Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

122 Az országgyűlés képviselőházának 159. államot, tehát a magángazdasággal együtt I akarjuk szanálni, ha nem akarjuk beérni egyszerűen könyvelési manipulációkkal, azzal, hogy papiroson a «tartozik» oldal teljesen egyenlő legyen a «követel» oldallal, akkor egészen más^ fináncpolitikát, más burget-politikát, más adópolitikát, sőt — merem állítani — egészen más politikát kell követnünk. Ezen a ponton kell megkezdenünk az új stílust, amelynek abban kell megnyilvánulnia, hogy ezt az előirányzatot, az államháztartás előirányzatát a polgárok teherviselőképességéhez mérten állítjuk össze. Az új stílusnak meg kell nyilvánulnia abban, hogy a polgárok ezeket a terheket a jövőbe vetett bizalommal vállalják. t Bármilyen radikális rendszabályokra is szánja el magát a kormány ebben a tekintetben, azzal^ tisztában kell lennünk, hogy ezeknek a hatásai rögtönösen nem fognak megnyilatkozni. Itt tisztában kell lennünk azzal, hogy ezeket a radikális rendszabályokat csak a szociális szempontok legmesszebbmenő szemmeltartásával valósíthatjuk meg. Ha arra gondolunk, hogy ezek közé a radikális rendszabályok közé tartozik az állami közigazgatás egyszerűsítése, a közületek igazgatásának egyszerűsítése, akkor arra is kell gondolnunk, hogy az ezzel kapcsolatos leépítéseknél a leépítendő tömegek szociális érdekeit kell szem előtt tartanunk. Éppen ezért meg kell állapítanunk azt, hogy itt eredményeket rögtönösen nem tudunk elérni; két—három esztendeig tart el, ha ma elszánjuk magunkat az egész állami életnek ilyen jelentékeny átcsoportosítására, amíg eljutunk egy normális budgethez, olyanhoz, amelyet a mának távlatából bizonyos valószínűség szerint — mind benn az országban, mind pedig Európában normálisabb gazdasági viszonyokat feltételezve — keresztül tudunk vinni. Magáról arról a témáról, hogy az állami közigazgatást hogyan egyszerűsítsük, hogy a közületek közigazgatását hogyan szállítsuk le arra a szerény nívóra, amelyet ennek az országnak szegénysége szükségképpen involvál, nem akarok beszélni. Ezzel a kérdéssel igen sokat^ foglalkoztak ebben a Házban. Itt tulajdonképpen a kormányon van már a sor, hogy ebben a kérdésben radikális javaslatokkal lépjen az ország elé. Csak arra kívánok utalni, hogy tanulmányozva a külföldi államok budget-it, azokból azt a meggyőződést merítettem, hogy lehetséges itt az egyszerűsítés. Megnéztem egy agrárállamnak, Dániának a budget-jét és konstatáltam, hogy ennek az országnak, amelynek lakossága Magyarországénak fele, vagy valamivel még kevesebb, mint a fele, gazdasági forgalma és vagyona azonban sokkal nagyobb, mint a miénk, ennek budget-je lényegesen kevesebb, mint a miénk, tudniillik 530 millió pengőt tesz ki, és ebből az 530 millióból 112 millió esik szociális kiadásokra. Az egész belügyi és pénzügyi költségvetés 90 millió pengőt tesz ki, holott nálunk ez 150 millió pengő a dohány jövedék nélkül. Svájc 410 millió költségvetéssel dolgozik, amelyben 40 millió szociális kiadás szerepel, belügyi és pénzügyi költségvetése pedig mindössze 70 milliót tesz ki. Tudom, hogy az ilyen összehasonlítások igen gyakran sántítanak; így Svájcnál gondolni kell arra, hogy a kantonoknak kiadásaik vannak, Dániánál is gondolni kell arra, hogy a közületeknek milyen kiadásaik vannak. (Mala sits Géza: Ez van nálunk is bőségesen!) De az nem kétséges, hogy igenis itt elképzelhető egy lényegesen ülése 1983 március 16-án, csütörtökön. egyszerűsített közigazgatás, amely méltó ehhez a teljesen elszegényedett országhoz. (Bródy Ernő: Csakis ez képzelhető el!) Mindenesetre azonban igen lényeges egyszerűsítés és lényeges megtakarítás képzelhető- el az állami üzemeknél, így nevezetesen a vasútnál és egyéb közüzemeknél. A vasút deficitjét magasabbra taksálom, mint Tyler főbiztos úr, magasabbra taksálom, mint a miniszter . úr s meg vagyok győződve, hogy az év végére sokkal nagyobb deficithez jutunk el, mint amely eddig szerepelt, amire — azt hiszem — a pénzügyminiszter úr már provideált, midőn a törvényjavaslatban megemlíti, hogy ez a törvényjavaslat tulajdonképpen nem teszi feleslegessé, nem teszi illuzóriussá azt a jogát, hogy az illetékhátralékokra még további kincstárjegyeket bocsásson ki. Azt hiszem, ez egy ilyen előrevetett árnyéka egy újabb kölcsönnek, amely szerintem szükségképpen be fog következni. A vasútnál a helyzet az, — mondotta a pénzügyminiszter úr— hogy Schraffl szakértő megvizsgálta és el van ragadtatva az Államvasutak adminisztrációjától. Ha Schraffl szakértő el van ragadtatva az adminisztrációtól, akkor én nem vagyok elragadtatva Schraffltól, meg kell azonban jegyeznem, hogy ez az el nem ragadtatásom a kormánynak sokkal kevesebbe kerül, mint Schraffl elragadtatása. (Derültség.) Elismerem azt, hogy a nyugdíj terhek rendkívül mértékben súlyosodnak a vaisutakra és hogy a elszakított területekről ideszorított vasutasok problémáját nem lehetett egyszerűen félretenni, de mégis •llí

torn azt hozzáértő emberekkel való tanácskozás után, hogy a vasútnál is elképzelhető a személyzet lényeges redukciója, — hangsúlyozom újból és erre később visszatérek — a szociális szempontok figyelembevételével, amelyet némelyek 6.000-re, vannak hozzáértők, akik 8, sőt 10.000 személyre becsülnek. Ami azonban a diósgyőri vasmüvet és a 'budapesti gépgyárat illeti, ennek deficitjét legkevesebb 20 millió pengőre tehetjük, anynyira, amennyit kénytelen volt a kormány most a tisztviselői fizetések leszállításával és a nyugdíjleszállításokkal ettől az osztálytól elvenni. Az állami vasművek és gépgyárak adatai olyan komplikáltak, hogy azokba semmiféle Schraffl megbízhatóan betekinteni nem tud. A vagyonállag állandóan csökken és ugyanakkor 90 millió adósság volt még Kenéz kereskedelemügyi miniszter úr idejeben, tehát azt hiszem, hogy ma már száz millió pengő adósságról van szó, amelynek kamatját sem fizetik. Amellett meg kell jegyeznem, hogy ennek a gépgyárnak állami pénzen fenntartott versenye tönkreteszi a magyar gépipart, amely ennek az országnak egyik legrégibb és kulturális törekvéseiben igazán komoly helyet elfoglaló ipara. Itt is tehát körülbelül hat ezer embernek leépítéséről van szó, • amelyet azonbam máskép megoldani és ez áll a vasútnál leépítendő személyzetre is, mint egybekötve egy komoly telepítési politikával, nem is lehet. Ha Németországban az ipari konjunktúra hanyatlásával az ipari munkásságot, amely már ott teljesen elyárosiasodott. második és harmadik generáció, vissza lehet vezetni a mezőgazdaságba, akkor azt hiszem, ezt nálunk, ahol a munkás még féllábával a meŐgazdaságban van és még minden atyafija a földet túrja, sokkal könnyebben lehet megoldani. Bevallom, örömmel hallottam, amikor (römös