Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-148

Az országgyűlés képviselőházának 148 felett ítél, gondterhes állapotban menjen a tárgyalóterembe. A mélyen tisztelt miniszter úr ügyvéd volt, tudnia kell, hogy az a bíró, aki gondterhes és redőkkel borított homlokkal hallgatja a felek előterjesztéseit, aki arra gondol, amikor egy bankfiúnak végkielégítés címén szerződés alapján tízezer pengőt megitél, hogy Uram, Isten, hát az én szolgálatom az állammal szemben olyan, hogy én hazamegyek;? és hírül viszem, hogy megint lefaragták a fizetést, megint lefaragták a nyugdíjat és megint nem neveztek ki abba az állásba, amely száz pengő javulást okozna. Jól tudom, nagyszerűen működik majd az az apparátus, amely azt mondja, hogy a magyar bíró az első a lemondás és a nélkülözés területén a hazáért- Ezek a frázisok igen gyakran hangzottak el. Én nem szeretném, ha ilyen vigasztalásokat kapnánakÉn olyan igazságügyminisztert óhajtanék abba a székbe, akinek volna bátorsága arra, hogy végre a nélkülöző bírákat gondtalanokká tudná tenni. Azt szokták mondani, hogy nincs rá fedezet. Igenis van rá fedezet- Van rá elsősorban legális fedezet, másodsorban pedig van fedezet más politikai rendszer mellett- Mert ahol azt kell olvasni, hogy milliós és milliós hiteltúllépéseket követtek el a zárószámadások szerint, és azt kell ma is olvasni, hogy botrányt botrányra halmoztak, a borházakra milliók és milliók mentek el, ott én azt mondom, nem mennek a dolgok rendben. És az az igazságügyminiszter, aki a bírákat nem tudja külön státusba sorozni úgy, hogy ezek a pénzek, amelyek illegális célokra mennek el, a bírói kar javára fordíttassanak, nem gondoi arra az axiómára, hogy egy olyan országban, ahol az ítélkezés megromolhatik, nem lehet jót várni a gazdasági élet fórumain sem. Nagyon kérem a mélyen t. miniszter urat, nyúljon erős kézzel ebbe a kérdésbe. Én gondolom, hogy átérzi ennek a kérdésnek jelentőségét, ésÉ ha például megtenne csak annyit, hogy megállapítaná azt a jelleget, amelyet mint várományos a bíró elérhessen, akkor már a közel jövendőben talán, vagy ha nem éppen a legközelebbi jövendőben számot tudna adni arról, hogy a bírák jogos igényeinek kielégítése úgy a méltóság, mint az anyagi elégtétel tekintetében megtörtént. Enélkül nem lehet a dolgokon segíteni, t. Képviselőház. E személyi kérdés megoldásánál nagyon kérem a mélyen t. igazságügyminiszter urat, foglalkozzék azzal, amivel már Deák Ferenc és Tisza Kálmán is foglalkozott, akik azt mondták : nehéz gazdasági időkben féltem a bírót attól, hogy miniszteri kinevezés juttassa őt stallumába. Az ön előszobáiban igen gyakran fordulnak meg kérelmező bírák, vidékiek például, akik szeretnének Pestre jönni. Nagyon sokszor jönnek folyamodások. Nem szeretem ezt a jelenséget, t- Képviselőház, mert a bíró a miniszter felett is és mindnyájunk felett kell hogy legyen. A függetlenség ne legyen frázis, hanem legyen olyan, hogy a bírónak a maga előlépését ne az igazságügyminiszter úrtól kelljen várnia, hanem a bírói kar önmagát egészítse ki és az jusson a felsőbb bíróságok tagjai közé, akit a felsőbb bírói kollégium magához emel. Akkor majd nem kell félteni a bírákat és nem kell hasábokon foglalkozni azzal, hogy bizonyos perekben más fórumok után eseng s bizonyos vonatkozású perekben aggodalmaskodik a közönség. Ezt a függetlenséget kell kiépíteni, mélyen t. Képviselőház, s akkor nem lesz helye annak a kijelentésnek, amelyet a miniszter úr hivatalba lépésekor mondott, hogy t i. ő nem a törvényalkotást tartja elsősorban fontos teendőnek, hanem az adminisztrációs intézkedéseket. Mélyen t miniszter ur, azt elvégzik a hivatalok. Engedje ülése 1933 február 15-én, szerdán. 193 meg, hogy arra kérjem, hogy a miniszteri székben igenis koncepciózus törvényalkotásokkal jöjjön. Jöjjön pl. azzal a törvényalkotással, amelyet én annyiszor sürgettem hivatali elődjénél, akivel igen sok vitát folytattam. Az ön mélyen t. hivatali elődjénél, aki pedig szorgalmas törvényalkotó volt és erősen foglalkoztatta a törvényelőkészítő osztályt, hányszor sürgettem az egész Európában már tető alá került, úgynevezett rehabilitációs törvényjavaslatot ! A rehabilitációt megcsinálták már Romániában is és mindenütt a világon, csak itt nálunk van az a keserves és szörnyűséges állapot, hogy akit 10 év előtt egy kihágás miatt elitéltek, az nem tud erkölcsi bizonyítványt kapni, mert nincs bíróilag rehabilitálva. Ezekben a kényelmes fotőjökben és ennek a fényes berendezésű képviselőháznak fényes termeiben nem lehet észrevenni, mi van ott kint, mennyi keserűség és elkeseredés van e mögött. Például valaki trafikjogért akar folyamodni, vagy akármilyen más engedélyért, vagy házassági diszpenzációért. Erkölcsi bizonyítványt kér s akkor abba beleirják, hogy 10 év előtt egy rendőri kihágásért büntetve volt. (Kozma Jenő: Rosszul tetszik tudni ! Azt nem lehet beírni ! Ha beírják, hiba !) Bocsánatot kérek, olyan jól tudom, hogy a múlt héten is magam jártam el és kértem a hatóságot, hogy egy tisztességes, előkelő, jóravaló embernek nézze el azt, hogy volt egy idő, tíz évet megelőzőleg, amikor egy kihágásban bűnösnek találtatott. Ezt beleveszik a bizonyítványba. (Kozma Jenő : Nem szabad bevenni !) T. képviselőtársam higyjen az én szavamnak, mert az ilyenekben nem szoktam tréfálni. Ha én azt mondom, hogy magam győződtem meg, akkor ez így van. (Kozma Jenő : Ha beveszik, hiba !) Azt kérem, győződjék meg saját maga is. Nagyon jól ismeri a főkapitány urat, menjen el hozzá és üttesse fel a nyilvántartottak lapját, látni fogja, hogy mennyit utasít el nap-nap után. Azt mondják, hogy nem lehet, bele kell venni az igazolványba ; ellenben Nyugat-Európának minden államában bizonyos idő multán akármiben is találtak valakit bűnösnek, nincs örökéletű kondemnáció. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Gál Jenő : Tisztelettel kérek tíz perc meghosszabbítást. Elnök : Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Gál Jenő: Modern államban azzal kezdődik a polgárság megnyugtatása és a lakosság megjavítása, hogy aki bűnbe esett egyszer, számíthat arra, hogy bírói elégtétellel visszakaphatja becsületét. Ennek nálunk híre sincs. Én tudom, mélyen t. miniszter úr, hogy az ön bürójában el is készült ennek a javaslatnak nagyrésze. Az egész minden országban mindössze 12—14. §-ból, tehát nem sokból áll, s a királyi táblák előtt egy tárgyalással el lehet intézni. Nem tudom megérteni, hogy amit hirdettek az ön hivatali elődei, hogy tudniillik a modern európai jogrendszerbe akarnak beilleszkedni, ezt miért ne lehetne végrehajtani. Azután, mélyen t. miniszter úr, miért nem gondoskodik törvényalkotásról, amely a háborús maradványokat az illetékességi és hatásköri tekintetben megszünteti, amit most a gyorsaság címlete alatt az alaposság rovására eszközölnek. Azok a kisemberek ott kint ezrével és ezrével, akik végigszenvedik és megszenvedik a fórumoknak ezt az összezavarását, azok nem tudnak jogászilag disztingválni. Én megint azt mondom, hogy ilyenkor kellene itt tömött padsorokban résztvenni abban a gondolkozásban, hogy miképen segítsünk a jogszolgáltatáson. Persze itt nincse-