Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-132

Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1932 december 1-én, csütörtökön. 85 Elnök: A képviselő úr nincs itt. Ki a következő szónok? Herczegh Béla jegyző: Pintér László! Elnök: Pintér képviselő úr nincs itt. Ki következik 1 Herczegh Béla jegyző: Kertész Miklós! Elnök: Kertész képviselő urat illeti a szó. Kertész Miklós: T. Képviselőház! Ha csupán arról a részletkérdésről volna szó, amely e néhány vármegyének szóbanforgó feliratában foglaltatik, egyáltalán nem kell eue ezzel a kérdéssel foglalkozni, az utóbbi időben azonban egymást érik a támadások az 1928 : XL. te. felfüggesztése ügyében. Egymást érik az ankétezések, a gyülésezések, a munkáltatók bizonyos csoportjai részéről és azért kell itt ezen a helyen is szót emelnünk ennek az egész kérdés komplexusnak megvilágítása, még pedig a munkás- és alkalmazotti szempontokból való megvilágítása mellett. A kérvényre röviden csak annyit, hogy érdemben sincs igazuk a kérvényező törvényhatóságoknak, mert a törvénynek hivatkozott szakasza egészen világosan intézkedik, mert ha a kijelentések esetleg itt-ott nem is törcennek meg pontosan, az új bejelentés mindenesetre megtörténik és így a munkáltatót terhelő az a hátrány, amelyet fennforogni lát vagy vélelmez a kérvényt benyújtó néhány törvényhatóság, a valóságban egyáltalán nem létezik. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) De igen t. Képviselőház a probléma lényege nem is ez. A proléma lényege az, hogy itt a kereskedelem és ipar berkeiből bizonyos áFandó támadások hangzanak el a munkások és alkalmazottak öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítása ellen. Itt fel kell vetnem a kérdést, hogy vájjon a biztosított öregkorra való jog olyan privilégium, amely egyedül és kizárólag köztisztviselőknek juthat osztályrészül? Vájjon a munkában^ töltött évtizedek, a szorgos, nehéz ipari munkában töltött évtizedek nem jogosítanak arra, hogy utána egy tisztességes megélhetést biztosító járadéknak élvezetébe jusson az illető? Vájjon a hivatalnoki munkában eltöltött évtizedek nem jogosítanak arra, hogy valakinek megélhetéséről törvényes alapon gondoskodjunk? Az állam százmilliókat áldoz hivatalnokainak nyugdíjára Fordítja ezeket az összegeket erre a célra, a teherviselő képességének végső határáig igénybevett lakosság áldozatkészségéből, fordítja akkor, amikor a békebeli nyugdíjalapok teljesen elértéktelenedtek és elenyésztek, de senkinek sem jutott eszébe felállani itt ebben a képviselőházban és azt mondani, hogy a közhivatalnokoknak pedig ezentúl nem fog nyugdíj járni, szüntessük meg, mert nem bírjuk. A munkásnál, a magántisztviselőnél, a nem privilegizált osztályhoz tartozóknál ezt nyugodtan szabad és lehet megtenni. Azt mondhatnám, hogy valóságos izgatás folyik ezek ellen a rétegek ellen olyan körök részéről amelyek magukat kapitalistáknak mondják, kapitalistáknak, a fennálló rendszer elvi alapján állóknak. Ugyanazok az urak egészen természetesnek, egész gazdasági létük egyetlen céljának tartják azt, hogy vagyont gyűjtsenek öreg korukra, hogy minél töhbet harácsoljanak össze, viszont azt is egészen természetesnek tartják, hogy a munkásaiknak, az alkalmazottainak biztosított öregségéről gondoskodni nem kell, sőt azt a törvényes kezdeményezést amelyet ebben a tekintetben egy érvényben lévő törvény jelent, mindenképpen megfúrni mindenképpen visszafordítani és viszszafejleszteni igyekeznek. (Fenyő Miksa: Ki kívánja ezt?) Nem a nagyipari érdekeltség, hanem a kereskedelmi és ipari érdekeltségeknek egy elég számottevő csoportja, az az érdekeltség, — amelynek nevében itt van kezemben egy kisebbségi előterjesztés —•- amelyben a kézműiparosok, a kiskereskedők, kisiparosok és hasonlók foglalnak helyet, mégpedig mind a Mabi. elnökségében és igazgatóságában, mind pedig az Oti. elnökségében és^ igazgatóságában. A demagógia egészen válogatatlan eszközeivel' folytatják ezt az uszítást, amelyről mi, akik ezeknek az intézeteknek önkormányzatában részt veszünk, nagyon jól tudjuk, hogy ez nem lehet a nagyipari és a finánctőke érdeke vagy álláspontja azért, mert fennáll ebben a tekintetben egy becsületbeli kötelezettség, az a becsületbeli kötelezettség, amelyet vállaltak az urak, amikor a munkahiány esetére szóló biztosítás helyett és azzal szemben nemcsak koncedálták, de mintegy kezdeményezték az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítást, tehát most állaniok kell ezen a plattformon. Állanak is, de viszont a széles közvéleményben ezek a rétegek, hogy úgy-, mondjam, ezek a felelőtlen elemek csinálják a lármát, intézik memorandumukat a kormányzat illetékes tényezőihez és maholnap már úgy fest a dolog,^ mintha itt a legsúlyosabb, a legnagyobb és legelviselhetetlenebb teher éppen a szociális biztosítás terhe volna. Legyen szabad utalnom arra, hogy az agitáció főként és elsősorban alkalmazotti szempontból mennyire hazafiatlan agitációnak bélyegezhető. Utalnom kell arra, hogy Ausztria még a monarchia idején, 1907-ben életbeléptette az alkalmazottak biztosítását. Magyarország ugyanakkor nem cselekedte ezt. Ausztriában már 1907 óta érvényben van az alkalmazottak biztosítása és az utódállamok közül Csehszlovákiának egyik legsürgősebb szociálpolitikai jogalkotása az volt, hogy ezt az osztrák törvényt átvette, azt 1931-ben megfelelően kiterjesztette és módosította. Ez a módosítás nem jelent kevesebbet, mint egy hatalmas ajándékot a jelenlegi csehszlovák területen élő volt magyar állampolgárok részére, akiknek akkor is betudja a törvény a munkában töltött időnek a felét biztosított időnként, hogy ha esetleg nem is tartoztak a törvény hatálya alá. Mit jelent ez t. Képviselőház? Itt Magyarország a maga példátlan szociálpolitikai elmaradottságában nem ért rá erre es nem tartotta szükségesnek, hogy 1907-től 1928-ig megalkosson egy hasonló törvényt, amilyen Ausztriában megvolt. Az új Csehszlovák állam egyik legelső feladatának tekintette, hogy a régi osztrák törvényt átvegye, életbeléptesse és visszamenő hatállyal alkalmazza. Mi itt szociálpolitikai dumpingről, az utódállamokkal való versengésről szoktunk beszélni. Higyjék el a képviselő urak, hogy amikor az egyik államban szociális alkotásokat látnak az alkalmazottak, a dolgozók széles rétegei, a másik országban pedig legfeljebb langyos ígéreteket, de ugyanakkor ^ hatásos és demagóg agitációt a meglévő szociális intézkedések és törvények ellen, akkor az ilyen állapot semmi esetre sem a mi javunkra billenti a mérleget és az ilyen agitáció a legkomolyabban és a legsúlyosabban árt az ország érdekeinek.