Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

144 Az országgyűlés képviselőházának 147, a kormány a gyűléstilalmi rendelkezést ia beszámoló gyűlésekre .is vonatkoztatja és ezáltal a mi beszámoló gyűlésiünket, amelyet Gál Jenő t. képviselőtársammal ©gyütt óhajtottia<m megtartani, betiltotta, mentelmi jogunknak — úgy Gál Jenő képviselőtársam, mint ia magam mentelmi' jogának — flagráns megsértését látjuk, merit ezzel lehetetlenné tétetett ia képviselőnek képviselői kötelezettsége teljesítése a parlamenten kívül és most ezzel, a szabad mozgásban akadályoztattunk meg. T. Képviselőház! Kérem, hogy méltóztassék mentelmi bejelentésemet áttenni a mentelmi bizottsághoz, (Helyeslés balfelől.) mert én ebben a jelenségben nemcsak a parlamentarizmusnak, nemcsak az .alkotmánynak iá megsértését látom, hanem látok iámnak a törvényjavaslatnak a szellemével ellenkező intézkedést is, amely törvényjavaslatot, tudniillik a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslatot most tárgyalja ia Ház, mert tisztességtelen verseny az

; hogy a kormány Éheteken keresztül mesedélutánokat rendez és ugyanakkor az ellenzék még beszámoló gyűlést sem tarthat. Elnök: A bejelentést a házszabályok 103. §-ának 2. bekezdése alapján a mentelmi bizottsághoz teszem át. Szóláséra következik? Brandt Vilmos jegyző: Simon András. Elnök: A képviselő úr nines jelen. Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Eber Antal! É

ber Antal: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Tisztán a szőnyegen levő törvényjavaslat rendelkezéseivel akarok foglalkozni. Bár teljesen osztom Gál Jenő t. képviselőtársamnak azt a felfogását, hogy a kereskedelem számtalan bajai között nem éppen a legfontosabbat és nem éppen a leglényegesebbet szabályozza ez a törvényjavaslat, mégis azt tartom, hogy ha a kereskedelemügyi miniszter úr olyan javaslattal lép az országgyűlés elé, amely a kereskedőtársadalom egy régi — bár nem legfontosabb és leglényegesebb — óhajtását hivatott teljesíteni, lehetetlen arra az álláspontra helyezkednünk nekünk, akik ezeket a követelményeket hosszú idő óta érvényesítettük, (Müller Antal: Ügy van!) hogy ne fogadjuk el a, törvényjavaslatot. Én tehát a magam részéről elfogadom a törvényjavaslatot és nem is akarnék most azokra a területekre menni, amelyeken Gál Jenő t. képviselőtársam igen sok érdekeset hozott fel, tudniillik a kereskedelem egyéb panaszainak és sérelmeinek területére, hanem megmaradok magánál a javaslatnál. Csak egy olyan dolgot vagyok bátor a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani, amely nem tartozik szorosan a javaslathoz.. Erre alkalmat szolgáltat az, hogy a javasalt címe «az üzleti hirdetések korlátozása» stb. tárgyában benyújtott törvényjavaslat. Azért mondom^ ezt, mert hiszen az üzleti hirdetések korlátozása terén az igen t. kormány, nevezetesen a pénzügyminiszter úr múltkori expozéjában olyan intézkedéseket jelentett be, amely valóban az üzleti hirdetések korlátozása volna, tudniillik az üzleti hirdetések újabb megadóztatását. Azt gondolom, hogy amikor arról van szó, hogy az ipar és a kereskedelem, amely annyi sebből vérzik, életmegnyilvánulásának ebben a megmaradt részében, amikor még hirdetésekkel igyekszik legalább az üzleti forgalmat fenntartani, egy újabb adó kivetése által korlátoztatni fog, akkor pontosan az ellenkezőjét tesszük annak, ülése 1933 február 9-én, csütörtökön. amit tenni kell, ha — népszerű, Németországból származott szóval kifejezve — begyújtást akarunk. (Müller Antal: Nem segít semmit!) Egyrészt újabb vásárlóerők kibocsátása, másrészt kölcsönök felvétele, a transzferalapba való be nem fizetés: mindez eszköz arra, hogy begyújtást alkalmazzunk, de ennek pontosan az ellenkezőjét teszik: eloltják a még létező gazdasági életet is azzal, ha az üzleti hirdetések tekintetében újabb adóztatást akarnak behozni. Bátor vagyok az igen t. kormányt figyelmezetetni arra, hogy ha nem is adóelnevezés alatt, de a valóságban már rendkívül súlyos közteher nehezedik a hirdetésekre ma, is abban a formában, hogy a fővárosban a főváros hirdetővállalatnak monopóliuma, még pedig, igen jövedelemező monopóliuma a hirdetési díjak megállapítása. A főváros hirdetővállalata 1931. évi legutolsó közzétett zárszámadása szerint 900.000 pengő évi hirdetési díjból 180.000 pengőt területi használati díj címén és 180.000 pengőt üzleti nyereség címén juttatott a főváros pénztárába, ami végeredményben gazdasági szempontból véve annyit jelent, hogy a főváros területén közzétett hirdetések a hirdetési összeg 40%-ával vannak már a főváros, a kommunitás javára megterhelve. Akár adónak nevezzük ezt, akár pedig mint a főváros üzemi bevétele jelentkezik ez, tény az, hogy itt a kommunitás, a főváros a maga számára a hirdetést mint adóztatási objektumot már lefoglalta. Ilyen körülmények között teljesen lehetetlen a mai gazdasági életben, hogy ez még egy külön adóztatás, állami adóztatás alá vétessék, amivel egyértelmű volna az, ha az úgyis óriási mértékben csökkenő üzleti hirdetéseket, — akár a főváros területén való plakát- és egyéb hirdetéseket, akár az újságokban való hirdetéseket vegyük, amelyek mind napról napra csökkennek, a vásárlóerő összezsugorodása folytán — most egy újabb adó tárgyává tennők. Nagyon kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy ebben a tárgyban és ebben az irányban tiltakozását a kincstárral, a pénzügyminiszter úrral szemben jelentse be, mert ez az új adó egyenesen katasztrofális volna az üzleti forgalom szempontjából. (Fábián Béla: Ennek az adónak is az lesz a következménye, hogy kevesebb lesz az adó, mint amennyi eddig volt!) Magát a javaslatot abban a körben, amelyben mozog, s amely valóban elég szűk területe a kereskedelmi élet megnyilvánulásának, örömmel üdvözlöm és érdemi intézkedéseit teljes mértékben helyeslem és magaméivá is tudom tenni. Ellenben felszólalni voltam bátor azért, mert a hatáskörökkérdésében, amelyeket a törvényjavaslat szabályoz, nem vagyok képes a törvényjavaslat álláspontját magamévá tenni. Ebben a tekintetben kérnem kell az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, változtassa meg a javaslat 3. és következő szakaszait, amelyek szerint az ilyen üzleti kiárusítások engedélyezése az elsőfokú iparhatóságnak, vagyis Budapesten az elöljáróságnak a hatásköréhe utaltatik, mint fellebbezési fórum pedig a polgármester állapíttatik meg. A harmadik fellebbezési fórum, a kereskedelemügyi minisztérium most elesik. Helyes is, hogy ilyen ügyekben ne kelljen három fórum hatáskörét megállapítani, végeredményben azonban megint csak ott tartunk, hogy egy olyan ügyet, amely a szakértelem kérdése, amely a kereskedők egymásközötti üzleti érdekeinek kérdése és amely ezeknek az érdekeknek; a kiegyensúlyozásán múlik, rábí-