Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-144

122 Az országgyűlés képviselőházának 1 Azt hiszem, t. képviselőtársaim az én he­lyemben ugyanígy tettek volna, (vitéz Kenye­res János: Ügy van!) Azóta eltelt egy jó hó­nap s én arról győződtem meg, hogy ez a ta­nító még ma is a helyén van, még ma is tanít. Azt is megtudtam, hogy elrendelték a fegyelmi vizsgálatot ellene s a fegyelmi vizsgálat le­folytatásával a tanfelügyelőség útján a vár­megyét bízták meg. Amikor érdeklődtem a vizsgálat eredményéről, azt az értesítést kap­tam, hogy a vármegyétől még nem érkezett he a jelentés. Nagy különbség az, igen t. Képviselőház, hogy valaki állami tanító-e, vagy pedig köz­ségi tanító. Állami tanítót a szolgálat érdeké­ben fegyelmi úton el lehet a helyéről távolí­tani, vagy át lehet helyezni. Községi tanítónál ez nem lehetséges. A községi tanítónak meg­van az az előnye a többiekkel szemben, hogy ő azon a helyen, ahol tanít, ingatlant is szerez­het magának, mert egész életén át, vagy addig, amíg nyugdíjba nem megy, ott teljesít szolgá­latot. Ez a Bóna nevű tanító Ráckeve községben az ottani szövetkezet egyik vezetője és idejé­nek legnagyobb része azzal telik el, hogy mint szövetkezeti pénztáros és egyúttal igazgató is, kisebb hiteleket ad a gazdáknak és azoknak, akik hitelt egyáltalában kaphatnak. Magától értetődik, hogy neki a tanítói foglalkozás csak mellékfoglalkozása és ha nem foglalkozik a gyermekekkel úgy, mint ahogy azt minden <*zülő és a hatóságok is teljes joggal elvárhat­ják tőle, akkor megérdemli azt» — tekintettel arra, hogy áthelyezni nem lehet — hogy vele szemben sokkal nagyobb szigor alkalmaztas­sák, ha olyasmit követ el, ami törvénybe ütkö­zik. Már pedig kétségtelen, t. képviselőtársaim, hogy egy hatesztendős gyermeknek a fejéből marokszámra hajat kitépni olyan brutalitás. amely példaadó megtorlás nélkül nem marad­hat Vissza kell térnem arra, hogy miért tartom különösnek és nem rendes dolognak azt, hogy a vármegye útján akarják ezt a kérdést elin­tézni. Ha a tanfelügyelő intézi ezt el, a tan­felügyelőnek közvetlen felettes hatósága a mi­nisztérium. Mihelyt egyszer a vármegye be­kapcsolódik a dologba, akkor — előző tapaszta­lataim alapján állíthatom — ebben valami olyant kell látnom, ami annak, aki kissé elfo­gulatlan, nem tetszhetik. (Feniczy Ignác: Rendelet van erre!) Ha a vármegye intézi ezt a kérdést, akkor nagyon hibásnak tartom az erről intézkedő rendeletet és ennek a rendelet­nek visszavonására bizonyára önök is segéd­kezet fognak nyújtani, ha ezt kérni fogjuk. (Feniczy Ignác: Ott van a közigazgatási bi­zottság!) A közigazgatási bizottságnak e tekin­tetben is jópéldával kell elöl járnia és nem sza­bad ilyen panaszt a szerint kezelnie, hogy azt milyen párti képviselő adja be. Bocsánatot ké­rek, kénytelen vagyok ezt itt leszegezni, mert számtalan tapasztalat alapján mondhatom azt, hogy bármilyen szabálytalanságot isi észlel­tem, vagy ha különféle szabálytalanságok ügyé­ben jöttek hozzám és ezeket akár írásban, akár szóval előadtam, az esetek 99%-ában elutasítot­tak. Sohasem volt a feljelentőnek igaza, soha­sem volt nekem igazam, ezt 99%-ig állíthatom. Meg vagyok róla győződve, hogy a miniisiz­ter úr feltétlenül érvényt fog szerezni a fenn­álló törvényeknek. De azt igenis megkívánha­tom, hogy akkor, amikor ilyen brutalitást kö­vet el egy úgynevezett tanbetyár, mert ez nem tanító, akkor ezzel az emberrel szemben, akit i. ülése 1933 február 1-én, szerdán. még csak át sem lehet helyezni, egészen külön­legesen szigorú elbánást kell tanúsítani és azt vártam volna a miniszter úrtól... Elnök: Kérem a (képviselő urat, hogy a vizsgálat befejezéséig a sértő kifejezésekkel tá vollevőket ne illessen. (Helyeslés a jobbol­dalon.) Dinich Ödön: Beszédem legelején az egyik mondhatom az volt, hogy a vizsgálat máris megállapította azt, hogy ez a tény megtörtént. Miután pedig ez a tény megtörtént, nekem ter­mészetesen jogom van leszögezni megállapítá­saimat. En tehát azt kérem innen, bár nincs itt a miniszter úr... (Felkiáltások jobbfelől: Beteg!) Koncedálom, hogy beteg emberek is vannak a miniszterek között. (Erődi-Harrach Tihamér: Sajnos, az egész városban annyi a beteg., — Östör József: A képviselők között is sokan vannak betegek!) Ezt látom a képviselő úron. (östör József: Láthatja, hogy nem va­gyok beteg, hiszen itt vagyok!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak az orvosi jelentéseket máskorra hagyni. (Derültség. — Erődi-Harrach Tihamér: A mai Est-ben is benne van, hogy rengeteg beteg van!) Dinich Ödön: Azt kérem az igen t. kultusz^ miniszter úrtól, szerezzen érvényt a fennálló rendeleteknek, és ezeknek alapján ezt a ma­gáról megfeledkezett embert a legnagyobb szi­gorral büntessék meg. Gondoskodjék továbbá arról, hogy ez az ember azonnal otthagyja azt az iskolát, amelynek csak szégyenére válik. Elnök: Az interpelláció kiadatik a vallás­és közoktatásügyi miniszter úrnak. Sorrend szerint következik Dinich Ödön képviselő úr interpellációja a kereskedelem­ügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa): «In­terpelláció a m. kir, kereskedelemügyi mi­niszter úrhoz. A Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt.-nál 160 olyan napibéres alkalmazott van, akiket az 1907. évi 202.134. és L. törvénycikk 13. §-a, va­lamint a szolgálati szabályzat 80. §-a alapján véglegesíteni, illetve kinevezni kellett volna. yan-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy fenti társaság ezen 'kötelezettségének többszöri felszólítás dacára sem tett elégeti Hajlandó-e a miniszter úr oda hatni, hogy a sérelmek haladéktalanul orvosoltassanakl Dinich Ödön s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a szó.. Dinich Ödön: Igen t. Képviselőház! Ezt az interpellációt azért kell elmondanom^ mert több mint fél esztendeje itt van a táskámban és végre elérkezett az az idő, amikor á Helyi Érdekű Vasutak igazgatósága már nem zárkóz­hatik el a hozzájuttatott kérelmek elől azzal a megokolással, hogy már nincs joga ezeket honorálni, mert sem Helyi Érdekű Vasutak, sem pedig a Beszkárt., holott már biztosan meg­állapítható, hogy a Helyi Érdekű Vasutakat a többség szavazata alapján átvette a székes­főváros, közelebbről a Beszkárt. Itt 160 olyan embernek a sérelméről van szó, akik vasutasemberek, napibéres szolgá­latot teljesítenek, 6—7—8 esztendő óta ebben a minőségükben szolgálnak és végzik a leg­nehezebb munkát. Meg vagyunk valamennyien arról győződve, hogy a vasutasok szolgálata tényleg a nehezek közé tartozik. De mennyire nehéz ez a szolgálat akkor, amikor ezt olyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom