Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-147
152 Az országgyűlés képviselőházának 1^7. ülése 1933 február 9-én, csütörtökön. tot, — amely koncepciójánál fogva tulajdonképpen egészen csodálatos, hogy a kereskedelemnek szimpatikus, hiszen éppen a szabadságot, a kereskedelemnek mindig hangoztatott éltető elemét korlátozza — mégis ahitozza, mert maga akar küzdeni a saját soraiban azok ellen, akik visszaéléseket követnek el és akik a versenyben nem követik a fair playt. Ami a részleteket illeti, azokra most nem akarok kiterjeszkedni. Azt akarom csak kiemelni, amit az egyes hozzászólók megemlítettek, hogy ami a gyakorlati élettel való kooperációt illeti, ezt a végrehajtási utasításban is úgy, mint azt kérték, biztosítani fogom, mert a részletes végrehajtási utasításban olyan vezérfonalat fogok a hatóságok kezébe adni, amely a törvény alkalmazását helyes irányba fogja terelni. Még csak egy kérdésre akarok kitérni, — részletkérdés bár — nevezetesen arra, hogy miért nem tudtam elfogadni azt a javaslatot, hogy az engedélyek megadása rábízassék a kereskedelmi és iparkamarákra. A kereskedelmi és iparkamarák működése iránt a legnagyobb elismeréssel viseltetem, ennek tettekkel is tanújelét adtam, amennyiben éppen velük és rajtuk keresztül a gyakorlati élettel és a kereskedelem minden vonatkozásával való állandó kontaktusnak megteremtése és fenntartása érdekében létesítettem a kamarai értekezleteket, amelyek havonta yisszatérőleg, az összes kamarák vezetőivel nálam tartatnak meg. (Fábián Béla: Nem lesz sok öröme benne! — Ellenmondások a jobboldalon.) Nem azért csináltam ezt, hogy örömöm legyen belőle, hanem, hogy az így tárgyalt bajokon és keserveken keresztül mégjobban megismerjem a kereskedelem életét és amennyire csak emberileg lehetséges, igyekezzem rajta segíteni. (Fábián Béla: Ha ugyanúgy fog segíteni rajta, mint ahogyan az elődei tették, akkor nem igen lesz segítve rajta! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Fábián képviselő urat kérem, maradjon csendben. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ügy fogok rajta segíteni, ahogy hozzáértéssel, tetterővel, jóakarattal az adott viszonyok között egyáltalában erőim megengedik. Nagy elismeréssel viseltetem a kamarák működése iránt, és éppen azért igen jelentős szerepet juttattam nekik ebben a törvényjavaslatban, amennyiben a végkiárusítási engedélyek megadásánál lényegében a kamara véleménye a döntő, mert a kamara megkérdezendő, és ha a kamara véleménye alapján döntetett el az ügy elsőfokon, akkor a további fellebbezés ki van zárva. (Eber Antal: Es ha nem!) Ha nem, akkor fellebbezésnek van helye. (Eber Antal: Akkor nem döntő a kamara véleménye!) A kamara véleménye annyiban döntő, hogy megkérdezendő, és ha figyelembe vétetett, akkor további fellebbezésnek helye nincs, tehát meg van valósítva az, amit Eber igen t. képviselőtársam igen helyesen annyira magasztalt, hogy tudniillik a jury például a kamarában véleményt ad a Kúriának, és azt még a Kúria is elismeri és elfogadja. Nem akarok jogi vitákba bocsátkozni a hatóság és a nem hatóság fogalma körül, de az kétségtelen, hogy ha el méltóztatik olvasni a kereskedelmi és iparkamarák alaptörvényét: az 1868 : VI. tc.et, amelynek felovasásával nem akarom untatni a t. Képviselőházat, akkor ebből kétséget kizáró bizonyossággal kitűnik az. hogy a kamarák nem hatóságok, hanem érdekképviseleti közegek — mint ahogy a törvénv mondja — és kitűnik ebből az, hogy a kamarák nem egyebek, mint véleményező szervek. (Gál Jenő: Szóval nem közhivatalok!) Ezenkívül az ott letett árubélyegekről, mustrákról és mintákról nontos lajstromot készítenek. (Eber Antal: Vannak még más törvények is, újabbak is!) Alapelgondolásában tehát a kamara egy véleményező szerv és a jury intézményének létesítése által is véleményező szerv maradt, mert bár a jury véleményét a Kúria is tekintetbe veszi belső nagy szakérteleménél és erkölcsi tekintélyénél fogva, de csak mint véleményt és nem mint döntést. (Gál Jenő: Szóval nem közhivatalok!) Nem közhivatalok, nem hatóságok, hanem véleményező szervek, tehát hatósági funkciót a mi jogrendszerünk szerint rájuk ruházni általában nem lehet. Ezzel szemben nem érv az, amit méltóztatott mondani, hogy bárkire rá lehet ruházni hatósági funkciót. Egészen más dolog az, ha egy hatósági funkció ráruháztatik kivételesen egy nem hatóságra, — ez megtörténhetik — de egy törvény által kifejezetten nem hatóságként, hanem véleményező szervként felállított szervre hatósági funkciót általában átruházni nem helyes és a jogrendszer tisztaságának megbolygatásával jár., En azt hiszem, hogy különösen jogászok előtt erről vitatkozni nem szükséges. (Gál Jenő: Helyes!) De különben is miért van erre szükség? Azt hozták fel, hogy azért, mert a szakszerűséget ez jobban biztosítaná. A szakszerűséget azonban ez nem biztosítja jobban. Ha a közigazgatásunk ellen — ahol ne méltóztassék mindig csak az igen t. képviselő úr által olyan nagyon ostorozott székesfővárosból kiindulni, hanem abból, hogy Csonka-Magyarországban a fővároson kívül másutt is vannak még ilyen esetek (Eber Antal: Azokra is vonatkozott! Azokra még inkább!) — nézetem szerint gyakran túlozva a szakszerűség és elintézés jósága, valamint gyorsasága szempontjából 'kifogások vannak, akkor ezen segítenünk kell- De ezen nem segítünk olyképpen, ha közigazgatásunkat dezorganizáljuk azáltal, hogy esetenként, amint egyszer eszünkbe jut valami és véletlenül egy javaslat előttünk van, elveszünk valamit a közigazgatástól és ráruházzuk azt egy véleményező szervként és nem közhatóságként megalkotott szervre. Ez nem volna helyes eljárás, ez dezorganizálólag hatna és a Plan-wirtschaftnak, amelynek a közigazgatás reorganizációja terén is helye van, éppen az ellenkezője volna. De tovább megyek. Ha azt méltóztatik mondani, hogy a szakszerűség olyan valami^ ami a közigazgatásnál feltétlenül hiányzik és a kereskedelmi kamaránál feltétlenül megvan, ha ezt a gondolatmenetet követem, ez a nimium probatiónak, a túlbizonyításnak egy iskolapéldája. Mert ebből mi következnék? Ebből az következnék, hogy ha Budapestre helyeznek egy bírót, aki mindig csak sommás határperekkel foglalkozott és most építési perekben kell döntenie, mindig szakértőket kénytelen meghallgatni. Nyilvánvalóan helytelen túlzás volna ebből azt a következtetést levonni, hogy az építési pereket a rendes bíróság helyett építészekkel kellene eldöntetni. Bocsánatot kérek: azért, mert esetleg az egyik kerületben az egyik segédfogalmazó nem ért olyan jól a dolgokhoz, mint a kamara titkára, aki véletlenül köteteket írt a tisztességtelen versenyről, ebből nem következik, hogy minden szakkérdésben azt a külön szakembert, akit t bármely érdekképviseletnél megtalálunk, fogjuk közhatósági funkciókkal felruházni. (Ügy van!
