni. Ami ezt a 15 millió pengőt illeti, igen határozottan fenn kell tartanom Friedrich István t. képviselőtársam nézetével szemben azt az álláspontomat, hogy itt igenis valóságos, meglévő, befizetett tőkékről van szó, amelyek rendelkezésre állanak és semmi egyéb nem történik, mint hogy azoknak a tőkéknek egy részét, amelyeket a transzferalapiba ^effektive befizettek, kihelyezik ugyanúgy, mint bármely takarékpénztárnál történik, ahogy tudniillik a takarékpénztár kihelyezi. Itt is ez fog történni ez alkalommai; ebben a tekintetben tehát teljesen normális hitelműveletről van szó A harmadik eleme ennek a 110 milliónak az a 45 millió pengő, amelyet belföldi kölcsön alakjában kívánok előteremteni, elsősorban a nagyipar, másodsorban pedig a nagybirtokosság közreműködödésével. Ebben a tekintetben is bátor voltam már kifejteni azt, hogy ezek a rétegei a nemzettermelésnek igenis, rendelkeznek olyan vagyoni bázissal, amely őket képessé teszi arra, hogy az állam rendelkezésére álljanak hitelképességükkel, de mint minden állami kölesönműveletnél, normális időkben is és különösen ilyen rendkívüli időkben, mint ma, szükség van arra, hogy bizonyos mobilizációs műveletekről gondoskodás történjék, mert normális időkben sem állanak a kölcsönjegyzők összességének rendelkezésére likvid tőkék. Ezen okonál fogva, én, ebben a javaslatban inflációs nyomokat felfeldezni nem tudok. De kénytelen vagyok itt még egy szempontból perbe szállni Friedrich István igen t. képviselő úrral, aki utalt arra, hogy ez nem az első kísérlet, haneni már több ilyen inflációs irányú kísérlet történt és így többek közt utalt a tavaly kibocsátott kincstárjegyek kérdésére is. Most azt kérdezem, hogy az inflációnak mi a kritériuma? Azt hiszem, kritériumát mégis hatásaiban kell keresni. És mi történt tavaly? Több mint 40 millió pengő összegben vettek át bankok, azután később tőkével rendelkező más alakulatok is ilyen kincstárjegyeket és azoknak az összege már a 60 milliót is meghaladja. Ennek ellenére azt látjuk, hogy az idén az év elején 300 milliós jegy forgalmat mutatott ki a Nemzeti Bank, az áralakulás terén pedig állandó árcsökkenő tendenciával álltunk szemben. Ez minden, csak nem inflációs hatás. (Ügy van! jobbfelől.) En azt hiszem, hogy éppen ez a példa, ez a tapasztalat azt mutatja, hogy ezektől a műveletektől egyáltalában semmiféle tekintetben inflációs hatást várni, vagy attól félni nem szabad. Felvetették többen a felszólaló képviselő urak közül azt is, hogy azok a műveletek, amelyeket lebonyolítunk itt a mezőgazdaság és ipar segítségével, a kormány lekötöttségét jelentik és ennek következtében egyéb tekintetben feszélyezik a kormányt politikájának kifejtésében. Kénytelen vagyok leszögezni erről a helyről, hogy sem az ipar, sem a mezőgazdaság részéről ilyen kísérletek nem érvényesültek, de ilyen kísérletekkel szemben a leghatározottabban nemet mondtam volna, mert én úgy érzem, hogy azok a rétegek, amelyek megfelelő vagyoni erővel rendelkeznek, hazafias kötelességüket teljesítik akkor, amikor az államnak nehéz pénztári helyzetében segítségére sietnek. Így fogták fel maguk a nagyiparosok és a nagybirtokosok is ezt a kérdést, úgyhogy ebben a tekintetben semmiféle «do ut des» tárgyalásokról vagy tendenciákról szó nem volt. Egyébként bizonyos kis ellenmondást is vagyok bátor itt konstatálni Friedrich István képviselő^ úr okfejtésében, aki egyfelől ettől a lekötöttségtől féltett, a másik oldalon pedig azt mondta, hogy íme, itt vannak az állami gépgyárak, amelyek konkurrenciát csinálnak a magániparnak és ugyanez az ipar finanszírozza azt az államot, amely üzemével konkurrenciát csinál neki- Annyira függetlenek vagyunk, íme, hogy konkurrenciát csinálunk az iparnak, amely a kölcsön jegyzésében résztvesz. (Magyar Pál: Ez kevésbbé örvendetes!) Nem mondom, hogy örvendetes, vagy nem Örvendetes, de kénytelen vagyok ezt a kis ellenmondást Friedrich képviselő úr okfejtésében napvilágra hozni. Szóvá tétetett az is, hogyan lehetséges az, hogy a mezőgazdaság mai helyzetében, amikor hitelügyi téren minduntalan segítséget kér, mégis részt vehet ennek a kölcsönnek jegyzésében. Ennek egy igen egyszerű oka van. A földbirtokosok két igen élesen elváló kategóriára oszlanak szét; vannak olyanok, akik korábbi időben adósságokat kontraháltak, ezeknek a helyzete tényleg súlyos, ellenben azok, akik eddig adósság nélkül tudták ezeket a nehéz időket átélni, még ma is — hála Istennek, — abban a helyzetben vannak, hogy az államnak segítségére jöhetnek. Ez az egyszerű magyarázata ennek a látszólagos ellenmondásnak. (Hegymegi Kiss Pál: Egy nevet szeretnék csak hallani! — Felkiáltások jobbfelől: Van sok! — Szilágyi Lajos: Ilyen Esterházy Móric és Festetich Sándor!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Pakots József: Károlyi Gyula gróf!) Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Ház! Minthogy kölcsönjavaslatról van szó, legyen szabad most mindjárt kitérnem bizonyos adóssági kérdésekre is, és itt elsősorban Esterházy Móric igen t. képviselőtársam néhány észrevételére reflektálnom. Az igen t. képviselő úr felvetette az állami forgó tőkekölcsönök és forgótőkehitelek kérdését és ezekre nézve kért bizonyos pontosabb felvilágosítást. A decemberi zöldfüzet kimutatásaiban egészen pontosan megtalálhatók azok a tételek, amelyek a forgótőkekölcsönöket, illetőleg forgótőkehiteleket reprezentálják, és pedig: az állami közigazgatás forgótőkekölcsönei, azután az Államvasutak és az Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak forgótőkekölcsönei címén. Ezek a tartozások a rövidlejáratú kölcsönök kategóriájába tartoznak, normális hitelműveletekből származó tartozások, tehát nem vételárhátralékokat vagy hasonló hátralékokat képviselnek. Az egyéb tartozások csoportjában azután szintén van három tétel, az egyik az egyéb kötelezettség cím alatt az Állami Közigazgatás rovatában, az Állami Üzemek rovatában pedig vannak az Állainvasútnak forgótőketartozásai, végül az Állami Vas-, Acél- és Gépgyár forgótőketartozásai. Ez a hat tétel az, amely az állam forgótőketartozásait reprezentálja. Ezeknek egy része tényleg ki nem egyenlített hátralékokból áll. Ezekre vonatkozólag bátorkodom megjegyezni, hogy mai nehéz helyzetünkben is állandóan arra törekszem, hogy valami utat és módot találjak ezeknek rendezésére, mext úgy érzem, hogy a magángazdaság megindításának az volna az egyik legjobb módja, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy ezeket az úgynevezett hátralékokat igyekezzünk rendezni. Nem tudok semmiféle ígéretet tenni vagy rendezéseket kilátásba helyezni, az azonban kétségteI len, hogy nagy erővel törekszünk arra, hogy