Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-143
Áz országgyűlés képviselőházának 143. ülése 1933 január Bl-én, kedden. 79 meghosszabbítása alkalmával bizonyos módosítást tervezünk. Ez a módosítás abban áll, hogy akkor, amikor a transzfermoratórium-rendelet hatályát meghosszabbítjuk, egyben a pénzügyminiszter felhatalmazást nyer arra, hogy a transzfermoratórium-rendelet 1. és 3. Í-aiban előírt letételi kötelezettség mérvét és módját rendeletileg állapíthassa meg. Addig tehát, amíg egy pénzügyminiszteri rendelet kiadásra nem kerül, a jelenlegi helyzet fog fennállani, amit indokolnak ezek az éppen most folyó tárgyalások is. A pénzügyminiszternek azonban megvan a módja ahhoz, hogy ennek a letételi kötelezettségnek mérvét és módját a jelenlegi szabályozástól eltérőleg állapíthassa meg. Ebben a vonatkozásban még egy szempontra kell kitérnem (Propper Sándor: A szempontokat is meg kell adóztatni! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! bal/elől.) és ez az, hogy a transzfermoratórium-rendeletnek 1931 december havában történt kibocsátásakor a magyar kormány nyilatkozatot tett, amelyek a külföldi adósságok bizonyos kategóriáit a transzferálás szempontjából kivették. (Ulain Ferenc: Szüntessék meg a transzfert, miniszter úr! Őrültség a transzfer! Szüntessék meg végre!) Elnök: Csendet kérek! Imrédy Béla pénzügyminiszter: Az a kivétel, amelyet a transzfermoratórium-rendelet bevezetésében a népszövetségi kölcsön szempontjából tesz, hatályában továbbra is fennmarad, a népszövetségi kölcsönre tehát a moratórium rendelete nem terjed ki. (Zaj balfelől.) Ezt a kivételt az összes külföldi hitelezők hajlandók általában elismerni. Ami azonban általánosságban a preferenciák kérdését illeti, ezzel a kérdéssel a Népszövetség pénzügyi bizottsága 1932. évi márciusi ülésében foglalkozott, — tehát egy későbbi időpontban, mint amikor a magyar kormány 1931. évi decemberi nyilatkozatai elhangzottak •— és ezekben bizonyos irányelveket állított fel és véleményeket nyilvánított. A magyar kormány a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentésében foglalt megállapításokat és véleményeket a legnagyobb figyelemre méltatja és akkor, amikor a transzferálás kérdése időszerűvé válik, à Népszövetség pénzügyi bizottságának szóban forgó jelentése ' alapján fogja elhatározásait, a hitelezőkkel érintkezést keresve olyképpen kialakítani, hogy azok összhangba hozzák a korábban elhangzott kormánynyilatkozatokban foglalt irányelvek tiszteletben tartását azzal a fő szemponttal, amelyet a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése is hangsúlyoz, tudniillik az ország igazi érdekével, amely következésképpen a hitelezők egyetemének érdeke is. Még röviden csak a Londonban most lezajlott Stillhalte-tárgyalásokról kívánok néhány szót szólani. Ezek a tárgyalások a külfölddel szemben ^ fennálló rövidlejáratú hitelek meghosszabbítására vonatkoztak. Egyelőre oly elvi megállapodás jött létre, amely biztosítja ezeknek a hiteleknek egy év tartamára történő meghosszabbítását azzal, hogy amennyiben a viszonyok változása ezt megengedi, a hitelezőknek augusztus 1-ére joguk van a megállapodást felmondaniuk. Az eddigi helyzettel szemben a kamattételben 1%-os csökkentés érvényesül, de további változást jelent az, hogy a tőkebefizetések tekintetében egy új rendszert nyit meg a megállapodás, amennyiben a tőkeösszegek 5%-ának pengőbenyaló letételére vonatkozó rendelkezést is tartalmaz, de egyben gondoskodik arról, hogy az ilykép lefizetett összegek a gazdasági élet vérkeringésébe ismét visszakerüljenek, amennyiben vagy az illető hitelezőnek kell ezt az országon belül legalább két évi időtartamra, a Nemzeti Bank által jóváhagyott kihelyezésekben elhelyezni, vagy pedig, ha ezt 30 napon belül nem teszik, a Nemzeti Bank az összegeket betétképpen fogja elhelyezni valamelyik belföldi intézetnél. Ezen a réven is biztosítva van tehát egy bizonyos hitelcirkuláció megindulása és azt. hiszem, hogy ez az új rendelkezés is hozzá fog járulni ahhoz, hogy az országban hiteiügyi téren egészséges cirkulációs folyamat induljon meg. (Zajj T. Ház! (Halljuk!. H álljuk!) Három fö gondolatot igyekeztem végig vinni expozém folyamán. Ezek a gondolatok egymással szoros összefüggésben állanak. Az egyik a termelés fejlesztésének szempontja, a másik az államháztartás egyensúlyának mindenek felett és minden erővel való biztosítása, mert ez a termelés alapvető feltétele, tehát a termelés fejlesztése e nélkül el sem képzelhető, a harmadik állami berendezkedésünk átszervezése, hogy az állami költségvetés egyensúlya biztos alapokra helyeztessék. Döntő befolyása egy kormánynak csak erre az utolsó kérdésre van: az állami berendezés átállítására. Ami a második kérdést, az államháztartás egyensúlyának biztosítását illeti, à kormány domináló szerepe itt már nem olyan nagy, mert számos más körülmény összejátszásától függ, hogy mikép lehet az államháztartás egyensúlyát biztosítani. Ami azonban az első szempontot illeti, amelyet bevezetőleg említettem,, a termelés fejlesztésének szempontját, ennél a kormány munkája csak irányító, segítő, esetleg kezdeményező lehet; élő tartalommal ezt a programmot azonban a társadalomnak kell megtöltenie, és amikor az államháztartás és az állami berendezés átállítását vesszük tervbe, ugyanakkor^a társadalom munkájának a reorganizálásáról és a társadalmi egyedeknek az átállításáról is szó kell hogy essék. Eényes tehetségek díszítik a magyar népet, de a fényes tehetségek mellett vannak hiányaink, hibáink is. (Pakots József: Szegénymagyar nép, nem fizet elég adót! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) A szaktudás, a mesterség szeretete, a kitartás, a türelem, a lelkiismeretes foglalkozás; mind olyan terrénum, ahol igenis, még van nagyon sok munkálni való. (Ügy van! Ügy van! — Egy hang a jobboldalon: Ez őszinte beszéd!) Én azt szeretném, ha a magyar nemzet ebben á súlyos helyzetben, amelynek képét most előtártam, megtanulna önmagába nézni, és megtanulná önmagában meglátni azokat a tehetségeket, amelyeket ki kell fejlesztenie, hogy a nemzetek versenyében megállhassá helyét. {Ügy van! Ügy <van! a jobboldalon és a középen. — Sándor Pál: Csecsemőoktatás!) Tudom, hogy nehéz, keserves és sok áldozatot kíván az az út, amelyre rá kell lépnünk, (Egy hang a baloldalon: Erre nem vagyunk kíváncsiak! — Erődi-Harrach Tihamér: Tessék kimenni annak, aki nem kíváncsi! — Zaj„ — Halljuk! Halljuk!) Szilárd meggyőződésem, hogy az az út, amelyet most megjelöltem, az egyetlen, amelyet követnünk kell, mert más megoldás nincsen. Az a nemzet, amely erős kézzel magához ragadja sorsa intézését, amely a maga háza táján rendet teremt, tisz-