Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

150 Az országgyűlés képviselőházának ltf ved, de nemcsak a kereskedelem, hanem — amint itt kifejtették — a legkülönbözőbb társadalmi osztályok és foglalkozási ágak is. Ha teljesen tárgyilagosan — és kérnék most erre teljesen tárgyilagos, józan, gazdasági megfontolástól vezetett atmoszférát néhány perere — nézzük a dolgokat, amit megkövetel az a komoly helyzet, amelyben a világgazdaság és aibban ea a magyar gazdasági sziget van, akkor úgy jelentkezik a helyzet, hogy átvettünk egy budgetállapotot, amelyben 150 millió pengő deficit mutatkozik. (Friedrich István: Ez úgy van! — Farkas István: Most is növesztik!) Ezt a deficitet fenntartani nem lehet, gondoskodni kell ennek eliminálásáról. (Farkas István: Egy év múlva több lesz! — Zaj balfelöl. — Hulljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ez gaizdasági és nemzeti szükségesség, amelyet komoly ember, különösen, akinek tájékozása vau a gazdasági életről és a pénzügyeikről, nem tagadhat. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a deficit eliminálásáról saját létérdekünk szempontjából gondoskodnunk kell. Ha ez így van, mint ahogy így van. akkor kérdezem, milyen módon lehet és kell erről gondoskodni. (Farkas István: Máskép is lehet!) Hallgassanak meg az urak nyugodtan ! Ha nézem azt a tervet, amelyet erre nézve a kormány kidolgozott.es végrehajt, akkor nem azt látom, amint azt gyakran beállítják és sokan az országban hirdetik, nem azt látom, hogy most 150 millió pengő egyenesadóterhet rakunk a szegény magyarok vállára, hanem látom, hogy ennek a 150 millió pengő deficitnek nem több, mint körülbelül 10%-át, tehát körülbelül 15 millió pengőt hozunk be az egyenesadók emelése által. Nem áll tehát beállítás, hogy óriási deficitet idézünk elő, mert azt készen kaptuk és nem áll az a 'beállítás sem, hogy ezt az egyenesadók emelésével fedezzük, mert ennek a deficitnek talán csak tizedrésze. 10%-a az, amit ebben a költségvetési évben az egyenesadók emelése behoz. (Felkiáltások a baloldalon: De más adók is vannak! — Nagy zaj. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Elnök csenget) Más adók, a fogyasztási adók és vámok nem tesznek ki további 15 milliót, ezek összege 10 >mállió körül mozog. így az egyenesadókból 15 millió, a vámokból és fogyasztási adókból körülbelül 10 millió nyer fedezetet. Még ha ezt az utóbbit is vesszük, akkor sem lehet tehát szó arról, hogy a deficitnek túlnyomó része az adózásból fedeztetik... (Fábián Béla: Az eddigi adókat sem bírta a publikum ! — Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: ... ellenben arról van szó, hogy el kell tüntetni a 150 milliós deficitet. A kérdés az: milyen tervet hajtunk végre erre vonatkozólag? Mint bölcsen méltóztatnak tudni, 50 milliót fedezünk azzal, hogy az államadósságok után nem fizetünk részletet. (Friedrich István: Nagyszerű!) Méltóztassék talán jobb recepttel jönni! (Friedrich István: Nem az én dolgom!) Megtesszük pedig ezt úgy, hogy ehhez maga a hitelező is hozzájárul. Ez az első eset, hogy erre a belátásra bírtuk a hitelezőinket, akik maguk is azt mondják: belátjuk a ti helyzeteteket, belátjuk, hogy nem tudtok fizetni, (Propper Sándor: Nagyszerű! Dicsősége a Károlyikormánynak!) tehát továbbra is odaadjuk nektek ezt a pénzt, mert látjuk azt a komoly és megfontolt tervet, amellyel magatok is akartok magatokon segíteni. Marad egy 100 millió '. ülése 1933 február 9-én, csütörtökön. pengős deficit. Hogyan nyer fedezetet ez a maradék? Ügy, hogy odafordulunk az összes termelőágakhoz, odafordulunk ahhoz az iparhoz, amelyről előttem szóló igen t. képviselő úr olyan elítélően -beszélt és ez az ipar tényleg áldozatkészséggel ad egy 25 millió pengős kölcsönt. (Friedrich István: Aláírásokat adhatnak!) és azok az agráriusok is, akiknek tehermentes gazdaságuk van. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ebben a nagy nemzeti erőfeszítésben és áldozatban résztvesznek a biztosítóvállalatok is (Friedrich István: Szegény biztosítók!) és most ahelyett, hogy ebben a nehéz helyzetben, amennyire egyáltalán egy ilyen nehéz helyzetben lehet, elismerés adatnék azért, hogy ilyen nemzeti áldozatkészséget tanúsítanak egy önkéntes kölcsönnel azok, akik még bírják és nem is kényszerkölcsönnel 45 milliót eliminálnak a deficitből, ahelyett ezt a helyes utat, — mert objektíven helyesnek kell ezt elismernie — gáncsolják és szidalmazásban részesítik. (Eber Antal: Tessék megengedni, hogy mi is hozzászóljunk egyszer! — Györki Imre: A gyűléstilalmat miért hozták be? — Elnök csenget.) Hiszen egyebet sem tesznek, mint hozzászólnak! (Györki Imre: Miért némították el az országot?) Elnök: Csendet kérek. Györki képviselő urat kérem, ne zavarja a tanácskozást. (Friedrich István: Hol szóljunk hozzá? Még nem volt módunk hozzászólni! Hiszen ezek monológok!) Csendet kérek, képviselő urak! Friedrich képviselő urat kérem, maradjon csendben! Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ilyen módon fedezve van a 150 millió pengőből 95 millió pengő, marad tehát 55 millió pengő. Ebből — mint ismeretes — egy finánctechnikai művelettel a havi lakbérfizetések révén 5 millió pengő fedeztetik, marad tehát 50 millió pengő. Azt méltóztatik hangoztatni, — igen helyesen, magam is aláírom — hogy redukáljuk a költségvetést, amennyire csak lehet, hogy takarékoskodjunk, hogy építsünk le intézményeket. Kérem, megtesszük ezt. (Fábián Béla: Hol?) Ezen a réven, dologi és személyi kiadások csökkentése révén megtakarítunk 25—30 milliót és marad az említett adóemelésekre, egyenesadóra 15 millió és a fogyasztási adókra és vámokra körülbelül tízmillió pengő. (Eckhardt Tibor: Tűzzük a kérdést napirendre! — Zaj balfelöl. — Elnök csen a et.) Ha így áll a helyzet, akkor tárgyilagosan el kell ismerni, hogy ez józan terv, amelynél megfelelőbbet más oldalról még nem hallottunk. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ezzel kapcsolatban áll az, hogy ez a dolognak csak az egyik része, mert a súlypont nem is ezen, hanem a parallel futó gazdasági intézkedéseken van, (Fábián Béla: Ugyan kérem, mennyi idő óta halljuk már ezt!) amelyek azt jelentik, hogy ötven milliót meghaladó összeget szivattyúzunk bele a gazdasági életbe. (Fábián Béla: Kik? — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget. — Fábián Béla: Amerikai szivattyúval!) Ez megtörténik és itt kapcsolódom bele a felszólalásokba és tulajdonképpeni témámba: a kereskedelmen, amelynek a bajait én nagyon jól ismerem, (Fábián Béla: S amelynek elviszik a pultját!) nem lehet másképpen segiteni, mint csak úgy, ha a gazdasági életet újra vérkeringésbe hoz-