Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

Az országgyűlés képviselőházának 136, ülése 1932 december lh-én, szerdán. 267 lyességéhez mért bátor energiát kérek a kérdés szociális vonatkozásában s az örökölt helyzet megváltoztatásában egyaránt, ebben a reményben a választ tudomásul veszem. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Dinnyés Lajos képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegét felolvasni. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): „Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy körülbelül 550 okleveles gyógyszerész van állás nélkül és a legnagyobb nyomorban tengődik? Van-e tudomása továbbá arról, hogy az állásban levők közül pedig sokaknak — 20—30 szolgálati évvel — olyan alacsony fizetésük van, mely nem haladja meg egy átlagos háztartási alkalmazott bérét sem? Hajlandó-e a belügyminiszter úr az állásnélküliség és az igazságos jövedelemelosztás levezetésére újabb gyógyszertári jogosítányokat kiadni, továbbá intézkedni olyan törvényjavaslat kodifikálására, mely a gyógyszerész-nyugdíjintézet, kiorpótlékos fizetőpénztár felállításáról és a szolgálati jogviszony szabályozásáról rendelkezik? » Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Ezelőtt másfél esztendővel különböző szociális mozgalmak indultak meg szerte egész Európában, különösen itt Magyarországon is, amely mozgalmak azt célozták, hogy az oklevelet, diplomát nyert magyar fiatalságot el kell helyezni. Ez idő óta különböző mozgalmak fejlődtek ki, különböző egyesületek és szövetségek alakultak és maga gróf Károlyi Gyula akkori miniszterelnök úr interpellációmra adott válaszában azt is kijelentette, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül törvénye vaslatot fog a Ház elé terjeszteni, amelyben biztosítani fogja az állástalan magyar diplomás fiatalság elhelyezkedését. Ez a legrövidebb idő azóta elmúlt, valamiképpen elmúlt gróf Károlyi Gyula kormánya is és ezekben a napokban ezek a kérdések még nagyobb erővel, még nagyobb vehemenciával lüktetnek és zörgetnek a kapun s megoldást várnak és követelnek. T. Képviselőház! Az elmúlt esztendők alatt a kultúrfölény jegyében mi diplomagyárakra rendezkedtünk be anélkül, hogy az illető kormányzat gondoskodott volna arról, hogy a diplomás fiatalságot el is tudja helyezni. Nyakló nélkül, fenntartás nélkül engedte, hogy a magyar ifjúság dirjlomához jusson és amikor a diploma a kezében volt, amikor elhagyta az Alma mater kapuját, mehetett ki az életbe a legteljesebb bizonytalanságba. Ennek a diplomával kezében állástalan magyar ifjúságnak a helyzete ma különböző okokból más és más. Némelyik, amikor megkapja diplomáját, hazamegy, legyen az például orvos, kitűzi magának a firmát, megindítja rendelését, megvan a lehetősége, hogy kenyeret keressen. Az okleveles gazda vagy közgazdász kimehet minden megkötés nélkül az életbe, kimehet és kereshet, iparkodik megtalálni a maga életlehetőségét. Eme ifjúság táborában azonban, amely diplomával rendelkezik, itt van a gyógyszerészek helyzete. Ez már nem ilyen szabad, ez már kötve, van, koncesszióhoz vau kötve, és így helyzetük a lehető legszomorúbb. _ Erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy itt a Képviselőházban, a magyar ifjúság ügyét szakonként idehozzam, és ide is fogom hozni s rá fogok mutatni, azokra az utakra, amelyekre belátásom szerint a kormányzatnak rá kell térni anélkül, hogy azok az államkincstár részére nagyobb megterheléssel járnának. Azt a magyar ifjúságot, azt a diplomás ifjúságot ugyanis rongyokban, éhezve nem hagyhatjuk tovább a legteljesebb bizonytalanságban. Mint említettem, a mai alkalommal az okleveles gyógyszerészek kérdésével foglalkozóim a t. Ház plénuma előtt. Végtelen szomorúsággal tölt el, hogy amikor a magyar jövőről, a magyar ifjúságról van szó, akkor itt tátongó miniszteri székek és még tátongóbb padsorok előtt kell elmondanom ebben a gyönyörű, gótikus teremben pár szerény szavamat, és ilyen érdektelenség mellett tárgyaljuk itt a Ház plénuma előtt (Büchler József: Ez egy plénum? — Derültség.) a magyar jövő, a magyar ifjúság kérdéseit. A közegészségügyi törvénynek, az 1876. évi XIV. tc.-nek a gyógyszerészeire vonatkozó rendelkezései a gyógyszertárakat közegészségügyi intézményeknek minősítik, és ugyan; akkor ez a törvény kimondotta azt, hogy új gyógyszertár csak ott és csak akkor engedélyezhető, ha az új gyógyszertár a meglevő gyógyszertár anyagi érdekeit nem veszélyezteti. Eme alkalommal ez a törvény elfeledkezett arról, hogy az alkalmazott okleveles gyógyszerészekről intézkedjék, azoknak is biztosítson valamit, azoknak mindennapi kenyeréről, azoknak életlehetőségéről is valami úton-módon gondoskodjék. Azóta, hogy ez a törvény kimondotta azt, hogy a gyógyszertárak közegészségügyi intézmények, és csak akkor lehet új gyógyszertárat nyitni, ha az a már meglevő gyógyszertár érdekeit nem veszélyezteti, sok idő elmúlott, több gyógyszertár van itt a hazában, és ma ennek alapján van az, hogy Vass József népjóléti miniszter korában a 39.000/1930. számú rendelettel a gyógyszertári jogfolytonosságot ideiglenes rendelkezésében törvényalap hiján felfüggesztette Most mi ennek a következménye? Ennek következménye az, hogy ma gyógyszertári engedélyekhez jutni csak a törvényhatóság vagy a városok útján lehet, és előállt az a helyzet, hogy ma 550 gyógyszerészalkalmazott teljesen kenyér nélkül, a legteljesebb bizonytalanságban van, és az állásban levő 730 gyógyszerész közül nagyon sok esetben vannak olyanok, akiknek jövedelme, miként a bejegyzett interpellációmban is r megjegyeztem, a háztartási alkalmazott átlagos bérét sem éri el. Nem akarok itt személyeket megsérteni. A. gyógyszertártulajdonosi karnak igen kiváló egyedeivel volt alkalmam az elmúlt napokban, az elmúlt időkben beszélni, akik maguk is teljesen belátják azt a lehetetlen, antiszociális és kétségbeejtő helyzetet, amelyben ma az okleveles gyógyszerészek vannak. (Büchler József: Ki ennek az oka?) Most a kérdés megoldására kell áttérnem: mit kell itt csinálni, miként kell az állásnélküli okleveles gyógyszerészek helyzetén segíteni és törvényileg odahatni, hogy az alkalmazásban lévő diplomás, okleveles gyógyszerészek ne legyenek nagyon sokszor kénytelenek éhbérért dolgozni, ne legyenek kénytelenek hosszú tanulás után lesüllyedni odáig, hogy .jóformán a létminimumukat sem tudják meg.keresni.