Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-138

Az országgyűlés képviselőházának 133. főispánok és a budapesti főpolgármester járandóságaiban a túlkiadás 147,899.65 pengő volt. (Dinich Ödön: Mennyi a fixíizetés?) Egyáltalában ezek a főispáni állások immár kritika tárgyát teszik és meggyőződésem szerint ebben az országban nemzeti szempontból is idejét multa milieneumi emlékek. Ezeknek ma ebben a rongyos országban semmi néven nevezendő létjogosultságuk nines, még kevésbbé akkor, amikor itt az 1929/30. költségvetési évben a dotációkon, fizetéseken, illetményeken kívül még 147.899 pengőt adtak ki. (Zaj a baloldalon.) Vagy gyerünk tovább. Bárhová néz itt az ember, olyan rendszertelenséget lát a rendszerben, amely rendszertelenség juttatott minket ebbe a mai szomorú állapotba. Megboldogult Wekerle Sándor pénzügyminisztersége idejében egyszer a pénzügyőrség lovat kért és a lovat ném kapta meg. Utódja, fia, atyjának mulasztását jóvátette, mert, amint itt látjuk, a vámjövedék címénél azt mondja a számvevőszéki jelentés (olvassa): «Az előirányzatnál nagyobb mértékben elkerülhetetlenné vált ló és ióíelszerelés, állattáp, ruházat, _ágy és ágynemű, fűtő- és fözőanyag ,stb. előállt túlkiadás 2,057.683 pengőt tett ki.» (Felkiáltások a baloldalon: hallatlan! — Dinich Ödön: Lovasították a fináncokat!) Vagy pedig gyerünk tovább. Agrárállam vagyunk, folytonosan arról beszélünk, hogy az agrárirányzatot kell támogatnunk, (Lázár Miklós: Lovas nemzet vagyunk!) állandóan szavak hallatszanak, hogy, igenis, elsősorban a gazdatársadalmat keli talpraállítani és^— előttem Bródy igen t. képviselőtársam már említést tett erről — különböző hízlalási kölcsönöket adtak. A segítésnek ezt a formáját teljes mértékben akceptálnám abban az esetben, ha itt nem a protekción lett volna a fősúly és ha olyanok kapták volna ezt a pénzt, akik azt tényleg a sertéshizlalásra fordították volna. (Dinich Ödön: Disznóságba tették!) Magam is nagyon jól tudom, hogy ezek a kölcsönök teljesen más helyekre fordíttattak és az a bürokrácia, amely ennek ellenőrzésével volt megbízva, mással törődött. A végeredmény az lett, hogy egyesek könnyelműségét szintén az államnak kellett fedeznie és megfizetnie. Gyerünk tovább. Valamennyiünk előtt köztudomású, hogy értékes, állítólag a gazdasági kultúrát fejlesztő hivatása^ van a vasárnap délután tartott rádióelőadásoknak. (Halljuk/ Halkak!) Ezt városi emberek talán sokan hallgatják, falusi emberek nagyon kevesen. (Zaj.) Kendben van, csinálják, elismerem, hogy a rádiót különösen a mai időben, amikor olyan széleskörű közhasználatnak örvend, itt is igénybe veszik, hogy a magyar agrártársadalmat felvilágosítsák és kultúrában előbbre vigyék, a többtermelést elősegítsék, de nem tartom megengedhetőnek, hogy ezért tizennégy és félezer pengő túlkiadást számoljanak el. Amint az indokolás mondja (olvassa): «A rádión közvetített gazdasági előadások tiszteletdíjára és azoknak füzetes alakban való kinyomatási, szétküldési, valamint egyéb adminisztrációs költségeire előirányzott összeget túl kellett lépni, mert a rádióelőadásokat magábafoglaló füzeteket a megnyilvánult nagy érdeklődés miatt... nagyobb példányszámban kellett^ kinyomtatni.» Ezek a rádióelőadások nagyrészt teljesen primitívek, de aki meghallgatja és tudását fel akarja frissíteni, — rendben van — csinálja. A túlkiadás nincs feltün&ÉPVISELOHÁZI NAPLÓ XII. ülése 1932 december 16-án, pénteken. 335 tetve és nem tudtam nyomára jönni annak sem, hogy mennyi volt az előirányzat, hogy effektive mennyit költöttek rá és csak a túlkiadásból lehet következtetni arra, hogy itt is százezrek voltak szóban. Mély tisztelettel kérem beszédidőmnek egy negyedórával való meghosszabbítását Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen! — Dinich Ödön: A félórát megadjuk!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Dinnyés Lajos: Hogy visszatérjünk a népjóléti minisztériumra, — amelyről már Bródy t. képviselőtársam is beszélt, sok különböző dolgot megemlítve — a személyi és adminisztratív kiadásoknál 91.112 pengőt tett ki a túlkiadás. Maga a számszék is megjegyzi, hogy a legfőbb állami számvevőszék felhívta az illetékes miniszter figyelmét arra, hogy a hasonló eljárást a jövőben mindenképpen mellőzze. Amikor rózsacsokrokra volt pénz, amikor az informatív kiadásokra százezrek folytak el és ajándékozódtak el, ugyanakkor a népjóléti és munkaügyi minisztériumnál ott látjuk a rokkantak kérdését. Amikor 1929-ben megcsinálták a felülvizsgálatot, ez abból állott, hogy minden rokkantnak hivatalból leszállították az illetékét 25%-kai, {Ügy van! Ügy van! bal felől. — Erdélyi Aladár: A nemzeti hála jegyében!) Ennél a kérdésnél azt a szomorú képet látjuk, hogy itt nem fordul elő túlkiadás, ellenben előfordul ez a 151. tétel alatt. Ez a tétel azt mondja (olvassa): «A hadirokkantaknak és ezek hátramaradottjainak ellátási díjaira, valamint egyéb irányú támogatására. Bár túlkiadás nem állott elő, indokolást igényel, hogy a hadigondozottak felülvizsgálatával kapcsolatban felmerült bizottsági eljárási költségek (Bródy Ernő: Micsoda%)^ és rendkívüli munkadíjak e rovat hitele terhére számoltattak el.» A következő oldalon pedig ez áll (olvassa): «E rovattal kapcsolatban megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy az említett munkadíjakon kívül e rovat hitele terhére a minisztérium egyes tisztviselőinek összesen 14.850 pengő jutalom fizettetett ki, aminek megfelelő rendezése iránt a tárgyalások folyamatban vannak.» (Zaj bálfelöl) Amikor a világháború hőseinek, a hősök hőseinek segélyezéséről van szó, akik pedig teljes egészségüket áldozták oda, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) ibár ezeknek a száma mindig csak csökken, mert fokozatosan kihalnak, nem ezeknek juttatnak segélyt és nem ezeknek emelik fel a járadékát» (Ügy van! Ügy van! balfelől.) banem egyeseknek munkadíjukon kívül még külön tiszteletdíjakat utalnak ki, amint maga a legfőbb állami számvevőszék mondja. (Dinich Ödön: A rokkantak meg koldulnak az utcasarkon!) Ha ezt az 1929/30. évi zárszámadást tovább lapozzuk, ismételten egy igen érdekes dolgot látunk, azzal a bizonyos lillafüredi Palotaszállóval kapcsolatban, amikor magának a fúrónak a leszerelése 96.961 '58 pengőbe került. Ez már agyoncsépelt téma, (Bródy Ernő: Mindig új!) amely még a népgyűléseken sem hatásos, mint mondják, de jelképezi azt a rendszert, amely minden szakértelem nélkül elkezdett ott fúrni, fúrni és fúrtak a nélkül, hogy t előtanulmányt folytattak volna. A végén, évek múlva jönnek rá, amikör egy csomó pénzt, több százezer pengőt belefúrtak már, hogy — amint az indokolás is megmondja — (olvassa): «A lillafüredi mélyfúrás munkálatai geológiai szempontból felülvizsgáltattak és 47