Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

1Í4 Az országgyűlés képviselőházának 15 Pakots József jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza! T. Képviselőház! Röviden csak egy megjegyzésére bátorkodom visszatérni előttem szólott t. képviselőtársamnak. Sándor Pál t., képviselőtársam ugyanis azt mondotta, hogy van az országban szalonnánk s húsunk, van még mit enni. En ezt korrigálni vagyok kénytelen, mert embere válogatja, hogy kinek van mit ennie. Magyarországon több százezer földmívesnek és ipari munkásnak sem húsa, sem szalonnája, sem semmiféle élelme nincsen s akik közkonyhákon tengetik életüket, azok olyan élelmiszerekkel táplálkoznak, amelyeknek kereskedelmi vásárló értéke napi 13 fillér. Hogy ennek az ételnek mennyi a kalorikus értéke, annak megállapítását a tudósokra bízom. Másodsorban pedig rá akarok mutatni arra,; hogy semmi sem igazolja jobban a kapitalizmus válságát, mint az a körülmény, hogy a kapitalizmus egyik képviselője, Sándor Pál t. képviselőtársunk, olyan bírálatot mondott előttünk a kormány pénzügyi politikájáról,, amely bírálat még egy szocialistának is a becsületére válnék. Sándor Pál t. képviselőtársam vagyoni és társadalmi helyzeténél, társadalmi és világszemléleténél fogva kapitalista beállítottságú. A kormány igen t. pénzügyminisztere számtalan ízben hangoztatta — a miniszterelnök úr is hangoztatta — hogy a kapitalista világrend alapján áll. Tehát mindkét tényező a kapitalista világrend alapján áll, azonban valami baj mégis lehet a kapitalizmus körül,, amikor egymást így aposztrofálják., (Magyar Pál: Nincs kapital!) Nagyon köszönöm a közbeszólást, mert éppen arra akarok rámutatni, hogy a baj ott van, hogy addig csinálták a kapitalistagazdálkodást, amíg az értékek teljesen elfogytak és beállott az az állapot, amelyet a francia úgy szokott kifejezni — a magyar francia — «der Dales sehlägt sich» — a szegénység marakodik. {Derültség.) A szegénység marakodása az,. ami itt folyik, mert minden egyes képviselőtársam abból indul ki, hogy társadalmi osztály, amelyet ő képvisel, milyen módon szegényedett le. Legyünk tisztában azzal, hogy valamennyien leszegényedtünk, de legjobban leszegényedett az a társadalmi osztály, amelyet én képviselek, a munkásosztály, amely ma azon a ponton van, hogy úgyszólván bátran elmondhatja: nincs tovább. Sok értelme nincs .annak, hogy az ember a múltra menjen vissza, de kénytelen vagyok vele. mert minden intézkedés, amelyet az előttünk fekvő törvényjavaslatban a kormány kíván, a múltban gyökerezik. 1924 óta, a szanálási terv felbukkanása óta minden pénzügyi javaslatnál, minden költségvetési vitában rámutattunk ezekről a padokról arra, hogy a kormány pénzügyi politikája válságba fogja sodorni az országot. Nemcsak számadatokkal, hanem való tények feltárásával, az ország gazdasági helyzetének ismertetésével bizonyítottuk, hogy ez az ország s ennek lakossága képtelen elviselni azokat a terheket, amelyeket a kormány az adózók vállaira zúdított. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy már a kiindulási pont volt hibás. Nevezetesen Bethlen István volt miniszterelnök úrnak az volt a kiindulási pontja, hogy bár kényszer hatása alatt aláírtuk a trianoni szerződést, illetőleg a szerződésnek nevezett békediktátumot, de ahogy ő diplomáciai szemmel látta a dolgot, nem tarthat ez az állapot sokáig és ha nem is az egé'9. ülésé 1933 március ié-án, csüiortbkorh szét, de nagyrészét visszakapjuk annak, amit tőlünk jogtalanul elvettek és akkor kész apparátus áll rendekezésünkre és egy kész apparátussal láthatunk hozzá ezeknek a visszakapott országrészeknek pacifikálásához, megbékítéséhez és igazgatásához., Telt-múlt az idő és 1931-ig sikerült az állami kiadások összegét 1600 millióra feltornászni az üzemekkel együtt és sikerült öt esztendő alatt, több mint 900 millióval többet kipréselni, mint -amennyit a törvényhozás megengedett, sikerült odajuttatni ezt az országot, hogy minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy ma Európában viszonylag adókkal a legsúlyosabban sújtott ország Magyarország. A Magyar Statisztikai Szemle decemberi számában jelent meg erre vonatkozólag egy kimutatás, amely a következőket tartalmazza. (Olvassa): «1931-iben az állami kiadások Bulgáriában 260 millió pengőt tettek ki, egy lélekre tehát 44 pengő esett. Ezután sorrendben Lengyelország, Románia, Jugoszlávia és ' Japán következik. Ezekután jön Magyarország, ahol 1628 millió pengő az állami kiadások összege, egy fejre tehát 187 pengő jut. (Rassay Károly: De csak abból, ami benne volt a költségvetésben.) Utánunk csak az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Nagybritannia következik, tehát az adóteher tekintetében rögtön utánunk az Egyesült Államok jönnek, míg az előbb említettekben sokkal kisebb az adónyömás. Az állami kiadások 1628 millió pengőnyi összege, amelyből 187 pengő jut egy fejre, már egymaga is elviselhetetlenül súlyos teher. Ha ehhez hozzászámítom a közületek kiadásait, a vármegyei adót, a községi adót, a kéményseprési díjat, a súlyos egyházi adókat, amelyekkel sikerült a kurzusnak a lelki rendőrség fenntartása céljából az egyházakat megajándékozni, akkor túlzás nélkül megállapíthatom, hogy nincs nép Európában, amelynek azért, hogy állami életet élhet, azért, hogy vigyáznak arra, hogy r egy meggondolatlan szó ki ne csússzék a száján, azért a gyönyörűségért, hogy ezen a földön élhet és lakhat, ilyen súlyos áldozatot kellene viselnie, mint éppen a magyar népnek. De nem volt elég az állami kiadások feltornázása, kevés volt a 900 millió pengő is, amelyet költségvetésen kívül, illetőleg a törvényhozás felhatalmazása nélkül, mint adótöbbletet préseltek ki a közönségből, az előző kormányok még ezenfelül az állami kiadások erélyes lefaragása, a költségek kímélése helyett mind a belföldön, mind a külföldön — miután már hosszúlejáratú kölcsönt nem tudtak szerezni — rövidlejáratú kölcsönöket is vettek fel. Magyarországnak csak a külföldön 300 millió svájci frank rövidlejáratú adóssága van. Ennyi hitelt vettek igénybe a kormányok a külföldtől, amikor Ausztria csak 73 millió svájci frankig merészkedett és amikor ezen a téren az utódállamok közül csak Jugoszlávia közelíti meg Magyarországot, mert sem Csehszlovákiának, sem Bulgáriának, sem — a legutóbbi időkig ;— Komániának nem volt külföldön rövidlejáratú kölcsöne. De a kormányok nemcsak a külföldön csináltak rövidlejáratú adósságokat, hanem á belföldön is. Méltóztatnak még emlékezni arra, hogy 1931 tavasza óta a kormányok a külföldi és hazai pénzintézetek közvetítésével 221,700.000 pengő értékű kölcsönt vettek fel. Nem elég tehát, hogy az ország lakosaiból kipréseltek annyit, amennyit csak ki lehetett préselni és hogy aki a jövedelméből nem tudott fizetni, annak a vagyonából kellett fizetnie, hanem a