Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

Az országgyűlés képviselőházának 1U7. zunk a kerületi elöljáróságoknál az elsőfokú iparhatóság funkcióját végző városi segédfogalmazóra, másodfokon pedig a polgármesterre, ami ugyanaz mint az elöljáróság, mert hiszen t az előljárósági hivatalnok alárendeltje a polgármesternek, annak utasításai szerint jár el. Most megint nem a szakértelem szerint, hanem ilyen régi törvényesen megállapított sémák szerint állapíttatik meg a hatáskör kérdése. Az indokolás maga foglalkozik ezzel a kérdéssel és azt mondja, hogy alapjában véve a kereskedelmi és iparkamarák hatáskörébe volna ez a^ kérdés utalható. Azt mondja, hogy ezek kétségtelenül alkalmasak volnának e kérdésben eljárni, jelenlegi hatósági jogrendszerünk azonban nem teszi lehetővé a hatósági jogköröknek, amilyenaz engedélyezés, másra mint hatóságra ruházását. Mindenekelőtt bátor vagyok megemlíteni, hogy a mi jogrendszerünkben nem található az, amire az indokolás hivatkozik. A mi jogrendszerünk szerint — amennyire az a mi közjogunknak és közigazgatási jogunknak forrását képező tudományos munkákból megállapítható — az alapelv — mint mindenütt — az, hogy a hatóság az az intézmény, amelynek az állam bizonyos körben való impérium gyakorlására törvényes felhatalmazást ad. Itt tehát nincs semmi praeoccupatio, hogy ez kinek, vagy •minek adható, hanem a törvény adhat ilyen impérium gyakorlására jogosítványt; ha adott, akkor pint hatóság jár el, ha nem adott, akkor nem jár el mint hatóság. Elég példát tudok erre felhozni, t. Ház! Mindenekelőtt itt van maga az ipartörvény, amely alacsonyabbfokú, szűkebbkörű érdekképviseleteknek, mint az iparkamarák, az ipartestületeknek kifejezett hatósági jogkört biztosít, kifejezetten ezzel az elnevezéssel. Az ipartörvény 133. §-a kifejezetten azt mondja, hogy az iparhatósági teendőket az ipartestület elöljárósága végzi. Maga a régi ipartörvény is kimondja, hogy a hozzátartozó iparosokra és személyzetükre nézve az elsőfokú iparhatóságnak a jelen törvény ilyen meg ilyen szakaszai alatt meghatározott teendőit végzi. Maga ez a törvény is teljesen ellentmond annak, amit az indokolás kifejt, mert hiszen a törvényjavaslat 9. §-a a kereskedelmi és iparkamarákra bízza az úgynevezett szezónkiárusítások elrendelését, vagy el nem rendelését, minden fellebbezési jogkör kizárásával. Ha tehát lehetséges az, hogy a 9. § a hatósági jogkört rábízza a kereskedelmi és iparkamarákra, akkor abszolúte nem bírom belátni, miért kell ezt akkor, amikor egyénekről van szó, az elsőfokú iparhatóság és fellebbezés esetén a polgármester hatáskörébe átutalni. Én nem abból a szempontból szólalok fel ebben a kérdésben és nem az a kiindulási pontja annak, hogy a bizottságon kívül most a plénumban is szóvá teszem és a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét és érdeklődését kérem erre a kérdésre, mintha a kereskedelmi és iparkamarák hatáskörét valami illegitim területre, vagy túlságosan nagy területre akarnók kiterjeszteni. Hiszen itt nincs arról szó, hogy olyan hatósági jogkört kérnénk egy érdekképviselet, noha egy törvényes érdekképviselet számára, ahol a kereskedőosztályon kívül bármiféle más osztály érdekelve volna, ahol tehát más közérdek összeütközhetnék a kereskedői érdekkel. Itt csak arról van szó, hogy olyan esetben, mint ez az eset, kérjük a kereskedelmi és iparkamarák végleges Ihiatóülése 1933 február 9-én, csütörtökön. Í45 sági döntési jogát: amikor az egyes kereskedő érdeke a másik kereskedő érdekével összeütközik, amikor nincsen semmi egyébről szó, mint kereskedői érdekekről, amikor a kereskedelmi érdekek helyes felfogása és ismerete és a köztük lévő érdekeknek kellő kiegyensúlyozása a feladat anélkül, hogy bárki másnak az érdekkörét érintené. Ez tisztán a kereskedők egymás közötti érdekének kérdése. Ehhez pedig szakértelem kell. Bocsánatot kérek, távolról sem akarom kétségbe vonni a főváros tisztviselőinek szakértelmét. Nem mondom azt, hogy azért, mert valaki tegnap még anyakönyvvezetőhelyettes volt és holnap véletlenül a sors ilyen elsőfokú iparhatósági rangra emelte a elöljáróságnál, nem értheti ezeket a kérdéseket. De itt mégis évekig tartó gyakorlat, ezekkel a kérdésekkel való foglalkozás és ezekben való elmélyedés szükséges ahhoz, hogy kölcsönös és kiegyenlítő munkát végezhessen valaki és rettenetesen megnehezíti a polgárságnak és a kereskedőknek a helyzetét az, amikor ez az elsőfokú iparhatóság, mint teljesen laikus, sőt a másodfokú iparhatóság is, mint teljesen laikus fog ezekhez a kérdésekhez hozzányúlni. A törvényjavaslat igen helyesen kívánja azt, hogy beterjesztendő a kiárusítani kívánt áru mennyiségét és minőségét feltüntető részletes és pontos leltár. Méltóztassék elképzelni, hogy amikor a fővárosi segédfogalmazó kezébe kap egy ilyen ügyet, nem tud vele mit elkezdeni, nem érti meg a dolgot. Amikor ellenőriznie kell, hogy a kiárusítás valóban ennek megfelelően történt-e. akkor a törvényjavaslat 12. %-B, szerint szakiértőt kell igénybe vennie hozzá. Mindez az eljárást költségessé, nehézkessé teszi, szaporítja azokat a súrlódási felületeket, amelyeknek elkerülése a legfontosabb érdeke kellene, hogy legyen. Nem vagyok képes belátni, nem vagyok képes 'megérteni, miért kell itt eltekinteni az egyszerű, világos és egyenes úttól. (Zaj a középen. — Halljuk! Halljuk! half elől.) Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen első- és másodfokú hatóságnál való eljárások, ezeknek a fellebbezéseknek az elintézése azt hozza magával, hogy az illető kereskedő ügyvédet vesz igénybe és az ügyvéd eljár az elöljáróságnál. (Zaj a középen. — lí

assay Károly: Jó társalgók vannak ott!) Az ügyvédek közül is ilyenkor többnyire azokat szokták igénybe venni, akiknek a főváros hatóságainál olyan összeköttetéseik vannak, amelyek sima és gyors elintézést tesznek lehetővé. De tudjuk, hogy minden kereskedő, azonkívül, ihogy kereskedő, még valami politikai pártnak keretébe is tartozik, az a kereskedő is, aki a kiárusítást kéri, és az a kereskedő is, aki a kiárusítást ellenzi. Most megindul egy pártpolitikai versenyfutás a főváros autonom szerveinél, első fokon az elöljáróságnál, a második fokon pedig a polgármesteri hivatalban. Kérdezem, minek evvel a rettenetes sok dologgal molesztálni a hivatalokat, a hatóságokat, a kereskedőket, minek kell tövisessé költségessé és hosszadalmassá tenni azt az eljárást, amelyet közmegnyugvással az egész kereskedelem elintézettnek látna a kereskedelmi és Iparkamarában, ott, ahol az ő otthonába jön, ahová esze ágában sincs ügyvédet küldeni, ahol tudja, hogy a kamara egész szervezete olyan, hogy a felelősségrevonásra a legkönynyebben van módja, mert hiszen a kereskedelmi és iparkamara teljes ülésében mindent, ami hiba netalán történik, a nyilvánosság előtt