Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

Az országgyűlés képviselőházának 159. tarn, hogy azt fogja mondani, hogy túlságosan sok az egyetem, nem kell nekünk olyan sok egyetem. (Egy hang a jobboldalon: Csak elemi iskolák! — Meskó Zoltán: Piszliosárok lesznek belőlük!) Azt vártam (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.), hogy a kollégiumokat a külföldön meg fogja szüntetni. Azt vártam, hogy a t. miniszter úr azt fogja mondani, hogy külföldi képviseleteink e>gy nagy államra vannak bazirozva és ezeket evvel a luxussal fenntartani képtelenség. (Meskó Zoltán: Kevesebb diplomatát és okosabb diplomáciát!) Azt vártam, hogy a t. miniszter úr azt mondja, hogy nekünk minden egyes resszortra külön minisztériumunk van, ami felesleges. Már felhoztam azt a példát, hogy Németalföld összes minisztériumai egy házban vannak. Azt vártam, hogy a miniszteriális adminisztrációt kumulálói fogja és szintén kisebbíteni fogja úgy, ahogy az ország érdeke megköveteli. Azt vártam, hogy a t. miniszter úr megszívleli annak az embernek mondását, akivel együtt dolgozott, Jeremiás Smith mondását, aki azt mondotta, hogy ez az ország 550—600 milliónál nagyobb budget-vei nem dolgozhatik. (Simon András: Hiszen több volt, amikor elment! — Zaj a baloldalon. — Simon András: Megnézheti a könyvtárban képviselő úr!) En azt vártam, hogy igen erélyesen rendet csinál az állami üzemek dolgában, amelyeket hosszabb időre fenntartani képtelenek vagyunk. Tisztelt pénzügyminiszter úr! Öntől, aki a praxisban benne volt, mint bta.nkigazgiaitó, azt vártam, hogy nagy tollvonásokkal skizzirozni fogja, becsületesen, mint magyar ember szokta programmját azzal, hogy enélkül pedig az ország nem boldogulhat. Az ország 1.100 milliós budget-t nem tud fenntartani; az ország sokkal inkább elszegényedett, mintsem, hogy ezeket az áldozatokat meghozhatná. (Ügy van a baloldalon.) Ezt vártam a t. miniszter úrtól. Nagyon csalódottan ültem le, amikor gyönyörű szép, első beszédét meghallottam, mert abból sajnos csak azt konstatáltam, hogy sok volt a hűhó, de kevés volt a mag. Bocsánatot kérek, miniszter úr, de nekem önről magasabb, nagyobb véleményem volt, mert azt hittem, hogy egy idegenből idecseppent szakértő, aki nem politikus, az országnak tiszta képet fog adni jelen helyzetéről. Bocsánatot kérek, ha ebben tévedtem; azt látom ugyanis, hogy abban a pillanatban, amikor valaki miniszter lesz, már nem okos ember. (Derültség.) Addig okos ember, amíg miniszter nem lesz. Odaát azért lesznek sokan, akik a miniszter úrnak ennek ellenkezőjét fogják mondani. (Meskó Zoltán: Majd elriasztja t a képviselőket a miniszterségtől! — Derültség. — Gr. Hunyady Ferenc: Ha megszűnik miniszter lenni, visszaokosodik?) En tehát végezve beszédemet, (Halljuk! Halljuk! half elől.) utalok arra, amit a miniszter úr mondott, hogy a nép acélosodjék, hogy acélosodva vívja meg ezt a harcot. Azt kívánom, hogy önök legyenek acélosak, hogy önöknek legyen lelkük, legyen meg az a belátásuk, hogy a jelenlegi szituáció Magyarországot a végromlásba fogja vezetni. Ezekkel az apró foltozásokkal, ezzel a «Loch auf Loch zu»-gondolkozással ön, miniszter úr, az országon nem segít, ön elodázhatja hónapokra, elodázhatja talán egy évig is a végzetet, egyet azonban vegyen tudomásul a t. miniszter úr: mi teljesen magunkra vagyunk hagyva ezen a világon. (Ügy van! a balközépen.) Nekünk nincs ma semmiféle segítségünk egyéb,: mint mi magunk. Igaz, hogy mi meg tudunk élni, mert ülése 1933 március 16-án, csütörtökön. ÍÍD van elég szalonnánk, elég húsunk és elég kenyerünk, — ez az előnyünk megvan — hogy azonban nekünk nincs barátunk, az biztos, t. miniszter úr. Csak nézze a t. miniszter úr Németország legutolsó intézkedését, amelyet bizonyára az agráriusok csináltak: a tojás vámját hét márkáról 70 márkára emelték. Ha vajat akarnak szállítani, akkor az az ár, amelyet érte kapnak az emberek, még a fuvarköltséget sem fedezi. (Meskó Zoltán: A belfogy asztást kell fokozni. — Kassa y Károly: Szólj Adolfnak!) Mindenütt óriási kínai falat építenek előttünk, mindenütt az autarchiát hirdetik. Mindenki exportálni akar, az importról pedig senki sem akar tudni. Tisztelt miniszter úr, nemcsak Németországgal vagyunk így, hanem minden más országgal is így vagyunk. Itt van például az entente. Az entente-tal nem boldogulunk semmiképpen sem. Csupa ellenségünk van. Önök azt mondhatják, hogy ott van Olaszország, a mi nagy barátunk, amely országnak igen sokat köszönhetünk. De gazdasági kérdésekben ott megvan a sacro egpismo. (Ügy van! a balközépen.) Csak saját magára tekint. Mint előbb hallottuk, mi tudjuk értékelni az olasz barátságot és igen nagy áldozatokat hozunk érte, — éppúgy, mint áldozatokat hoztunk Franciaországgal és más országokkal is — mindamellett azonban csak platonikus szerelem az Olaszország iránti szerelem, amely esetleg politikai vonatkozásaiban rájuk jó és ránk is jó. Angolország szintén a mi barátunk. De hogyan mondta, hogyan mesélte. Genfben az egyik ottani külföldi képviselő á másiknak? Angolország megköveteli, hogy minden svéd ember megtegye kötelességét. Ez anglia poliuKája: ő csak saját érdekeivel törődik és mással nem. Hol keressünk barátokat? A törökök közt? Ki van itt még, aki rajtunk segítene? Csak saját magunk tudunk tehát magunkon segíteni, saját magunkon pedig úgy segíthetünk, hogy nem ámítunk, hanem megmondjuk a valóságot. Miniszter úr, ne vegye sértésnek, ha azt mondom, hogy ámítunk. Tudat alatt is lehet ámítani, miniszter úr és ennek a tudatos ámításnak is megvan a glóriája. A miniszter úr éppúgy, mint az előtte való pénzügyminiszterek, megúszhatja a helyzetet egy bizonyos ideig, de egyszerre csak ugyanott fog állani, ahol állt a többi pénzügyminiszter, hogy nem tud tovább menni ési be kell vallania az ország végleges romlását. Inkább előbb tegyünk meg mindent, amikor még segíthetünk, mint akkor, amikor már késő lesz. Amikor a háborúnak vége volt s amikor megkötöttük azt a szerencsétlen trianoni szerződést — bár sohase kötöttük volna meg — akkor még voltak kapitálisok, még voltak értékek., akkor még tudtunk előre törekedni, előre mozdulni,, de ma nem tudunk, t. uraim, ma végleg kimerült az ország, ma nem látjuk azokat a kapitálisokat, azokat a lehetőségeket, amelyekről a miniszter úr beszélt, hogy acélossággal ki fogjuk küzdeni a magunk igazak. Gyengék, elesettek, letörőttek vagyunk. Most mindenki tegye meg kötelességét, de teljesítse kötelességét elsősorban a kormány, amely felelős az ország ügyeinek viteléért. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Farkas Tibor! Elnök: A képviselő úr nincs itt; jelentkezése töröltetik. Szólásra következik?