Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

Az országgyűlés képviselőházának 154, ülése 1933 március 1-én, szerdán. 415 Kelenföld, a XIV. és XI. közigazgatási ke­rületek lakosságának száma már az év elején tartott népszámlálás szerint túlhaladta a 80.000-es lélekszámot, Angyalföld lélekszáma is 70.000-nél tart és még a Hegyvidék lélek­száma is a 60.000-es létszámot éri el. És ilyen 60—70^80 ezres lélekszámú városrészeknek, amelyek akkorák, mint az ország legnagyobb városai, ma sincs elsőfokú közigazgatásuk, hanem csak kölcsönkapják a szomszéd kerü­letekét, olyasformán, mintha Nagykőrös köz­igazgatását Kecskemét látná el. (F. Szabó Géza: Még csak ez hiányzik!) Budapesten tényleg megvan az, hogy Zugló közigazgatá­sát Erzsébetváros látja el és Kelenföld köz­igazgatását à Vár látja el. A kelenföldi pol­gárnak egy órát kell gyalogolnia egy egy­szerű anyakönyvi ügyben, mig a Várba ér, vagy az Öv-utcai lakosnak két kilométert kell gyalogolnia egy szegénységi bizonyít­ványért a kerületi elöljáróságra. (Jánossy Gábor: Végre kell hajtani az 1930. évi tör­vényt!) Ilyen körülmények között a tisztvise­lők nem egyebek, mint aláírógépek, és legköze­lebb már csakugyan be kell vezetni az aláíró­gépeket, mert az elöljáró nem lesz képes három helyettesével együtt sem aláírni az aktákat és így gépet kell beszerezni az alá­írásokra. Annál kevésbbé képes az ügyek érdemébe behatolni és az ügyek érdemét vizs­gálni. Ez nem a közigazgatás érdeke, és én végtelenül örültem annak, amikor a belügy­miniszter úr a kerületi választmányok sza­bályzatának jóváhagyásával kapcsolatosan azt a leiratot intézte a (székesfővároshoz, hogy gondoskodjék ezen új kerületek felállításáról, legalább is a legsürgőseb esetekben. Mi meg­elégednénk azzal, ha ebben a két legnagyobb kerületben egyelőre egy-egy olyan expozitura létesíttetnék, amelv csak a szegényügyet, csak az anyakönyvi ügyeket intézné, hogy ezek­ben a legsürgősebb dolgokban a betegeknek ne kelljen bét kilométeres utat megtenniök, hogy a szegényeknek a segélyért ne kelljen hét kilométert gyalogolniok a Városba és hogy anyakönvvi ügyekben ne kelljen ilyen óriási utakat megtenniök. Necsak az adóhivatalokat decentralizálják, — mert az adóhivatalok már decentralizálva vannak, azok kimennek a kerületbe — hanem decentralizálják a kerületi igazgatást is az életnek, a haladásnak megfelelően. Ezért nagyon kérem a miniszter urat, hogy azt a 200.000 pengőt, amit a székesfő­város törvényhatósági bizottsága a költségve­tésben ezen exooziturák létesítésének céliaira felvett, ne méltóztassék a költségvetésből tö­rölni, ha nemi méltóztassék lehetővé tenni, hogy legalább ezeket az expoziturákat a fő­város felállíthassa. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! A törvényjavaslatnak 3 olyan pontja van, amely a főváros érdekeivel ellen­tétbenállóan azt a rendszert folytatja, hogy újabb állami terheket ró a főváros igazgatá­sára. Ha én fővárosról beszélek, ebben a többi városok érdekei is benne vannak. Elsősorban á 19. § az, amely a cselédügyeket, — amelye­ket eddig az, államrendőrség látott el, tehát állami szerv — most átteszi a közigazgatási hatóság elintézése körébe, a budapesti kerü­let} elöljáróságokhoz. Ez az intézkedés a fő­várost érinti legsúlyosabban, mert ,a főváros­ban van a legtöbb házicseléd és a főváros­ban, fordulnak elő lejginkább azok a viszályok, amelyeknek elintézése eddig a rendőrség ha­táskörében volt. De ezt az intézkedést nem tartom az eljá­rás egyszerűsítésével és olesóbbításával össz­hangbanállónak sem, mert azt a cselédet, aki­vel szemben ilyen jogvita támad, — miután a vitás ügyek legnagyobb része mindig a cseléd hibájából áll elő, — elő kell állítani, azt a cselédet ki kell kutatni és esetleges meg­büntetésénél ismét őrizetbe kell venni. Ezt a feladatot nem teljesíthetik a közigazgatási hatóságok, tehát kénytelenek ismét az állam­rendőrség segítségét igénybevenni, vagyis a cselédügyekkel a nyomozás és az előkészítés stádiumában ezentúl is az államrendőrség kell hogy foglalkozzék, és csak az érdemi el­intézés kerül a kerületi elöljáróságok hatás­körébe, ami a két hatósági szerv között to­vábbi újabb levelezéseket, iratváltásokat tesz szükségessé és az ügyek elhúzódását ered­ményezi; ez költségeket jelent. Nemcsak az történik tehát, hogy a rendőrségi költségek egyrésze ismét átháríttatik a székesfővárosra, hanem előáll az is, hogy az ügyek az eljárás­sal nem gyorsíttatnak és az intézkedés nem a racionalizálás céliait szolgálja, hanem inkább az eddigi egyöntetűség megbontását és két hatóságra való ruházását. A másik a 27. §. A 27. §-ban azt kívánja a miniszter úr, hogy a kihágási ügyekben ne legyen kétfokú fellebbezés, ott kivételkép meg­tart] háromfokú fellebbezést. Amennyire helyesnek tartom az egyszerűsítésnek általá­nosságban való keresztülvitelét a közigazgatási ügyekben, éppúgy nem tartom helyesnek a harmadik foknak kikapcsolását a rendőri bün­tetőbírói ügyekben. Itt is vannak olyan ügyek, amelyek nem érdemlik meg, hogy három fokon át foglalkozzanak vele. Hányszor előfordult például az, hogy a rendőri büntetőbíró kihágá­sért elítélt valakit 5 pengő pénzbírságra, azért, mert például az utcán illetéktelenül árusított és elkobozta tőle azt az utcán árusított egy kiló almát, vagy két darab citromot. Egy ilyen öt­pengős bírságnak az ügye, egy ilyen csekély el­kobzással, tehát bűnjellel kapcsolatos ügy ezen­túl tehát három hatóság elé kerülhet, holott itt is lehetne egyszerűsíteni a kérdést úgy, hogy ezek az ügyek is egy bizonyos értékhatáron alul ne járjanak három instanciát és ne drágít­sák a közigazgatást és ne vigye ezeket az ügye­ket három hatóság. A harmadik a kézbesítés kérdése. Lojálisán megvallom, hogy a miniszter úr engem a bi­zottságban ebben a kérdésben teljesen meg­nyugtatott. Mindennek ellenére szeretném, ha azok a megnyugtató kijelentések nemcsak a nemnyilvános bizottságban, hanem az ország nyilvánossága előtt, a Képviselőházban is el­hangzanának. Arról van tudniillik szó, hogy a miniszter úr nagyszabású felhatalmazást kér a Képviselőháztól, amelyben a Kép­viselőház módot ad neki arra, hogy az állam és autonóm szervek kézbesítési ügyeit a saját belátása 'szerint rendeletileg sza­bályozza, illetőleg, hogy felállítson egy központi kézbesítőszervet, amely egyönte­tűen és egységesen látná el az összes hivata­lok kézbesítését és ez főként Budapesten rend­kívül nagy apparátust jelentene. Azt hiszem és attól félünk, ez a mi aggodalmunk, — ez az, amire nézve kérem a miniszter urat, hogy ezt szintén cáfolja meg — hogy ennek az egyesí­tett hivatalnak a vezetésével ismét a fővárost akarják megbízni, hogy ismét a fővárosra akar­ják hárítani ezeket a terheket azzal a gondolat­tal, hogy a költségeket majd felosztják az egyes hivatalok között, amit mi már nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom