Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-138
366 Az országgyűlés képviselőházának lí deii támogatást megkapna tőlem. Látjuk mindannyian azt a veszélyt, amely országunkat fenyegeti. (Bródy Ernő: Az ország van bajban!) Kégen más volt a felfogás. 1869-ben a Házban egy felhatalmazási törvényjavaslat volt szőnyegen, amelyben egy még meg nem szavazott költség törvényesítéséről és annak az 1870. évi budgetbe való felvételéről volt szó. Akkor Tisza Kálmán ezt olyan aggályosnak tartotta alkotmányjogi szempontból, hogy egy ellenindítványt adott be — amelyet nem akarok itt előadni — és megindokolta beszéde végén azt, hogy miért nem ad be vád alá helyezési indítványt a kormány ellen. Azt mondotta akkor Tisza Kálmán (olvassa): «Nem állok ilyesmivel elő azért, mert amint ma a Képviselőháznak állását ismerem, ily indítvánnyal nem eszközölnék egyebet, mint azt, hogy nagy diadalt aratna a minisztérium azon pereben, midőn arra legkevésbé érdemes.» Ez a mai helyzet is. Beszédem befejezésül még a következőkre kívánok rámutatni. Ennek a rendszernek megalapítója, gróf Bethlen István képviselőtársunk nemrégen kiadta beszédeit. Kitűnő szónok, bizonyára nagyon érdekesek lesznek beszédei azoknak, akik nem voltak kénytelenek nagyrészt hallani őket ia parlamenti harcok alatt. Értékes történelmi dokumentum lesz. De nem tudom, hogy akár neki, akár másnak érdemes volt-e ilyen nagy költségbe verni magát. Itt vannak ezek a zárszámadási könyvek. Ezek a mi adófilléreinkből fizettettek, (Magyar Pál: Ezek szebben beszélnek!}, éb ewk maradandóbb emlékeit fogják nyújtani^ annak a rendszernek, amelyet ő inaugurált. (Ügy van! Ügy van! a báloldalon,) A jelentést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 Patacsi Dénes jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Képviselőház! Előttem szóló t. képviselőtársam beszéde folyamán olyan nyilatkozatot tett, amelyből azt következtethetem, hogy az ő meggyőződése szerint a miniszterelnök úr azért, amit a múlt kormányban mint honvédelmi miniszter elkövetett, tulajdonképpen nem vonható felelősségre, mert hiszen az ő tárcája keretében nem történt semmi olyan dolog, amely miatt felelősségre lenne vonható. (Örgr. Pallavicini György: Nem kutattam!) En nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a jóhiszemű nyilatkozatot teljesen magamévá tegyem, mert én kutattam egy kicsit a zárszámadásokban és a számszéki jelentésekben s ott egész más dolgokat találtam, olyan dolgokat, amelyekből megállapíthatom, hogy a miniszterelnök úrnak volt gesztiója éppen nem bírálható el teljesen az ártatlanság jegyében, a felelősség szempontjából. Mindenesetre szeretném először tisztázni, — erre eddig az előadó úr módot nem nyújtott — hogyan lehetséges az, hogy a 'bizottság jelentésében a honvédelmi minisztériumnál megemlít 164,636.487 pengő 82 fillér értékű értékpapírt. A múlt évben nem volt még semmi. Mindenesetre azt hiszem, mielőtt ez a zárszámadási bizottsági jelentés elfogadtatik, ezt mégis csak meg kellene állapítani, mert en határozottan állítom, hogy megnéztem^ a kéziratot, amely a zárszámadási bizottság előadója részéről átnyujtátott, és ott ugyanezeket a számokat találtam. Hogy bizonyos részvényügyletek a honvédelmi minisztérium keretében voltak, azt megállapíthatom a számvevőszék . ülése 1932 december 16-án, pénteken. jelentéséből, amelynek 184-ik oldalán szerepel a «364. tétel. 3. cím: Csapatok. 1. rovat: részvények vásárlására. Előirányzat nélküli kiadás ... 634.360 pengő 7 fillér». (Mozgás a baloldalon.) Nem tudom, miért kell a honvédelmi minisztériumnak, miért kell a csapatoknak részvényeket vásárolniok. Ez mindenesetre olyan dolog, amely magyarázatra szorul és miniszteri nyilatkozatokkal olyan egyszerűen el nem intézhető. De vannak itt a honvédelmi tárca keretében még más olyan tételek is, amelyek érdemesek arra, hogy itt szóvá tétessenek. Ugyancsak a számvevőszék jelentésének ezen az oldalán van a 366. tétel. «Sportszerű lövészet céljaira. Előirányzatnélküli kiadás 142.930 pengő 65 fillér». Az ebben a rovatban foglalt kiadásokból — amint a Ház elé tárgyalásra még nem került számszéki jelentésekből tudjuk, vadászterületek bérbevételére pénzek adattak ki. (Zaj balfelől.) Elsősorban tisztelettel azt kérdezem a túloldaltól: micsoda mentalitás ez? A normalitás szempontjából kérdem; normális mentalitásnak lehet-e nevezni, hogy amikor az ország ilyen súlyos gazdasági helyzetben van, amikor a nyomor enyhítésére nem találjuk meg a kellő fedezetet, ugyanakkor egyszerre nagyzási mániába esünk és — amit nem követnek sehol a világon — egyszerre a sportszerű lövészetet találjuk olyannak, amit vadászat gyakorlása közben sajátítanának el azok a felnőtt egyének, akiknek részére ezeket a területeket biztosították. De ezek rendszerint bár olyan korban kerülnek oda, amikor a lövészet terén már vagy kellett bizonyos készséget szerezniök, vagy pedig, ha nem szereztek — akik a vadászattal foglalkoznak, tudják, hogy 25 éves kor után nagyon nehéz jó lövési készséget elsajátítani — már valószínűleg nem is szereznek. Ezt semmi esetre sem tartom egészen rendes és komoly dolognak, de nem tartanám komoly dolognak azt sem, ha ezt a magyar országgyűlés szó nélkül tudomásul venné. (Friedrich István: Már pedig szó nélkül fogják!) Ez olyan rendszerbeli hiba, amelynek kiküszöbölésére szükség van. Hogy ez a hiba kiküszöböltetik-e azzal, hogy az a miniszter, aki ezt elkövette annakidején, mint reszortminiszter, most irányt ad és jelöl ki célkitűzéseket az egésizi országnak, — már a saját bevallása szerint — de mindenesetre a mögötte lévő pártnak és többségnek, ezt a Ház bölcseségének megítélésére bízom. Az átmeneti kiadásoknál szerepelnek ugyancsak a honvédelmi minisztérium keretében még más beruházások, amelyeket azonban ismét szóvá kell tennem, mert véleményem szerint ennek a szegény koldus országnak pénzügyeit nem akkor vezették jól, amikor előirányzat nélkül olyan kiadásokra költöttek el összegeket, amely kiadásokra — állíthatom — szükség nem volt. Legyünk avval is tisztában, — bármennyire hangoztatjuk is, hogy a magyar ilyen és olyan lovas nemzet — hogy a technika fejlődésével a lovaglás fontossága harcászati szempontból kétségtelenül csökkent. Semmi esetre sem tudom belátni, hogy taktikai, vagy sztratégiai szempontok indokolhatnák azt, hogy az ország fegyveres erejének jelentőségével arányban nem álló összegek költessenek el magasabb lovaglási és hajtási tökély elsajátítását szolgáló intézményekre. (Esztergályos János: Pólólovacskák részére 53.000 pengő!) Kétségtelen, hogy a múltban egészen szép eredményeket ért el a magyar honvédség tisztikara,
