Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-144
hh< ülése 1933 február 1-én, szerdán. 100 Az országgyűlés képviselőházának 1 ilyen eljárásnak mi gátat akarunk vetni, az termésizetes. A szabadság és a szabadosság között nagy különbség van. Mi a szabadosság ellen járunk el, de a kereskedelem szabadságának elvét igen magasra tartjuk. Sokkal magasabban egészen másként fogom fel a kereskedelem szabadságának elvét, mint az előttem szóló igen t. képviselőtársam. Erre különben most nem terjeszkedhetem ki, mert az időm meg van szabva. Más a véleményem a Plan wirtschaftet, a tervgazdaságot illetőleg is, valamint abban a tekintetben is, hogy hova jutunk a kartellek és trösztök magasztalásával és azok kiterjesztésével. Nem kell mást néznünk, mint az amerikai példát, hogy lássuk, hogy a trösztökkel és kartellekkel csak a szovjet érdekeit mozdítjuk elő. Azt látjuk, hogy ezzel egyes kezeknek szolgáltatjuk ki az egész közgazdaságot. Hiszen Amerika közgazdasága 50 kapitalista kezében van; ott az egész közgazdaság ebben kulminál. Hogy érdeke-e ez a kereskedelemnek, azt nem tudom. Én a Planwirtschaftokkal szemben állást foglalok és az államszocializmus ellen is, amelyek itt is inaugurálnak és követnek, igen erősen fogok hadakozni a jövőben. A kereskedelem szabadságát igenis fenn kell tartani, de a kereskedelemnek vagy akármiilyen más foglalkozásnak a szabadossága ellen vétót kell emelni és mindent el kell követni, hogy ez úrrá ne lehessen. T. Ház! Hallottam, az utolsó 10 év alatt folyton a szemünkre vetik, hogy a kereskedelem kiuzsorázza a közönséget, hogy túlságosan sokat keres. Hol vannak azok a gazdag kereskedők ebben az országban? Hol vannak azok a wagy keresetek, amelyeket nekünk mindig felhánytorgatnak 1 Hol van az az uzsora, amelyet mindig a szemünkre vetnek? Tönkrement az egész óriási magyar nagykereskedelem, teljesen tönkrement. Az öt ujjamon elszámlálhatom ma a nagy cégeket. A kereskedelem másik része, a gyárak, — a bankoknak és az iparnak rosszul felfogott intenciói szerint — ma kezdenek fiókokat létesíteni az országban, amikor el vannak zárva a határok, amikor a nyilt verseny lehetetlen. Kérdem, hát, ez nem tisztességtelen _ verseny? (Ügy van! Ügy van a baloldalon.) És mi ezt eltűrjük, hogy ezt a gyárak maguk csinálják meg. Ha rendes viszonyok volnának és lehetne külföldi árut behozni, akkor elismerem, hogy ehhez joguk volna, mert ez is a kereskedelem szabadságához tartozik, de a mai viszonyok között, amikor a gyáraknak magas vámokkal monopóliumokat biztosítanak, ezt nem volna szabad' megtenniök, pedig ma a közönségnek ezt is el kell tűrnie. Azonkívül megkárosítják az államot is azzal, hogy a kereskedőket keresetüktől megfosztják, mert boltokat nyitnak. Ezt tűrni több mint bűn, ez ostobaság. {Egy hang a baloldalon: A «Pók»!) Igen, elsősorban a «Pók», t. képviselőtársam, de vannak mások is. Van pl. egy osztrák gyáros is, akinek megengedték, hogy ott 50 vagy nem tudom, hány boltot nyisson. Ezek szintén ebbe a kategóriába tartoznak, t. miniszter úr. De nincs ellenük törvény, nem tudjuk őket megfogni, s ezért kell gondoskodnia a tisztelt miniszter úrnak, hogy azon gyárosok ellen, akik túlmennek a kereset nagyságának megengedett határán, a ma leromlott kereskedelmet megvédjük.^ Ugyanennek a törvénynek keretébe tartoznék ez is, de ha már nem kaptunk többet, azt is köszönettel vesszük, hogy ezt a javaslatot, mint az első ilyen irányú törvényjavaslatot idehozta a t. kereskedelemügyi miniszter úr. Azt hiszem, meg lesz ennek a hatása annál is inkább, mert a kereskedők mindig azon voltak, hogy a tisztességtelen elemet a maguk köréből eltávolítsák. Maguk a kereskedők törekedtek erre. A kereskedők nem tűrték meg maguk között soha a gazembereket. Mégha kapitálisuk volt is az ilyeneknek, nem kaptak hitelt, mert tudták róluk, hogy a becsületükkel nem lehet számolni., Egy kereskedőnek becsülete valóságos^ piedesztál és sokkal erősebb alap a számára, mint a puszta pénz. A kereskedői becsület alapján szereztem vagyonomat én is, holott semmim sem volt, mert bíztak a becsületemben és éppen úgy bíznak ma is. (Úgy van! Ügy van!) T. Ház! A mai viszonyok között nem lehet a kereskedelem szabadságáról beszélni. Ez a legnagyobb bajunk. A kereskedők ma nemcsak nyomott hangulatban vannak, nemcsak nincs semmijük, hanem azt sem tudják, hogy a következő napon miből élnek meg, hogy mikor húzzák le a redőnyt. Könnyű becsületesnek lenni, ha valakinek pénze, vagyona van, ha az illető független, de ha valaki nyomorog, ha feleségét, 5—^6 gyerekét el kell látnia és azt nem teheti máskép, mint a törvény megkerülésével, akkor ezt okvetlenül meg fogja csinálni és inkább összeütközésbe kerül a törvénnyel, minthogy gyermekeit éheztesse. Ezt kell szem előtt tartani, ez ellen kell nekünk ma védekeznünk. Ez szomorú védekezés, de nekünk ezt meg kell tennünk. (Elénk helyeslés.) Még egy dologra legyen szabad kitérnem. Itt arról van szó, amit Éber Antal, a Kamara igen érdemes elnöke vetett fel, hogy tudniillik a kamara legyen-e illetékes, vagy az elsőfokú iparhatóság. Belátom, hogy az iparhatóságnak az az előnye, hogy van egy fellebbezési fórum; ha azután azt mondják, hogyha a Kereskedelmi Kamarát be kell vonni a dologba- meg kell kérdeni a véleményét, ezzel elhúzzuk e kéirdések felett való döntést, abiban a pillanatban mi szívesen elhúzzuk az ezen dolgok felett való döntést. Hiszen a Kamara kereskedőkből áll, akik nagyon jól ismerik az egyes embereket, jól tudják, hogy mit csinálnak. Ha azonban az iparhatóságot bízzuk meg ezzel, akkor — amint az előttem szólott t. képviselőtártsam is mondotta — félni lehet a bürokratizmuzstól. Én is félek a bürokratizmustól, mert akármilyen legyen az a hivatalnok, a bürokratizmustól nem tud szabadulni; ő fél a hibától és ennek következtében lassan fognak intéztetni a dolgok, míg a Kamaránál az ilyen ügyeket egy óra alatt elintézik. En^ indítványt nem teszek, a házszabályok értelmében nem is tehetek, de a miniszter úr, ha lehet, honorálja azt a kérésünket, hogy az iparhatóság helyett a Kamarát jelölje meig mint azt a fórumot, — utóvégre nem olyan nagy dolog, hogy valakinek megadja-e az engedélyt, vagy nem — amely ebben a dologban határoz. Nagyon hálásak lennénk, ha ezt így méltóztatik elfogadni. Egyet azonban legyen szabad még megjegyeznem. A miniszter úr a kiskereskedelemnek, a detailkereskedelemnek olyan szolgálatot tett, amilyent már régen nem tett miniszter. A kiiskereskede'lem nevében vagyok bátor 1 a minisizter úrnak ezt hálásan megköszönni. (Elénk éljenzés és taps jobbfelol.) Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Erődi-Harrach Tihamér! Erődi-Harrach Tihamér; T. Ház! Tiszte-