Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-148

194 Az országgyűlés képviselőházának île. ülése 1933 február 15-én, szerdán* nek pikáns részletek, ez nem fontos, tehát ez iránt nincs is érdeklődés. Ezzel azonban úgy vagyok, mint a Shakespeare-t interpretáló nagy angol művész, akinek azt mondották, hogy a klasszikus Shakespeare-drámák előadására nem igen jön a közönség, mire ő azt felelte : én magam gyönyörködöm a Shakespare-drámákban. Én is azt mondom, hogy azokban a jogi alkotásokban, amelyekre én célzok, magam gyönyörködöm, magam vágyom arra vissza és megelégszem azzal, hogy felüti majd egyszer valaki a képviselőházi naplót és azt mondja, hogy 1933-ban a jogszolgáltatás klasszicitását valaki mégis reklamálta ezekben a szomorú időkben. (Kelemen Kornél : Miről van szó tulajdonképpen 1) Ha a mélyen t. képviselő úr elolvassa interpellációm két pontját, mindjárt látni fogja. (Dinynyés Lajos: Kelemen képviselő úr már miniszternek érzi magát?) Én azonban ezen kívül is nagyon szívesen szolgálok felvilágosítással. Amint méltóztatott hallani, a bírák jogviszonyairól beszéltem. Most beszélek a jogszolgáltatásról, annak fogyatékosságairól, amiket a háború idézett elő. Hiszen kezdhettem volna azzal, ami maholnap közbely lesz, hogy nyilatkozzék a miniszter úr nyiltan : akarja-e az esküdtszéket. Nézze meg, hogy például miféle kérdéseket kénytelen tárgyalni a budapesti büntetőtörvényszék, milyen világnézeti és gazdasági kérdések sajtópereit. Nem neki valók, nem oda valók. Feltétlenül szükséges \olna arra, hogy a jogszolgás tatásba bevonuljon újra az esküdtszék. Vagy mondok még egyet. Ha azokat, amiket itt ma végighalgattunk a csendőrségi és szolgabírói dolgokról, valaki megírja és a cikkírót bíró elé állítják, vájjon gondolja-e a miniszterelnök úr, rendben lesz-e, hogy ezt a kérdést szakbíró tárgyalja le, aki azon töri a fejét, hogy vájjon melyik árnyalatát sértette meg a törvénynek ? Ezek világszerte olyan kérdések, hogy a nemzet élő lelkiismeretének kell reájuk felelni. Erre önök azt mondják : legyen béke és konszolidáció, de akkor azt kérem, adják vissza a béke és a konszolidáció intézményét, adják vissza azt a bírói testületet és a jogszolgáltatásban azt a nyugalmat, amely ma nincs meg. Tudja-e a mélyen t. miniszter úr, hogy vannak a jogkereső közönségben emberek, akik úgy szoktak nyilatkozni : ugyan kérem, én meg fogom kérni X. Y. urat, mert az tegeződő jóbarátja a tanácselnöknek, én abban bízom. Milyen szörnyű eltévelyedés ez és milyen megbántása a nagyszerű magyar birói kárnak, amely felette áll az ilyesmiknek, azonban az «on dit» működik. A köztisztviselőből vált ügyvéd a törvényszék folyosóján pl. azt mondja : Hová mész, Pista bátyám ? — és kezet fog vele ; a fél pedig a sarokban mondja: Ni, tegeződik vele ! (Rassay Károly: És mi van ezen a címen beállítva az expenznótába ?) Az a szegény, nagyszerű, tiszta, jólelkű bíró kénytelen ezt tűrni és emelkedett szellemével vigasztalódik. Ezek azok a kis jelenségek, amelyeknek az igen t. igazságügyminiszter urat is gondolkodóba kell ejteniök, mert nem elég hirdetni és azt mondani : én a helyzet magaslatán állok, Őrködöm az igazságszolgáltatás fórumai felett. Minek azzal foglalkozni, amit meghirdetett a miniszter úr. hogy neki most gondját képezi, a királyi Ítélőtáblákat hogyan ossza be és az egyes bíróságokat hogyan helyezze egyik tábla hatásköréből a másikba. Miért kell ilyesmiről tárgyalni % Ha a miniszter úr csak egy percig gondolkozik, észre kell vennie, hogy ez a törekvése a nagy revíziós gondolattal sincs harmóniában. Én az igazságügyi szervezeten azért sem változtatnék, mert bízom abban, hogy ez a szervezet Nagymagyarországot szolgálja. Amikor Kecskemét város fel*, jajdúl és azt mondja, hogy idetartozik az ország szívéhez, a pesti táblához, ne vegyék el onnan, igen t. miniszter úr, ezek nem lokális gerjedelmek, ezek nagy, mély tradicionális elgondolások, nem szabad tehát áz igazságügyi adminisztrációval egyszerűen keresztülmenni ezeken a kérdéseken. Nagyon szívesen felsorolnám azokat a törvényhozási intézkedéseket, amelyeket feltétlenül szükségesnek tartok, hogy minél előbb megvalósuljanak. Beszélhetnék a magánjog kodifikációjáról, beszélhetnék a nemzetközi szerződésekről, amelyek például 1868-ból valók és teljesen elavultak azokhoz a nemzetközi szerződésekhez képest, amelyeket modern államok egymás között kötnek a jogszolgáltatás tekintetében. Nem bánom, nem szorgalmazom ezek megváltoztatását, de kívánom megvalósítását annak, ami a jogszolgáltatás egyszerűségét szolgálja és visszaállítja a békebeli bírói eljárásnak azokat a fórumait és imperials nagyszerűségeit, amelyekről példát vettek tőlünk az egész világon. Ez visszhangzik a Kúria elnökének beszédéből is, amikor áhítozva kérte évadnyitó beszédében, hogy a kormány végre foglalkozzék a modern életnek megfelelő bűnvádi törvények megalkotásával, (Rassay Károly: Benne van a 95 pontban!) nem pedig olyanokkal, amiket itt látunk, hogy egyszerűen elmennek és csinálnak egy jogszolgáltatási különítményt a Lipótkörúton. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék befejezni. Gál Jenő : Egy mondattal befejezem. 5400 pengőért kivesznek egy helyiséget és a gyanúsítottakat a Lipót-körút és a Markó-utca között sétáltatják. Elnök : A képviselő úr beszédideje lejárt, ne tessék új mondatokba kezdeni. Gál Jenő : Ez a mondat volt az, amellyel befejeztem. (Ni gy derültség. Dinnyés Lajos: Meghosszabbítjuk!) Mondat nélkül nem tudom befejezni. (Derültség.) Elnök : Aki a képviselő úr mondatait ismeri, az nagyon jól tudja, hogy ez hosszú befejezést jelent. (Derültség.) Gál Jenő : Nagyon kérem a miniszter urat, tegye ezt megszívlelés tárgyává és tegyen valamit a magyar jog és a magyar jogkiszolgálás érdekében. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter : T. Képviselőház ! Igen t. képviselőtársunk beszédéből megragadott engem egy passzus, amikor Angliának egy nagy Shakespeare-t játszó színészét citálta, aki amikor arról volt szó. hogy őt nem hallgatja meg a publikum, azt mondotta, hogy magam gyönyörködöm Shakespeare-ben. Engedje meg igen t. képviselőtársam, hogy én ne kívánjak önmagamban gyönyörködni és lehetőleg rövidre szabhassam feleletemet, — elég későn is van — (Ellenmondások a baloldalon.) bár azok a témák, amelyeket felvetett, mindenesetre olyanok, hogy nagyon hosszú, érdemleges tárgyalást is megérdemelnének és túlmennek egy interpelláció keretén. Azt hiszem, igen t. képviselőtársam egy egész igazságügyminiszteri programmrészletet adott, azonban méltóztassék megengedni, hogy amíg én vagyok az igazságügy miniszter, inkább azokat az elgondolásokat tartsam szem előtt, amelyeket eddig leszögeztem és amelyeket a magam részéről helyeseknek tartok. Ami elsősorban a bírói külön statusra vonatkozó fejtegetését illeti, ezt őszintén szólva nem értettem egészen és pedig nem értettem meg azért, mert az 1920. évi XX. t. c. a külön ítélő-