Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-149

212 Âz országgyűlés képviselőházának 1U9 állammal, ezt a kisantant többi tagja nélkül a jövőben nem lesz módjában megtenni. Erre vonatkozóan — ha már ennél a kérdésnél vagyok — ki kell térnem egy pillanatra arra a két érdekes és jelentős nyilatkozatra, amelyet a kisantant két vezető tagja, egyfelől a cseh külügyminiszter úr, másfelől a román külügyminiszter úr ebben a kérdésben tett. Benes cseh-szlovák külügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Csehszlovákiával való politikai vitáit a gazdasági problémakörbői ki kell zárnia és egy tervgazdálkodást kell létesítenie, amely a szövetségen kívül álló államok felé fokozottabb agrárvámokat állapít meg, a szövetségen belül álló államok fogyasztóit viszont a drágaság ellen megfelelően meg kívánja védeni. Ujabb nyilatkozatában pedig, amely körülbelül két vagy három héttel ezelőtt látott napvilágot, Titulescu román külügyminiszter úr világosan és határozottan hangsúlyozta — és ezt megerősítette egy nyolc nappal ezelőtt tett újabb nyilatkozatával — «...hogy Románia és — mivel a kisantant nevében beszélt — a kisantant is kész Magyarországgal olyan gazdasági megállapodásra jutni, hogy a dunai államok, vagyis Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia,, Jugoszlávia és Románia antantja révén» szorosabb gazdasági együttműködése jöjjön létre. Ezt a nyilatkozatot a külügyi bizottságnak a közgazdasági bizottsággal együttesen tartott ülésében Bethlen István gróf képviselőtársunk szóvátette és a miniszterelnök úr akkor rövid, határozott válaszában hangsúlyozta, hogy Magyarország a szomszédos államok, de minden állam gazdaságii közeledését szívesen látja és velük tárgyalni hajlandó. De ezen a politikai atmoszférán, ezeken a tisztán politikai okokon kívül más okok is olyanok, amelyek arra engednek következtetni, hogy valamely közeledés lehetséges volna a szomszédos államok között. Van azonban egy gazdaságpolitikai momentum, amely ennek a közeledésnek határozottan ellenére Játszik lenni és ez az az erős autarchikus mozgalom, amely mind erősebben és erősebben lép előtérbe és amely a nemzeti szocialistáknak a német birodalomban való kormányrajutásával határozott, pozitív programmá látszik válni. Hiszen az új német kormánynak gazdasági minisztere, Huggenberg a legutóbbi napokban mondott beszédében újra a nemzeti önellátás mellett foglalt állást, és e kérdésben legelső publicistájuk, Pried, egy, az autarchiáról irt figyelemreméltó és rendkívül érdekes könyvében hangsúlyozza, hogy Németország a jövőben mind fokozottabb mértékben kénytelen nemzeti érdekeinek, de gazdasági érdekeinek megvédése céljából is oly mértékben lépni az önellátás terére, amily mértékben azt józan gazdasági érdekei megengedik. Ha így formulázzuk a tételt, akkor ebben még némi logika van. Amennyiben a német birodalom a józan gazdasági határokon belül — amint a szerző kifejezi — képes magát bizonyos cikkekkel ellátni, ez ellen egyetlen országnak sem lehet kifogást tennie. De amikor ennek a célnak megközelítésé érdekében egy szorosan körülhatárolt tervgazdálkodás felállításával az állam már annyira bele kíván nyúlni a gazdasági életbe, hogy a termelőnek és fogyasztónak kezét, lábát megköti, abban a pillanatban olyan erőszakolt és mesterséges gazdaságpolitikát inaugurálnak, amely azt a célt sem közelítheti meg, amelyet a nemzeti ülései 1933 február 16-án, csütörtökön. szocialisták gazdasági vezérei megközelíteni óhajtanak, hogy Németország olcsóbban állítsa elő és olcsóban termelje mindazokat a cikkeket, amelyeket a józan gazdálkodás határain belül előállítani képes. De a német autarchiának hívei még meszszebb mennek, mert hangsúlyozzák, hogy az ő elgondolásuk szerint való nemzeti gazdálkodás keretében meg kell szüntenie a német birodalomnak minden exportot azon a határon túl, amely határon túl ez az export nem szolgálná a feltétlenül szükséges importcikkek fedezésére, azaz ezen német elgondolás szerint exportot csak olyan mértékben szabad a német birodalomnak a jövőben űznie, amilyen mértékben és amilyen értékig ő importra szorul, azaz odabenn a birodalom határain belül a kívánt szükségleti cikkeket előállítani nem tudja. Ha meggondoljuk, hogy éppen a német birodalom hatalmas ipari termelésénél fogva nagy exportáló állam volt és az ma is, akkor kétségtelenül megállapítható, hogy az a gazdasági politika, amely az exportot ilyen gúzsba akarja kötni, egyértelmű volna Németország egész gazdasági életének összezsugorításával. (Élénk helyeslés minden oldalon.) T. Képviselőház! Ha nézem már most ezeknek a megállapításoknak világánál a német birodalomnak külforgalmi statisztikáját, akkor látom, hogy ez az autarchizálódási folyamat tényleg igen jelentős mértékben haladt előre. Hiszen a német birodalom annyira erőltette búzatermelését, hogy míg 1927-ben 2.5 millió tonnát importált, addig 1931-ben ez az import már 520 ezer tonnára csökkent, sőt az 1932-es jelentések szerint már 6 millió, métermázsát exportált — itt métermázsában veszem. — tehát furcsa helyzet ugyan, de a német birodalom az elmúlt esztendőben Európa legnagyobb búzaexportáló országává vált. Hozzá kell ehhez azonban tennem, hogy ez egészen abnormis jelenség, mert éppen az 1932. év mutatta azt a különös, furcsa és fordított jelenséget, hogy amíg a rendesen exportáló búzatermelő országok, mint Románia és Jugoszlávia, ebben az évben importra szorultak, addig a német birodalom óriási mennyiségű búzát exportált, Franciaország büszkén hirdeti, hogy importra nem szorul és Itália is minimális búzaimportra volt utalva ebben az esztendőben. Ha nézem a német birodalom húsellátását, akkor megállapíthatom, hogy míg fejenkénti fogyasztása a nehéz gazdasági viszonyok ellenére is nőtt, — mert az 1913-ban volt 36.3 kg-ról 1931-ben már 38.4 kg-ra nőtt a német birodalom lakosainak a fejenként való húsfogyasztása — addig a húsbehozatal mégis lényegesen csökkent, mert míg 1911—1913-ig való átlagban a behozatal a fogyasztás 7.8%-át tette ki, addig ez a behozatal 1931-ben már a fogyasztás 2.3%-ára esett. Olaszországnak és Ausztriának idevonatkozó adataira talán később lesz módom visszatérni. Az autarchia terjeszkedésével tehát feltétlenül számolnunk kell, akár tetszik ez, akár nem. Kétségtelen, hogy amíg a pénzforgalmi drótsövények, az állampénzügyi deficit, a valuták ingadozása ilyen bizonytalan helyzetet tartanak fenn Európában, addig ezek az autarchizálási mozgalmak mindig erősebbek és erősebbek lesznek és el nem tüntethetők. És itt mingyárt rámutatok arra a konklúzióra, amelyre én, a világkereskedelem és a világgazdasági összefonódás hive ebben a kérdésben jutok és ez az, hogy ennek az autarchizálási