Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-161

186 Az országgyűlés képviselőházának 161. ülése 1933 március 21-én, kedden. előtt, hogy — miután ma úgyis hajlamosak bizonyos fokig a jelszavakra és bizonyos irányban még a hisztéria felé hajló hangulat is mutatkozik — ezek a szélesebb tömegek elferdített és nem szakszerű beállításban látják a kérdést. Ezt — nehogy félreértés essék — nem Friedrich igen t. képviselőtársamnak most elhangzott fejtegetéseire mondom, hanem ezzel általában jellemezni akartam azt a kritikát, amelyet az utóbbi időben a kormány gazdasági elgondolásaival és egyéb programmjával szemben is nem egyszer hallottunk. Röviden azt mondhatnám, hogy a kritikának, amelynél természetesen nagyon csábító az, ha népszerűsít, kevésbbé kellene a népszerűségre és sokkal inkább szakszerűségre törekednie. A kritikusnak feladata — helyesen felfogott feladata — kétségtelenül igen súlyos és igen nehéz ma, mert az egyes kérdéseket oly alapossággal kell tanulmányoznia és oly módon kell objektivitásra törekednie, hogy bizony egy-egy kérdés* nek megismerése és a saját lelkiismerete szerint való megkritizálása nem könnyű feladat. Ez áll a kormánypárti képviselőre és ellenzékire egyaránt. Elismerem, hogy igen nehéz a határvonalat megvonni abban a tekintetben, hogy hol végződikaz objektivitás és hol kezdődik a szubjektivitás, már az emberi természetnél fogva is, mert hiszen hiába törekszünk a legnagyobb objektivitásra, beállítottságunk az egyes kérdésekhez mégis csak szubjektív marad. De ha az elkerülhetetlen szubjektivitás mellett arra törekszünk, hogy legjobb meggyőződésünk szerint, személyi ambiciók és antipátiák vagy szimpátiák és egyéni célok mellőzésével közelítsük meg az igazságot és közelítsük meg egy témának vagy egy szabályozásra váró kérdésnek helyes világításban való beállítását, akkor mégis azt hiszem, — és erre számos példát láttam itt a Házban is — sikerül a fogalmakat annyira tisztázni, hogy lényegesen közelebb jutnak egymáshoz a felfogások. Súlyt helyezek annak megállapítására, hogy nem a kritika jogosultsága ellen beszélek, sőt ellenkezőleg, merem állítani, hogy az objektiv kritika elengedhetetlenül szükséges a fogalmak tisztázásához és készséggel kell megállapítanom, hogy nem egy esetben, sőt gyakran voltam tanuja olyan ellenzéki kritikának is, amely határozottan igen magas színvonalú volt, hatást gyakorolt a kormánypártra, hatást gyakorolt a kormányra is. Hogy ez nem minden esetben következhetik be, az csak természetes. A felfogásokat, ha a cél közös is lehet, nem lehet mindig közös nevezőre hozni. T. Ház! Ne méltóztassanak csodálkozni azon, ha e témánál talán kissé hosszasabban időzöm, érintettem azonban a jelszó politikát azért, mert hatását nem egyszer közvetlen kö

: zelről tudtam szemlélni és érezni. A gazdasági életben való elhelyezkedésemnél fogva érdekeltségem túlnyomó része ipari téren fekszik, de mindig abban a meggyőződésben voltam és éltem és mondhatom,^ hogy ehhez mindenki, aki az ország helyzetét helyesen fogta fel, foglalkozási különbségre való tekintet nélkül csatlakozott is, hogy jó sorsban lévő mezőgazadság nélkül teljes lehetetlenség, hogy akár az ipar, akár más foglalkozási ág az országban prosperáljon. E mellett a mezőgazdaság bajait, mint mezőgazdasáfifi termelő szintén saját tapasztalatomból ismerem és így csak igazolni tudom azt, ami ma általánosan elfogadott tétel, hogy igenis, a mezőgazdasági termelésnek helyzete rendkívül súlyos és nyomasztó, és hogy ennek a nyomasztó helyzetnek következményét az ipar is nemcsak érzi, hanem az a hátrányos helyzet, amelyben az ipar ma már szintén nagymértékben van, ennek a mezőgazdasági válságnak egyenesen következménye éppen úgy, mint ahogy ez a kereskedelemre is áll. Azok a kritikák azonban, amelyeket az iparral szemben igen gyakran igazságtalanul hallani, olyan atmoszférát szülnek, amely mellett azután dolgozni csaknem lehetetlenség. Előrebocsátom, hogy semmi sem áll tőlem távolabb, mint az, hogy visszás helyzeteket vagy visszaéléseket védjek, de számos olyan kérdés van visszás helyzetnek vagy visszaélésnek beállítva, amelyekről az ellenkezőjét lehet megállapítani, ha az objektív igazságot keressük. T. Ház! A Nemzeti Bank devizapolitikájának kérdéséről igen sok szó esik és én itt bátor vagyok arra utalni, hogy azok a közvetlen gazdasági kapcsolatok, amelyekkel a gazdasági élethez fűződöm, szorosan vett saját látszólagos érdekemből — hozzá kell mondanom, hogy rövidlátó volna, ha ezt nevezném saját érdökemnek — azt a kritikát tennék kellemessé részemre, amely abban az irányban hangzik,el, hogy a kötött devizagazdálkodás indokolatlan előnyöket juttat egyes vállalatoknak az ország egyetemét pedig súlyosan károsítja. Azért mondom, hogy rövidlátó szemmel nézve saját szempontomból is örülhetnék az ilyen kritikának, mert hiszen azok az iparágak, amelyekben érdekelve vagyok, exportiparok és belföldi nyersanyagot dolgoznak fel, tehát a devizagazdálkodás r f kihatása szempontjából ugyanolyan megítélés alá esnek, mint a mezőgazdasági termelés. Mégis âzt kell mondanom, hogy az országban foglalkozásra való tekintet nélkül mindenkinek elsőrendű és eminens érdeke a pengő értékállandóságának megóvása és az infláció elkerülése. Ezt a feladatot pedig nézetem szerint nem lehet másképpen megoldani, — és itt az egyéni érdekeknek el kell törpülniük — mint éppen a devizagazdálkodás mai rendje szerint, amelyek során a Nemzeti Bank a lazításokat az export-devizákért engedélyezett felárak formájában, amennyire lehetséges volt, úgyis életbeléptette és ezzel az exportot elősegítette. Nyilvánvaló azonban, hogy ha ezek a bizonyos felárak a Nemzeti Bank ellenőrzése nélkül szabadon alakulhattak volna ki, ez egész devizahelyzetünket alapjaiban rendítette volna meg és^ a pengőt is veszélyeztette volna, mégpedig egész egyszerűen azért, mert a Nemzeti Bank, amikor az export-devizákért felárakat engedélyez, akkor azokat az exportdevizákat megvevő importőröket, akiknek a felárat az exportőrnek természetszerűleg meg kell téríteniük, kötelezi arra, hogy a késztermék árát ne emelje. Ha ezek a devizafelárak szabadon alakulnának ki, akkor nem lehetne megakadályozni azt, hogy az importőrök — akár nyersanyagot, akár készterméket importálnak — ezeket a diszázsiókat ne juttassák Késztermékeik, illetőleg gyártmányaik árában is kifejezésre. És ha ez így volna, akkor nemcsak a pengő értékállandósága volna veszélyeztetve, hanem az én felfogásom szerint az elenkezője következnék be annak, amire a mi gazdasági politikánknak minden erővel törekednie kell, nevezetesen bekövetkeznék az agrárolló tágítása, holott én a mi gazdasági politikánk legfőbb feladatának az agrárolló szűkítését tartom; hozzáteszem mindjárt most — és bátor leszek erre a továbbiakban kitérni — az agrárolló szűkítését olyan módon, hogy annak a mezőgazdasági árnívót jelentő' alsó szárnyát megmozdítsuk felfelé, mert az alsó szárny megmozdulásával a felső szárny is lejjebb száll és kétszeresen érvényesül ilymódon