Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

158 Az országgyűlés képviselőházának Iffi. ülése 1933 februát 9~én, csütörtökön. és altiszt értesítést kapott, hogy a szolgálati rendtartás 59. ^-ának 5. pontja alapján a szolgálatot 1933 február 1-től három ihónaprai felmondotta. (Zaj és mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások: Lesz munka! Ez a munkai — Felkiáltások a jobboldalon: Hallgassák meg!) Ugyancsak erre az időre szabadságolták őket. De nemcsak ezit a 139 végleges tisztviselőt, hanem 51 más tisztviselőt, ideiglenes tisiztviselőt és megbízott művezetőt is egyhónapi felmondásra elbocsátottak, takik már évek óta tényleges kinevezésüket várták. T. Ház! Kétségtelen, hogy a mai súlyos gazdasági viszonyok közepette az utóbbi években az állami vasgyárak bizonyos veszteséggel dolgoztak, azonban ez inem a szakszerűség hiányán múlott, sem pedig a vezetésen, hanem ezek a differenciák onnan adódnak, hogy ma az üzletszamla tenuére olyan költségeket kell viselni, amely költségeket tulajdonképpen a kiincsitámlak kellene viselnie. Itt vannak azok a nyugdíjak, amelyeket annakidején a tisztviselők az államvasutak nyugdíjintézetének befizetted Ugyancsak itt viatn a nyugbér is, amelyeit annakidején bár a munkások ezt nem fizették meg, de a fizetésiüknek kiegészítő részét képezte. Meg kell említenem azokat a lényeges magy összegeket is, amelyeket a jóléti és szociális intézmények 'ölelnek fel: a háború előtt közvetlenül pengőértékre átszámítva közel 500.000 pengőt tettek ki, ma pedig ennek tizenkétszeresét, vagyis (hatmillió pengőt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az évek folyamán az állami vasigyárak forgótőke hiányában kénytelen volt magánbankoktól pénzt felvenni, mégpedig súlyos kamatokra, akkor tiszta képet alkothatunk magunknak afelől, hogy ez a deficit, amely most aiz állami vasgyárakat terheli. miként adódott elő. {Zaj.) Amikor ilyen tömeges elbocsátás nyugtala,nítja a közvéleményt és még emellett az a hír is hallatszik, hogy a közeljövőben még kétszáz tisztviselőnek fognak felmondani, 'akkor mély megdöbbenéssel kell megállani ennél a lénynél és tekintettel arra, hogy a tisztviselői létsizám redukálása munkások elbocsátását vonja maga után, kénytelenek vagyunk efelől gondolkozni. Ma, ezekben a súlyos gazdasági időikben, amikor a magángyárak a legredukáltabb üzemmel dolgoznak, ma, amikor az iparosok seregestől zárják be műhelyeiket, amikor régi és neves, névvel bíró cégek tönkremennek s nincs sehol sem lehetőség, hogy ezek laia elbocsátott emberek keresetihez jussanak, akkor magának az államnak kötelessége jó példával elöljárni^mert ezeket az embereket nem szabad az .éhezésnek, m nyomornak kitenni és utcára dobni. Meg vagyok róla győződve, hogy bizonyos redukálást kell eszközölni, azonban kérem, hogy ezt a redukálást kellő gonddal, kellő körültekintéssel hajtsák végre. Nem lehet tisztviselőket és munkásokat tömegesen kidobni az utcára, akik szorgalmas, fegyelmezett munkájukkal, hírnevet és dicsőséget szereztek a magyar iparnak, a magyar géniusznak. (Büchler József: Üres szólamok ezek az önök részéről!) Ezek az emberek a jelenben is, amikor nélkülözésnek vannak kitéve, hazafias érzelmükkel pillért alkotnak nemcsak a gyárnak, hanem magának az országnak is. Kérem tehát a t. kormányt, hogy ezeket az elbocsátásokat vegye rezívió alá és csak azokat bocsássa el, akiknek megélhetése biztosítva van. Egyébként a magam részéről az elnök úr napirendi indítványát elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Ház! Az elnök úr napirendi javaslatával szemben javaslom, hogy a képviselőház legközelebbi ülését folyó hó 10-én, pénteken tartsa és annak napirendjére tűzessenek ki: 1. a kormány gyűléstilalmi rendeletei: 2. a kormány adórendeletei. A kormány az országot ért gyász első lesújtó hatását arra használta ki, hogy benyomta ia gyűléstilalmi rendeletet. Már maga ez is kíméletlenség volt éppen avval a férfiúval szemben, aki életének utolsó szakaszán a szabadságjogok kiterjesztéséért, illetőleg visszaállításáért, valamint a becsületes választójog mellett küzdött. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Márt most beszélnünk kell a dolgokról, mert az élet követeli a maga jogait. Nekünk beszélnünk kell az élet problémáiról, beszélnünk kell arról, hogy mi a különbség a Gömbös-kormány elmélete és gyakorlata között, beszélnünk kell arról, hogy mit ígért és mit adott a kormány. Emlékezzünk csak egy kicsit négy hónappal visszafelé: emlékezzünk csak a teátrális- berobogásra emlékezzünk a tébolyító és zengő frázisokra, amelyek a kormány jövetelét kísérték, emlékezzünk a szózatokra és kinyilatkoztatásokra, emlékezzünk a sofort-programmra, a kilencvenötpontos jövendőmondásra és azután emlékezzünk arra a fekete keddre, amikor Imrédy miniszter úr (Büchler József: Az egyhelyben való topogásra!) mefisztói stílusban taglózta le a gazdasági élet maradványait ebben a képviselőházban. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! A Gömbös-féle jövendőmondás 21—26- pontja foglalkozik az államháztartás egyensúlyával és a közterhek arányosításával. A 24. szakasz beszél erről különösen, amikor azt mondja (olvassa): «A közterhek arányosítása. A túlzott közterhek az állampolgárok és velük a nemzet további elszegényedését idézik elő, azért a viselendő közterheket helyes arányba kívánjuk hozni a^ nemzeti jövedelemmel. Ezt azonban nem lineáris csökkentésekkel, hanem az állami funkciók és intézmények körének helyes kiválogatásával kívánjuk elérni.» Ezzel szemben mi áll? Az arányosításra tényleg szükség volna, mert ma úgy áll Magyarországon a gazdasági helyzet, hogy az átlagos nemzeti jövedelem 300 pengő, az átlagos közteher 187 pengő. Ezt a hivatalos statisztikai adatok mutatják ki. Tessék elképzelni, amikor a 300 és 187 pengő közötti különbségből kénytelen valaki a maga életét tengetni. A nagy fogadkozásból azután az lett, hogy â adóemelés, 3 új adó, a tisztviselők és nyugdíjasok újabb megnyomorítása, még egy csomó új adó és adóemelés kilátásba helyezése következett. Ne méltóztassék azután csodálkozni azon és ne méltóztassék a mi bűnünkül felróni, hogy ezeket az intézkedéseket, ezt a hallatlan különbséget az elmélet és gyakorlat között az egész ország osztatlan felháborodása és elégedetlensége követte. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Merem állítani, hogy ilyen osztatlan és egységes ellentmondást, felháborodást és ellenállá:! még egyetlen kormány sem tudott kivívni a maga számára. Igaz az is, hogy viszont ilyen merészen és nyiltan még egyetlen kormány se merészelte az országot becsapni. A bírálat, az elégületlenség és az elkeseredés természetesen kikívánkozik a tömegekből. A közvélemény minden része osztálykülönbség nélkül felharsant és tiltakozott ez ellen. S mit tett erre a kormány? Nagyon egyszerű módját választotta