Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

AÁ országgyűlés képviselőházának 159. nyi, az iparosoktól, kereskedőktől annyi. Ezzel és a pinceváltókkal valahogy átmentjük magunkat, gondolván, hátha a másikat megüti a guta. Ennek a politikának azután igen vészes következményei lesznek. Végtelenül sajnálom, hogy például nem hallottuk a miniszter urat beszélni, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel most már meg kell szüntetni az adómentességeket. (Br. Vay Miklós: Halljunk a javaslatról is valamit.) Becslésem szerint 30—35 millió pengőre tehető az az öszszeg, amelyet az állam elveszít a különböző ipari, kereskedelmi és egyéb vállalatok adómentességei miatt. Egy szót sem hallottunk arról beszélni, hogy a magyar Államvasutak túlzottan igénybevett vasúti fuvardíjkedvezményeit megszorítanák, egy szót sem hallottunk arról beszélni, hogy annak a monopolisztikus rendszernek, amely az egyes nagy állami vállalatoknál úgyszólván elburjánzott, véget vetnének. Az olaj-panama, amely most kiderült, mutatja a legjobban, hogy az egyes nagy állami vállalatoknál, a postánál, a vasútnál, a távírónál, a dohánybeváltónál és egyéb ilyen üzemekben monopolisztikus befolyások érvényesülnek, amelyek igen nagy hasznot hajtanak azoknak, akik csinálják, az államnak azonban nagyon sokba kerülnek. Ha megszívlelték volna azt, amit én itt az adómentességről mondottam, ha többet nem is, de legalább 10— 15 millió pengőt ezen is meg lehetett volna takarítani. Ha a kormány erőteljesen és racionálisan hozzálátna a takarékossághoz, akker valamit össze tudna zsugorítani azokból a szörnyű kiadásokból, amelyeknek terhe alatt a magyar nép kezd összeroskadni. Mivel előttem szólott képviselőtársaim eléggé kifejtették a pénzügyi gazdálkodás kritikáját (Br. Vay Miklós: Halljunk valamit a javaslatról!) — talán jobban is értenek hozzá, mint én, — engedjék meg, hogy rátérjek egy más területre. Ez a beruházások kérdése. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A túloldalról már Éber Antal t, képviselőtársam beszéde közben és azonkívül Kertész Miklós képviselőtársam beszéde közben is közbekiáltottak t. képviselőtársaim, hogy hiszen az urak követelték a beruházásokat; olyan kijelentések hangzottak el, mintha mi követeltük volna a 'beruházásokat. (Simon András: Hát nem?) Különösen az elmúlt héten egypárszor méltóztattak erre rámutatni. Schandl Károly igen t. képviselőtársam is arra mutatott rá, hogy menynyire fontosak és mennyire szükségesek voltak ezek a beruházások. Igen t. Képviselőház! Engedjék meg, hogy ezekről a beruházásokról, amelyek igen nagy összegeket emésztettek fel, s amelyekkel az urak egyáltalán nem akarnak dicsekedni, egy kicsit beszélgessek. Ott kezdték a beruházást már 1924 őszén, amikor néhai Bacher malomigazgató hosszra spekulálván, nagy kötést létesített az angolokkal és az balul sikerült, mert a búza ára nem fel-, hanem lement s Bacher úrnak meg kellett a differenciát fizetnie. 150 milliárd papirkoronájába került akkor a magyar adófizetőknek, hogy Bacher úr hosszra spekulált, nekik ezt meg kellett fizetniök. En interpelláltam ebben a kérdésben s Bud miniszter ur felállott és indignálódva tiltakozott az ellen, még annak feltevése ellen is, hogy a magyar állam nem áll teljes vértezettél oda az angol hitelező mellé a magyar hitel fenntartása szempontjából. Sir William Good, a magyar kormány pénzügyi ágense" megharaguKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIV. ülése lùêè március 10-án, csütörtökön. Ü1 dott volna» ha nem fizettük volna meg ezt a 150 milliárd papirkoronát, amelyet Bacher úr elspekulált. Mutassanak még egy államot a világon, amely egy magánvállalkozó spekulációjáért viselné a rizikót? A magyar adófizetőknek 150 milliárd papirkoronát ki kellett fizetniük azért, mert Bacher úr spekulált. Azután jött az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár, ez 30 milliárd papirkoronát jelentett. Azután jött a dicsőséges frankhamisítás, amikor 400 milliót vettek ki a postatakarékpénztárból ennek a bankócsinálási műveletnek pénzügyi alátámasztására, amit ugyancsak az adózóknak kellett megfizetniük. Beszéljek arról, hogy a magyar állam tőzsdézik? Az 1930/31. évi zárszámadásokból kiderül, hogy az állam által vállalt garanciák összege 232'2 millió pengő, tehát a Mftr., a Magyar Mezőgazdasági Vegyipari Rt., a Gazdák Biztosító Szövetkezete, az Okh., a Magyar Szénkéneggyár, a Tejszövetkezeti Központ, a Hangya, a Eutura, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, a Nostra, a Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezete, a Dunántúli Villamosségi-ig végig, amelyeknél a magyar állam — sub titulo beruházás — vállalt garanciákat, amelyek összege 232*2 millió pengő. (Kertész Miklós: Minden veszteségben henn vagyunk, de nyereségben egyben sem!) Az adózó polgár gyönyörködhetik abban, hogy az állam tőzsdézik, gyönyörködhetik üres óráiban abban, hogy az állam milyen gavallérosan fizeti ki ezeknek a vállalatoknak kiadásait, mint a gavalléros nagybácsi. Amikor nyerészkednek a nagyvállalatok,, akkor a magyar államról elfelejtkeznek, akkor a magyar állam nincs sehol, amikor pedig veszteségeket kell megtéríteni, akkor itt van az a magyar állam, amely munkanélkülisegélyt nem fizet, amelynek miniszterelnöke azt Ígérte, hogy munkanélkülisegély nincs, de munka lesz s akkor az a magyar állam dezavuálja a saját .miniszterelnökét: munkanélkülisegélyt sem adnak, de munkát sem adnak, ellenben állami garanciát vállalnak olyan intézetekért, amely intézetek gesztiója eleve bukásra ítéli ezeket. T. Képviselőház! A láthatatlan beruházások összege lényegesen felülmúlja a látható beruházások összegét. A látható beruházásként ott van Lillafüred, a belügyi vigadó, a csendőrkaszárnyák és rendőrkaszárnyák, amelyeket mind az adófizetőknek kellett megfizetniük s amelyeket illetően az urak velünk szemben azzal érvelnek, hogy ezeket azért kellett megcsinálni, hogy a népnek munkát adjunk. Ne ámítsuk magunkat, a beruházások a vállalkozóknak juttattak munka nélküli jövedelmet, ellenben a munkásoknak a legförtelmesebb kizsákmányolását jelentették, mert mindenegyes olyan munka, amelyet beruházásokból létesítettek, mint a Lillafüred felé vezető út, a lillafüredi szálló, a csendőr- és rendőrkaszárnyák, az Oti. albertfalvi építkezése stb., mind olyan leszorított munkabérek mellett készült, hogy az ott dolgozó munkások még az életfentartásukhoz szükséges összeget is alig tudták megkeresni. Csak egy példát arra, hogy hogyan csinálták a dolgot. Az albertfalvi Oti.-építkezéseket, — amelyek ugyancsak abból a célból készültek, hogy egyfelől fruktifikálják az Oti. pénzét, másfelől munkaalkalmakat teremtsenek, tehát létesítettek egy elrontott telepet Albertfalván — kiadták vállalkozóknak. Ezeket továbbadták egy másik vállalkoj zónák, míg végre apró alvállalkozók kapták meg. Mindegyik vállalkozó keresni akart rajta. [ A végén úgy tudtak valahogyan kimászni a 18