Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-135
188 Az országgyűlés képviselőházának 13 5, ülése 1932 december 13-án, kedden. Bizalommal adom át a határozati javaslatot, mert nem kételkedem, hogy végre a nemzeti egység pártja, amelyben annyi barátom van, (Dinich Ödön: Nana, nem szabad!) arra a belátásra jut, hogy el kell fogadnia a határozati javaslatot az országnak és a pártnak érdekében is. Ha elfogadják a határozati javaslatomat, amelynek megszerkesztése nagyobb tanulmányt igényelt, akkor Nagy Emil t. barátomnak nem fog témát adni a Pesti Hirlapban vezércikk megírására az, hogy a Ház tagjai között vannak kurucok és labancok. Egyébként a számadási felmentvényt a zárszámadásban érdekelt kormánynak nem szavazom meg. (Taps a baloldalon.) Elnök: Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő letelt, a vitát megszakítom. Bemutatom a t. Háznak az állandó összeférhetlenségi bizottság elnökének jelentését, amelyben tudatja, hogy az állandó összeférhetlenségi bizottság a folyó évi november hó 10-én megejtett jury-sorsolás alkalmával kisorsolt, de távolmaradt Simon János, Sigray Antal gróf, Urbán Péter báró, Frey Vilmos és Bedő Sándor képviselő urak távolmaradását igazolta. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak az állandó összeférhetlenségi bizottság elnökének jelentését, amellyel gróf Károlyi Gyula, gróf Bethlen István, báró Vay Miklós, Péchy László, Sztranyavszky Sándor, báró Urbán Péter, Bottlik József, Lukács Béla, vitéz Hadházy Ferenc és Tomcsányi Vilmos Pál képviselők összeférhetlenségi ügyében hozott határozatait bemutatja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az idevonatkozó kétrendbeli határozatot indokaival együtt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa): «A Képviselőház állandó összeférhetlenségi bizottsága folyó évi december hó 2-án tartott ülésében gróf Károlyi Gyula országgyűlési képviselő ellen Sauerborn Károly országgyűlési képviselő által az 1901 : XXIV. te. 8. f-a alapján bejelentett összeférhetlenségi ügyben a következőleg határozott : Az állandó összeférhetlenségi bizottság az eljárást megszünteti. Indokok : Gróf Károlyi Gyula a f székesfehérvári választókerületben nyert képviselői megbízatásáról folyó évi november hó 8-án & Képviselőház elnökéhez intézett levelében lemondott, amit a Ház tudomásul vett. Putnoky Móric s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság elnöke. F. Szabó Géza s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság h. jegyzője.» Elnök: A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Héjj Imre jegyző (olvassa): «A Képviselőház állandó Összeférhetlenségi bizottsága folyó évi december hó 2-án tartott ülésében Sauerborn Károly országgyűlési képviselő által gróf Károlyi Gyula, gróf Bethlen István, báró Vay Miklós, Péchy László, Sztranyavszky Sándor, j báró Urbán Péter, Bottlik József, Lukács Béla, j vitéz Hadházy Ferenc és t Tomcsányi Vilmos i Pál országgyűlési képviselők ellen az 1901. évi I XXIV. te. 8. §-a alapján folyó évi október hó j 12-én megtett és folyó évi november hó 29-én visszavont összeférhetlenségi bejelentés tár- j gyában a következőleg határozott: Az állandó összeférhetlenségi bizottság a I további eljárást megszünteti. î Indokok: Az összeférhetlenséget maga a bejelentő sem állítja, sőt bejelentésében kifejezést ad annak, hogy a bejelentett tényt összeférhetlennek nem tartja, ami abból is kitűnik, hogy a bejelentő visszavonta összeférhetlenségi bejelentését. Putnoky Móric s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság elnöke. F. Szabó Géza s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság h. jegyzője.» Elnök: A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak az állandó öszszeférhetlenségi bizottság elnökének jelentését, amelyben a Nánássy Andor képviselő úr öszszeférhetlenségi ügyében hozott határozatot bemutatja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az idevonatkozó határozatot indokaival együtt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa): «A Képviselőház állandó összeférhetlenségi bizottsága folyó évi december hó 2-án tartott ülésében Nánássy Andor országgyűlési képviselőnek az 1901. évi XXIV. te. 8. §-a alapján önmaga ellen tett és folyó évi november hó 24-én visszavont összeférhetlenségi bejelentése tárgyában a következőleg határozott: Az állandó összeférhetlenségi bizottság a további eljárást megszünteti. Indokok: Nánássy Andor országgyűlési képviselő összeférhetlenségi bejelentését önmaga ellen azért tette meg, mert egyik képviselőtársa ellen teljesen azonos ügyből kifolyólag összeférhetlenségi bejelentés tétetett. Mivel időközben Nánássy Andor országgyűlési képviselő által a bejelentésben hivatkozott összeférhetlenségi ügyben iaz összeférhetlenségi ítélőbizottság egyhangúan hozott ítéletével kimondotta, hogy összeférhetlenség esete a bejelentett ügyben nem forog fenn, erre való tekintettel Nánássy Andor országgyűlési képviselő lelkiismeretének a jury ítéletével történt megnyugtatása után bejelentését visszavonta, mely visszavonási kérelmének a bizottság — bejelentésének az ítélőbizottság által elbírált üggyel teljesen azonos voltára tekintettel — helyt adott. Putnoky Móric s. k., az állandó összeférhetlenségi bizottság elnöke. F. Szabó Géza, az állandó összeférhetlenségi bizottság h. jegyzője.» Elnök: A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Most pedig előterjesztést teszek a t. Háznak legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, folyó hó 14-én, szerdán délelőtt 10 órakor tartsa s annak napirendjére tűzessék ki: 1. az egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről; 2. a román királysággal megkötött adóügyi egyezmények becikkelyezéséről; 3. a tartozások és követelések, valamint a magyar honosok olaszországi javainak felszámolása tárgyában Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről; 4. a vegyes döntőbíróság tárgyában Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről; 5. az 1924. évi március 27-én kelt egyezménynek a budapesti Első Magyar Általános Biztosító Társaságra való alkalmazása tárgyában Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről; 6. egyes pénzügyi kérdések tárgyában Rómában kelt magyar-olasz megegyezés és nyilatkozat becikkelyezéséről; 7. a rabszolgaság tárgyában Genfben kelt