Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

Az országgyűlés képviselőházának 159. millió pengővel tartozott, sokkal kilátástalanabb — legalább is akkor úgy nézett ki — és rosszabb időben és azt mondja: minthogy én ezt a polgárságot tovább nyomorítani nem bírom, minthogy budget-mmel lementem addig a határig, ameddig ez. állami életünk valamelyes fenntartása mellett egyáltalában elképzelhető, én azt az adósságot, amely egyszer volt, újból felemeltetni kérem 300 millióra, tehát 250 millió pengőt óhajtanék felvenni a következő két vagy három év folyamán. Ez a megoldás, állítom, már nem is logika kérdése. Itt egyszerűen a között fogunk választani, hogy vagy így .előre megfontoltan, így szabályozottan, egy szépen kicirkalmozott terv szerint, úgy, ahogy én bátor voltam azt proponálni, tehát a lakosság terheinek könnyítése mellett, rendszerrel jutunk el, vagy pedig a kormányzat hagyja magát taszíttatni úgy, hogy előbb felvesz az ipar és a mezőgazdaság aláírása mellett 50 milliót, azután 3 hónap múlva, ha kisül, hogy újabb deficit van, kincstári váltóknak illetékekre való elhelyezése mellett, újabb 50 milliót, szóval szabálytalanul löketvén bele egy kalandba, amelynek végét senki sem tudja megmondani. Annak ellenére, hogy elfogadom a kölcsön javaslatot, sokkal szerencsésebbnek tartom (ízt a megoldást. Ez a kölesönmegoldás emlékeztet engem arra a bonmotra, amikor azt kérdezi valaki, hogy ki a cionista? Azt mondja: cionista az a zsidó, aki egy másikat rábeszél arra, hogy finanszírozza azt, hogy egy harmadik kimenjen Palesztinába. (Élénk derültség.) T. Ház! Ez a megoldás, hogy az iparnak aláírnak a bankok, és az ipar a bankoknak, valamennyire ilyen cionista megoldás. Én azt az egyenes, őszinte, kontrollált megoldást, amelyre az előibb bátor voltam utalni, sokkal szerencsésebbnek tartom. Én tudom, t. Ház, hogy erre az egész orthodoxia anatémát fog kiáltani; hiszen már láttuk, hogy Éber Antal a múltkor a hitvitázók szenvedélyességével (Derültség.) s részben annak szótárából vévén szavait, támadta meg már a minisztert is, aki egyelőre csak 50 millióval tapogatózott bele, mint ő mondotta, az úgynevezett inflációba. Amit erre érdemben lehetett mondani, azt a pénzügyminiszter úr elmondta. Én nem is foglalkoznám ezzel, ha ő beszédét nem élezte volna ki túlságosan ellenem, mondhatnám, hogy majdnem kötekedőén, úgyhogy én kénytelen vagyok erre a kérdésre is némileg rámutatni. Őszerinte nincs is defláció. Azért nincs defláció, — mondta — mert a bankjegyek száma ugyan csökkent ennyivel, — a girált pénz csökkent annyival — viszont az áruk mennyisége és mértéke még többel csökkent, tehát tulajdonképpen még kevesebb bankjegynek is szabad volna lenni. Ellenben kihagyta azt a legfontosabbat, ami nélkül nem lehet megállapítani, hogy mi a helyes bankjegyforgalom, tudniillik a bankjegyek rokírozását, a cirkulálás gyorsaságát, amely rendes, normális időben viszi a gazdaság termékenyítő erejét az egész országba, míg most konstatálhatjuk bátran, hogy a gazdasági életnek trombózisa van, amely megakadályozza azt, hogy itt egészséges vérkeringés legyen. Nincs defláció? Hát vájjon a hitelezésnek fogalma ismeretes ebben a pillanatban az országban? Nem az abszolút deflatív politika ez? És nem deflatív politika az, ha az állam az adókat állandóan emeli, és nem deflatív politika az, ha az állam a tartozásait nem fizeti? Végül nem emeli a deflációt még az az akaratlan jelenség is, hogy idegesKÉPVJSEt/ÖHAZI NAPLÓ XIV. i ülése 1933 március 10-án, csütörtökön. 125 ségében a közönség jóval nagyobb számú bankjegyet tart otthon, mint amennyit normális időkben szokott? (Felkiáltások a bal- és a jobboldalon; És a bankok!) Bennünket ebben a Házban — azt hiszem — senkinek nem kell kioktatnia arról, mi az infláció és mi a defláció; mi átéltük mindezt, mi ennek a tudománynak a professzorai vagyunk. De állítom, hogy ez a teória, amellyel az ilyen és hasonló terveket, amelyeket bátor vagyok előterjeszteni, bírálják, ma már elavult. Azok az urak, akik ezeket a terveket támadják, csodálkoznak ázom hogy amikor egy 1913. esztendei menetrend van kezükben, minden vasúti csatlakozásról lekésnek és sehova nem juthatnák el. (Derültség.) Kétségbevonják azt, hogy a pénzkibocsátás, a pénzkreáció az állami autoritáson alapul. Állítom, hogy még ott is állami autoritáson alapul, ahol aranyfedezet van. A portugál bank állami bank és a portugál bankjegy egyike a les:jobb bankjegyeknek Európában. Körülbelül 600 millió pengő értékű pénz, két milliárd escudo van forgalomban. Semmi katasztrófa abból nem következett be, hogy az osztrák állam a maga jegybankjának 660 millió schillinggel lett adós, igaz, hogy nem a másra jószántából, hanem a Kreditanstalt-ügyhől kifolyólag. Es nem veszik észre, hogy Németország, ahol a német márka igen egészséges, tulajdonképpen erősen inflatálja pénzforgalmát eziistüénz kibocsátásval. 1680 millió német márka ezüst- és fémnénz van forgalomban. Hogy összehasonlítsam, nálunk egy fejre hét és fél pengő, Németországban 36 pengő ezüst- és fémpénz esik és senkinek nem jut eszébe, hogy ezt inflációnak minősítse. Németországban legfeljebb abból a szempontból bírálják, hogy: «Az ötmárkás túlságosan nehéz.» Sipulusz csinálta annak idején azt a tréfát, amikor az 5 koronásokat verték, hogy «egy darab nehéz, de ezer darab könnyű». Csak avval argumentálnak, hogy nehéz, de egyébként máris el van határozva, hogy az 1680 milliónyi ezüstpénzt még további 250 millióval fogják szaporítani. Senki sem tudja megmondani, hogy mi az az^ infláció. Mindenki azt hajtja, a .kvantitás! teória azt állítja, hogy annyi bankjegynek kell lennie, amennyit a szociális produktumoknak, a szociális javaknak volumenje kíván. De olyan emberrel, aki^ meg tudná mondani, hogy mik ezek a szociális javak és ezek milyen értékkel veendők fel, aki általában meg tudná azt az egyenletet csinálni, amelybe belehelyezvén a számadatokat, ki tudná számítani, hogy mennyi bankjegyforgalom lehetséges, — még nem találkoztam. Hát azok, akik a világgazdaság rendbehozásáv'al törődnek, nem hasonló eszközökre gondolnak? Méltóztatnak olvasni, hogy a szakemberek egyik legkitűnőbbje, a pénz legjobb ismerője, Keynes, azzal a tervvel jött, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankja bocsásson ki ötmilliárd értékű arany certificate-t a világgazdaság szanálása céljából. Ha Éber Antal t. képviselőtársam felvonultatott egy csomó tudóst ezek ellen a tervek ellen és megállapította, hogy Goethe tulajdonképpen nem is azt mondta, hogy «Több világosságot», hanem azt, hogy «Kevesebb inflációt!», (Derültség.) akkor legyen szabad hivatkoznom egy csomó modern tudósra, akiknek tekintélyét senki kétségbe nem vonhatja. Ezek közé tartozik Cassel a svéd tudós, Mac Kenna, a Midland Bank elnöke, Sir Henry Strakoscn és mások. Azt mondja. 19