Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

126 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 1933 má.rcius 16-án, csütörtökön. öassel: «Egy inflációt, amelyet tudatosan csinálnak, szabályozni, megfelelő határok között lehet tartani, egy infláció azonban, amely felé szabályozatlanul hajtatunk, kivonja magát az ellenőrzés lehetősége alól és bajokat okoz.» E Eeginald Mac Kenna, a Midland bank elnöke, a legnagyobb szakemberek egyike, aki pénzügyminiszter is volt, azt mondja (olvassa): «Az infláció gondolata, míg kontroll alatt van, őt nem aggasztja.» A mostani időben — mondja — ez a szó már nem becsmérlés, noha egyes túlkényes^ lelkiismeretű emberek kellemesebbnek tartják az ártatlan helyettesítő kifejezés használatát: refláció. Ma már — folytatja — majdnem mindenki elismeri azt, hogy a nyersanyagárak emelkedése a világ fellendüléséhez szükséges és legtöbben egyet fognak érteni Mr. Hawtrey azon gondolatmenetével, melyet legutóbbi könyvében kifejt, hogy még az ellenőrzötten (uncontrolled) infláció káros következményei is határozottan meghaladják a defláció káros következményeit. íme, — mondja — a kontrolált infláció fogalma a bolondok és kalandorok eszközéből széles körökben elismerten a jelenlegi nehézségeinknek a rendelkezésre álló legjobb megoldásává lett.» Még hozzáteszem, hogy Neville Chamberlain március 3-án kifejtette, hogy a kormány a hitelinfláció rendszerét készül inaugurálni avégből, hogy az árak emelkedjenek. «Hiszem, — mondotta — hogy az olcsó pénznek és a bőséges hitelnek rendszere, amely már eddig is szép eredményeket hozott, a jövőben is hatásosnak fog bizonyulni. T. Ház! Még egy csomó szakembert tudnék idézni annak igazolására, hogy még az infláció fogalma sem olyan elrémítő fogalom, nem szólván arról, hogy azok a rendszabályok, melyek ebben a javaslatban vannak és amelyeket nem tartok célravezetőknek s továbbá az a terv, amelyet én voltam bátor a t

; Ház elé terjeszteni, egyáltalán nem mondható inflációnak. De t. Ház. nekem egészen mindegy, hogy a defláció klasszikus szabályai szerint megyünk-e tönkre, vagy az infláció romantikus szabálvai szerint (Derültség.) Ha arra gondolok, hogy Éber Antal t. képviselőtársam miiven meghatva nézett vissza a tíz év előtti állapotokra, amikor valóban a magam bőrén tapasztaltam, hogy a fixfizetések hogyan estek alá, hogy a munkabérek hogyan süllyedtek le, akkor figyelmébe ajánlom, hogy nézzen körül ma. nézze meg a munkanélküliség

1 növekvő adatait, nézze meg: a munkanélkülieket, akiknek azután egészen mindegy, hogy a oengő értékét sikerül-e megvédeni vagy sem. Nézze meg, hogy például a főváros 200.000 lelket tart számon, akik szociális jótékonyságra szorulnak, nézze meg a középosztály teljes leromlását és akkor azt kell mondanunk, az. amit eddig csináltunk, nem jó, meg kell nróbálmmk másképpen a dolgot, a Jegvbank segítségét véve igénybe. Azt mondja Wagemann. a német konjunktúrakutató intézet igen kitűnő vezetője (olvassa): «Depresszióban, mikor a termelő üzemek tehermentesítése a fontos, az állam és közületek bátran eladósodhatna.k, hogy az adóbevételek esökkenése folytán beálló hiányokat fedezzék. Sőt az ilyen abszolút deflációs tendenciájú időben, mint amilyenben most élünk

% erre a célra még bizonyos mértékű jegybankpénz-kreációért is vállalni lehet a felelősséget.» Legutóbb pedig a Times pendítette meg, mint egy ballon d'essai-t, hogy Angliának arra kell gondolnia, hogy nem adóemeléssel, hanem inkább a bankjegyszaporítással fedezze átmenetileg a maga deficitjét., Legyen szabad utalnom az Egyesült Államok példájára. Az Egyesült Államokban nem dollárkrízis volt eddig, — hogy ebben a pillanatban nem csap-e át dollárkrízisbe, azt nem tudom — ott bankkrízis volt. Az történt, hogy az utolsó évek folyamán a nyersanyagárak, a részvényárak, a gyártmányárak mind csökkentek. Most a deflációs elmélet szerint a bankjegyeknek is csökkenniök kellett volna, de ezek nem csökkentek, mert egyrészt az óriási aranykészlet lehetővé tette, hogy ne csökkenjenek, másrészt Amerika igyekezett a maga közgazdaságát megfelelő szinten tartani. Nem is itt történt a baj, hanem ott, hogy 40 milliárd dollárnyi betétet, ha egyszer a közönség megőrül, senki megvédeni nem tud. Az áraknak újabb csökkenése következett be. Azt hinné az ember, hogy ennélfogva az Egyesült Államok a krízist úgy fogják megoldani, hogy deflatív politikát csinálnak és ehelyett azt látjuk, hogy kétmilliárd dollárral szaporították a bankjegyforgalmat. Nem tudom, helyes-e ez, vagy nem, nem akarok az Egyesült Államok dolgában próféta lenni, de állítom azt, hogy a magyar viszonyok között — ha úgy koncipiáljuk meg egész közéletünket, mint ahogy az előbb bátor voltam figyelmükbe ajánlani — nem infláció az, ha a pénzügyminiszter 50 millió kölcsönt igénybevesz, nem infláció az> ha még 50 millió kölcsönt vesz igénybe, csak éppen nem célravezetői, ha ezeket adóemeléssel kapcsolja össze, de célravezető akkor, ha adóemelések mellőzésével, sőt az adók leszállításával 250 millió ilyen hitelt vesz igénybe a Jegybanktól. Ennek természetesen komoly előfeltételei vannak. Előfeltétele e kölcsön felhasználásának parlamenti kontrollja. Előfeltétele ennek az adósságok rendezése, még pedig úgy a külföldi, mint a belföldi adósságok rendezése. A külföldi adósságok rendezésénél azt az eredményt, amelyet elért a pénzügyminiszter úr, kielégítőnek kell tartanunk. De tovább kell menni egy radikális lépéssel és a londoni konferencia alkalmát ki kell használni arra, hogy véglegesen eldöntsük ezt a kérdést és végleges megállapodást kössünk a külföldi hitelezőkkel. Állítom azt, hogy Anglia, sőt az egész világ erre be van állítva. Sir Walter Lay ton és Keynes cikkei ezt már eléggé megértették a világgal. Keynes bebizonyította, hogy Anglia az utolsó 50 esztendő alatt künnlevőségeinek körülbelül 60%-át vesztette el. tehát úgylátszik, hogy erre már aklimatizálódott. De legalább ilyen fontosnak tartom a belső adósságok rendezését is, mert állítom, hogy a mi közgazdaságunkra meerontóbb, sőt — bocsánat a kifejezésért — rothasztóbb

1 valami nincs, mint az állandó moratóriumos megoldás, amely lehetetlenné teszi, hogv ebben az országban egészséges bankélet fejlődjék ki. amely lehetetlenné teszi, hogy egészséges gazdasági alanyok hiteleket kanjának, amely okozza azt, hogy a betétek elszivárognak, tehát lehetetlenné teszi A tőkeképződést. Feltétlenül szükség van itt esrv radikális rendezésre, még pedig, ha a külföld' adósságokat nem tudjuk rendezni. -— ami * legegészségesebb volna, ha ezt rövid időn belül mesrelőzné. mert ez mes adná a kereteket a belsiö rendezésre — akkor ne várjuk meg a külső adósságok rendezését, hanem belül kezdjük meg azt és kezdjük ezt mea* elsősorban a mezőerazdasági kisexisztenciáknál. (Ügy van! a balk^zépen.) En ebben a kérdésben teljesen egyetértek