Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-159
Az országgyűlés képviselőházának' 159* kormány a casus supremae necessitatis esetében volt, nyilván a legszélsőbb kényszer volt az, ami erre vitte, és meg kell állapítani azt is, hogy azzal, hogy a deficit eltüntetése céljából egy ilyen népszerűtlen eszközhöz nyúlt, bizonyos morális felelősségérzetről tett tanúságot, amit elismeréssel kell megállapítani. De ugyanakkor, amikor ezt megállapítjuk, lehetetlen, hogy szembe ne szálljunk a pénzügyminiszter úr indokolásával is, amellyel a fizetéseket leszállította, ö megállapította azt, hogy az ország lakosságában a tisztviselői kar mintegy 6%-kai foglal helyet, viszont az ország jövedelmében 16 vagy 17%-kai részesedik, s ebből levonta azt a konzekvenciát, hogy tehát jogos a fizetések lesszállítása. Ha én ezt a magam részéről elismerném, akkor ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy az individualisztikus-kapitalisztikus termelési rendnek legelementárisabb elveivel szállnék szembe. Mert a konzekvenciák ebből le vonatván, odáig kell eljutni, hogy az az osztály, amely a lakosság 6%-át teszi, az a lakosság jövedelméből tulajdonképpen csak 6%-ot élvezhet, vagyis eljutunk a nemzeti jövedelemnek teljesen egyenlő módon, minden főre egyformán kiterjedő felosztásáig, ami, azt hiszem, nemcsak kezdete volna az individualisztikus-kapitalisztikus termelési rend felbontásának, hanem befejezése is. Amit azonban a legnagyobb mértékben perhorreszkálok és amit valójában meg sem tudok teljesen érteni, az az adóemeléseknek az a végtelen sorozata, amellyel a pénzügyminiszter úr arra a másfélévi politikára, amely ugyancsak esőstől ontotta ránk az adóemeléseket, valósággal feltette a koronát, túltéve magát azon, hogy ez az ország teherviselőképességében teljesen megrokkant, hogy itt az adózók további adókat elviselni nem tudnak, és félretéve az ő saját megállapításait és számításait is, amelyek a nemzeti jövedelemre vonatkoznak. (Éber Antal: Ezt a koronát minden pénzügyminiszter felteszi !) En csodálom a t. pénzügyminiszter úr bátorságát. Annak idején, amikor XIV. Lajos hasonló adókkal akarta az országot 'megnyomorítani, a Sorbonne tanáraihoz fordult és megkérdezte, hogy joga van-e neki ezeket az adókat felemelni. A Sorbonne lojális tanárai megállapították, hogy a polgárok minden java az államé, ennélfogva azzal a király azt teheti, amit akar. A pénzügyminiszter úr nem is tartotta szükségesnek a Pázmány-egyetem tanárait megkérdezni. (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Ugyanilyen választ kapott volna! — Ellenmondások a középen. — Kassa y Károly: A fizetésredukció nem ilyen választ kapott volna! — Derültség.); ö ezekben az intézkedésekben valóban teljesen szabadon rendelkezik a polgárok vagyonával és exiszteneiális érdekeiket gyökereikben támadja meg. Mondom, meg sem tudom ezt érteni, mert hiszen tőle hallottuk azt a számadatot, hogy a nemzeti jövedelem ezidőszerint körülbelül 2800—2900 millió körül lehet. Már most ha azt vesszük, hogy a budget terhei, közületi terhek plusz szociális és egyházi terhek körülbelül 1300 milliót tesznek ki, akkor eljutottunk ahhoz az. eredményhez, hogy a magyar polgárnak adómegterhelése „ 45%-ot tesz ki, vagyis minden magyar állampolgárnak öt hónapig csak azért kell dolgoznia, hogy az államnak és közületeknek terheit viselje. À Magyar Statisztikai Szemle adatait már ismertette előttem Malasits Géza t. kép• viselőtársam és megállapította azokból, hogy ülése 1933 március 16-án, csütörtökön. 121 csak négy országban nagyobb az adóteher, mint nálunk: az Egyesült Államokban, Németországban, Angliában és Franciaországban, de nincs egyetlen ország a^ föld kerekségén, amely a polgárok fejenkénti jövedelméhez viszonyítva csak megközelítené is azt a terhet, amely nálunk áll fenn s amely, — mint mondottam —, 45%; mert ez a teher Franciaországban 22%, — tehát itt" igen lényeges az ugrás —, Angliában 24%, Németországban 20%, az Egyesült Államokban . két héttel ezelőtt 8%, minthogy azonban azóta a nemzeti jövedelem ott is igen alaposan lezsugorodott, ha felére is teszem, akkor is csak 16%. Ha azt nézzük, hogy miképpen romlottak a gazdasági viszonyok a múlt év folyamán, 'akkor megállapíthatjuk ezeknek a terheknek teljes elviselhetetlenségétl A bányák termelése 1932-ben az előző évhez képest csökkent, készleteik 40%-kal emelkedtek. Áz ipari széntermelés, amely még 1930-ban 36'7 millió métermázsa volt, 1931-ben 31'6 millióra, 1932-ben már 23"9 millióra süllyedt, tehát közel 40%-kal. A cement-, mész- és téglaipar részére szállított szénmennyiség, amely 1930-ban még 54.000 vagon körül volt, 1930-ban 43.000, a múlt évnen pedig 35.000 vagonra süllyedt le. A legborzasztóbb a csökkenés a nyersvastermeléshél, amely azonban á legpontosabb mérője 'az ország gazdasági összezsugorodásának. 1929-ben termeltünk 35.000 vagont, ez 1930-ban 23.000 vagonra apadt le. Az ember azt hitte volna, hogy további csökkenés már nem lehetséges, mégis ez a termelés 1931-ben 15.600, 1932-ben pedig 6800 vagonra apadt le; három év alatt tehát egyötödére szállott le. 1 Talajművelési és egyéb mezőgazdasági gépek vasúti forgalma 1929-ben 27.000 tonna volt, 1930-ban 14.000 tonna, majdnem a fele, 1931-ben ennek a felét sem érte el, amennyiben mindössze 5900 tonna volt, 1932-ben pedig — azt hiszem —- nem is érdemes már a statisztikát kimutatni. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a külforgalom volumenje az 1930. évi 1735 millióról 1931-ben 1116 millióra, 1932-ben pedig 668 millióra süllyedt le, akkor azt hiszem, megfelelő kepét adtam az ország gazdasági viszonyairól, amelyek maguk is igazolják, hogy ez az ország semmiféle további adóterhet nem bír el. Ilyen körülmények között teljesen feleslegesnek tartom, hogy^ azoknak az egyes adótörvényeknek lényegét és hatásait ismertessem, amelyek már a 33-as bizottság retortáján keresztülmentek. Csak példaképpen említem meg, hogy a házadó bruttó terhe ma 45%. Ha tehát felteszem azt, hogy az illetőnek még egyéb valami jövedelme és vagyona is van, akkor ez a teher felmehet 75—80—90%-ra is. Mi mást jelent ez, mint a^ házvagyon szocializálását, azzal a különbséggel, hogy a, szocializálásnál a kormány a terhek viselésében is résztvesz, a tatározási költségeket is vállalja, itt pedig egyszerűen csak mint házbérek inkasszánsa jelentkezik. A magántisztviselők 1930. évi adójukhoz képest, amelyet 100-nak veszek, ma 350%-ot viselnek. A jövedelemadó megpótlékolása pedig még kirívóbbá teszi azokat az igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, amelyek ezekben az adónemekben t vannak. En^ tehát mellőzöm ezeknek ismertetését és bírálatát, mert az egész elgondolást lehetetlennek tartom. En azt mondom, hogy ha mi valóban nem egyedül az állhamháztartast, hanem magát az egész