Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-156
Az országgyűlés képviselőházának 156. ülése 1933 inárcius 8-án s szerdán. hibát — nem adtunk módot egyúttal arra, hogy egyfokú fellebbvitel mellett esetleg érvényesíthessem panaszjogomat, ha nem látnám igazságomat teljesen kielégítve. Mert a miniszter úr — úgy tudom — azt is bejelentette a bizottságban, de már egyebütt is, hogy ezt a javaslatot követni fogja az alsófokú közigazgatási bíróságra vonatkozó javaslat. En ezt megnyugvással veszem tudomásul, bár egyesek, mégpedig a közigazgatáshoz értő emberek azt kérdezték tőlem, vájjon várok-e én valamit ettől az alsófokú közigazgatási bíróságtól. Igenis várok, azonban csak egy esetben: akkor, ha ez nem lesz olyan fórum, amely csak a mostani közigazgatási bíróságnak egy bizonyos munkakörét veszi át; csak akkor lesz ez megnyugtató, ha az ilyen egyfokú fellebbvitellel szemben módot ad a panaszjogra. Akkor alkotmányjogi szempontból is meg leszek nyugtatva. Én legalább így értelmezem. Mert igaz, hogy azt^ méltóztatott mondani múltkor egy közbeszólás formájában, hogy a magyar embernek igen sok fórumra van szüksége, hogy minél messzebb vihesse panaszát, mégis azonban leszek bátor majd rámutatni egypár dologra, — nem is annyira egyéni szempontokból, mint például a köz szempontjából — amikor a községi képviselőtestületi »határozatokkal szemben egyfokú fellebbezésnek lévén helye, az alispán dönt másodfokon. En teljes elismeréssel vagyok például az én alispánommal szemben, akiről tudom, hogy odavaló ember s ismeri a közigazgatást a-tól z-ig. (ErődiHarrach Tihamér: Kitűnő alispánok vannak!) Van egypár kitűnő alispán, de én nem akarom az intézményeket egyes személyekre bazírozni, — mert az nagyon gyönge bázis, igen t. képviselőtársam — hanem lefektetett szervezetekre és törvényekre akarom alapítani a magyar közigazgatást. Amikor azt látom, hogy képviselőtestületi határozattal szemben akármilyen nagyfontosságú is az, — kivéve a szabályrendeletek kérdésében — az alispán hoz másodfokon határozatot; amikor azt látom, hogy a képviselőtestülettel szemben, tehát egy társas hatósággal szemben egyes hatóság a döntőförum másodfokon, akkor nem vagyok egészen megnyugodva, mert jobban szeretném, ha ebben a kérdésben is, a képviselőtestületi határozatokkal szemben is, másodfokon a kisgyűlés volna kompetens a határozathozatalra. Igaz, hogy talán az alispán intézkedése gyorsabb, mert hiszen egyes hatóság lévén, gyorsabban tud intézkedni, azonban tapasztalatból tudom, hogy vannak egyes vármegyék, — éppen a minisztériumban szereztem ezt a tapasztalatot — ahol az alispán nem szeret foglalkozni — mondjuk —- a községi költségvetések kérdésével, hanem teljesen a számvevőség elbírálása alá bocsátja. En nagyra becsülöm a számvevőség munkáját, mert hiszen szaktestület, azonban rendszerint csak számszerűleg vizsgálja a költségvetéseket, a magasabb szempontokat nem veheti figyelembe, amelyek pedig egy községi közület életében fontosak. Egy társas hatóságra azonban, mondjuk a kisgyűlésre, amelyben szakemberek, közigazgatási emberek ülnek, mégis nyugodtabban bízom a döntést, mint esetleg olyan alispánra, aki ezt a dolgot a számvevőségre bízza rá. (Helyeslés.) Es híve vagyok annak, hogy a közigazgatás minél gyorsabb és egyszerűbb legyen, ez az egyszerűség azonban ne menjen a dolgok lényegének rovására; sőt én odáig megyek, hogy például az autonómiának lényegileg.• a dolgok intézésében a legmesszebbmenő kitágítása mellett egy állami közigazgatást is el tudok képzelni, amely olcsó és gyors, mert hiszen megvan a kettős ellenőrzés, egyik oldalon az autonómia, a másik oldalon^ pedig az állam ellenőrzése; sok esetben inkább megnyugszom annak a miniszternek az ítélkezésében, aki a parlamentben felelősségre vonható, mint ahogyan meg tudnék nyugodni például egy alispánnak a döntésében. (Meskó Zoltán: Azért is a belügyminiszter felelős!) Rendben van, de itt sokkal nagyobb a felelősség, mint odalenn, ahol mégis csak kotériák, pártfrakciók szerint történik a közigazgatás. (Meskó Zoltán: Ne bántsuk a vármegyét!) Kivételt tesz például a javaslat az egyfokú fellebbvitel alól a rendőri büntető bíráskodásnál, mert — amint látom — meghagyja a belügyminiszterhez mint szakminiszterhez való fellebbvitel jogát, (Zaj a jobboldalon.) így van -miniszter úr? (Jánossy Gábor: Valamit kérdezett a szónok! — vitéz KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter: Megmarad, de nem a szakminisztereknél, mert most sincs ott!) Szóval megmarad! (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: A kihágási tanácsnál marad meg!) Ezt ilyenformán teljes megnyugvással veszem tudomásul, mert harmadfokon mégis magasabb szervezethez kerül. Ne tessék haragudni, ha a közigazgatási emberből kissé kibújik a politikus is. (Meskó Zoltán: Eleget kibújik!) Annyit nem bújik ki, mint önnél, képviselő úr! Amióta ezekben az úgynevezett pártpolitikai küzdelmekben résztveszek, gyakran kellett tapasztalnom,. hogy közigazgatási hatóságok s csendőrség részéről vízügyi kihágások, szérűskertek rendbentartása és más ilyen apró-cseprő dolgok miatt azokkal a választópolgárokkal szemben, akik nem a kormány iránt mutattak hajlandóságot, intézkedések tétettök folyamatba- büntetőparancsok formájában, (Mozgás a jobboldalon.) amelyeket azonban másodfokú hatóság rendszerint meg szokott változtatni, felmenti az illetőt. (Meskó Zoltán: Választás után!) Igen, választás után. Amennyire megnyugtató reám nézve, hogy harmadfokú elbírálásnak is van helye, mégis talán megfontolás tárgyává lehetne tenni, vájjon a közigazgatást nem lehetne-e inkább az ő saját hivatásának átadni, s a rendőri büntetőbíráskodást inkább a rendes bíróság hatáskörébe utalni. (Mozgás a jobboldalon.) Ha azomba.n vagy a titkos választójog, vagy pedig a tisztviselői pragmatika (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van! Az igen!) hozatnék be, akkor nem volna semmi akadálya annak, hogy továbbra is így maradjon, ahogy az most van. (Gr. Hunyady Ferenc: Politikamentes hivatalnoki kart!) A" közigazgatási funkciók közül két dolgot kellene eliminálni. Az egyik az adóval való foglalkozás. Ez maradjon a fináncnak, mert a községi jegyzőnek sokkal fontosabb dolgai vannak, különösen a mai nehéz gazdasági helyzetben, semhogy ő általa, akin keresztül a közönségnek az államhatalom simogató kezét kellene éreznie, mindig a kemény adószedő kezét érezze. A másik pedig a büntetőbíráskodás, abban az esetben, ha nem valósul meg a tisztviselői pragmatika. Még egyet. Méltóztassék megengedni, -hogy ez alkalomból teljes egészében kiönthessem közigazgatási szívemet. Rosszul esik nemcsak nekem, hanem azt hiszem, többi képviselőtársamnak is, aki valamikor közigazgatási ember.
