Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-131
24 Az országgyűlés képviselőházának 13. miniszter úr, Budapest közönsége és Budapest környéke s általában mindenütt, ahol a tej ára érinti a közönséget, igazán nagy reménységekkel tekintenek a földmívelésügyi miniszter úr személye felé és várják azt, hogy ebben a dzsungelben csináljon rendet, hogy figyelembevéve a közegészségügyi szempontokat, a továbbiakban is határozottan mérsékelje a tej árát. Lehetetlenség ugyanis, hogy egy kis érdekszövetség, amely a tejvállalatokból alakult s amely a termelőknek csak egy kis részét foglalja magában, ilyen nagy kötöttséget érjen el a tej ára terén. Amilyen sérelmes tehát a 32 filléres tej, ennél még súlyosabb sérelem — ismétlem — a 40 filléres palacktej. Ugy az egyiknél, mint a másiknál kérem a földmívelésügyi miniszter úr erélyes közbelépését. Igen t. Ház! Nemcsak a fogyasztóközönség részére, hanem a hatósági intézmények részére is megállapítja a rendelet a tej árát. Azt hiszem, tévedés csúszhatott be a Kállay földmívelésügyi miniszter úr által alkotott tejrendeletbe, amikor azt kötötte ki, hogy amennyiben ezen közintézményeknek olcsóbb szerződésük volna a tejszállításra, az csak 1932 december 31-ig állhat fenn, s december 31-ike után már az ipari tej árát tartoznak fizetni. Ebből kifolyólag még az ínségakciónál is hogyan alakult a helyzeti Az ínségakció a tejét, t amely igazán jelentékeny összeg a székesfőváros szempontjából, mert 5000 liter tejet fogyaszt naponta, és ezt a betegek, szegény gyermekek és a legszegényebb ápoltak részére veszi, drágábban lesz kénytelen beszerezni, mint ahogy eddig alkalma volt beszerezni. Nevezetesen eddig a 34 filléres tejből 1625%-os kedvezményt kaptak a közintézmények, így az inségakciójis, amely a tejet 28*47 fillérért kapta. (Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter közbeszól.) Október 30-ikával megjelent egy rendelet Kállay földmívelésügyi miniszter úr aláírásával, amely szerint a leszállítás után, tehát Kállay földmívelésügyi miniszter úr rendelete után, minden szerződés hatályát veszti és életbelép az ipari tej, vagyis 28'8 fillérért tartoznak ezek a közintézmények vásárolni. Ha —• tegyük fel — az ínségakció részére a Községi Élelmiszerüzem szállítaná a tejet, 3%-os kezelési költséget számítana fel, tehát 29*66 századrészfillérbe kerülne az a-tej, amely 28 *47 fillér volt, tehát 1*19 fillérrel drágítja. Ha pedig a vállalat szállítja közvetlenül az ínségakciónak, úgy 4*12 fillér bélyegilleték terhelné, akkor pedig kereken 30 fillérbe kerülne a tej, tehát 1*53 fillérrel drágábban, mint volt a leszállítás előtt. Mélyen t. Ház! Erről a napilapokban is olvastunk cikket; így Az Est egyik számában, a november 26-iki számában azt írja, hogy 26 fillérért árusítják a termelők a tejet ott, ahol lehetőség nyílik a számukra, vagyis ahol a hatóság nem veszi észre. Konkrét dolgokra hivatkozik, amelyek azt igazolják, hogy tényleg maguk a termelők olcsóbban tudják a tejet adni s legfeljebb csak a nagyvállalatokat kellene kikapcsolni. De továbbmenőleg a Pesti Hírlap tegnapi számában olvastam az egységespárt egyik érdemes tagjától, Brogli József t. képviselőtársamtól egy cikket, amelyben azt kérdezi, hogy olyan jól megy a dolga a közönségnek, hogy a tejnek ezt a luxusárát képes kifizetni? Továbbmenőleg cikkében megállapítja, hogy a tej drágaságának oka egyedül a nagyvái. ülése 1932 november 30-án, szerdán. j lalat és később levezeti, hogy a mai termelői árat 2 fillérrel emelni lehetne és viI szont a fogyasztói árat mérsékelni lehetne 28 fillérre. Tehát a mai árnál még 4 fillérrel olcsóbbra. Amint cikkében megemlíti, a^ kezei között van a nagyvállalatoknak a kalkulációja, amely szerint a nagyvállalatok 3 fillérrel teljesen adminisztrálni tudják a tej továbbvitelét, sőt írása van egy nagyvállalattól, amely vállalja a tej adminisztrálását egy nagy uradalomból 4 fillérért olyan értelemben, hogy ebben! már a nagyvállalat tiszta haszna is benne van. Kérdem tehát az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, ha ilyen megállapodások vannak a tej vállalatok és az uradalmak között, hogy tudniillik 4 fillérért hajlandó a nagyvállalat magára vállalni a tejnek a fogyasztóhoz való eljuttatását, miért kell akkor 10 fillért, meg 19*5 fillért fizetni a nagyvállalatnak. Azt hiszem, hogy a mai súlyos helyzetben és nagy nyomorban igazán megengedhetetlen dolog, hogy ezt a magas árat továbbra is fenntartsuk. En bízom az igen t. földmívelésügyi miniszter úr erélyében és abban, hogy méltányolni fogja azt a nagy nyomort, amelyben Budapest és környékének közönsége ma sínylődik és lehetővé teszi, hogy e fontos élelmicikknek, a tejnek a fogyasztása biztosíttatik részünkre. (Helyeslés.) Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr kíván szólni. Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Szeder Ferenc: Az a kérdés, hogy lesz-e olcsóbb tej? — Zaj.) Köszönettel veszem, hogy az interpelláló t. képviselő úr idehozta ezt a kérdést a Ház elé, mert úgy látom, hogy a tejkérdés a közvélemény részéről, de különösen a sajtóban nincs kellő tárgyilagossággal és higgadtsággal megvitatva és lefektetve. A kérdés lényegét két szempontból nézem, illetőleg csak két szempontot vehetünk ennél a kérdésnél figyelembe: az egyik a termelői érdek, amely engem mint földmívelésügyi minisztert ezen a helyen elsősorban kell, hogy érdekeljen, a másik pedig a fogyasztói érdek. (Helyeslés.) Hogy e két érdek közé mi kapcsolódik, méltóztassanak ezt szükséges jónak vagy szükséges rossznak nevezni, vagy annak nevezni, aminek tetszik, de ezt egyáltalában nem tekintem olyan tényezőnek, amelynek érdekei a másik két tényezővel szemben részemről vagy más részről olyan figyelmet érdemelhetnének, hogy az a tej árának alakulásába indokolatlanul beleszólhasson. (Elénk helyeslés.) Ezt annál is inkább határozottan ki akarom jelenteni, mert én ezt a tejrendszert készen vettem át, mikor ebbe a minisztériumba kerültem. Nekem az egész tejkérdésnek ebbe a megoldásába beleszólásom nem volt, és azt az október 30-án általam tényleg aláírt rendeletet is mint egy kész és régi rendeletnek kiegészítő részét képező rendelkezést írtam alá. Ebbe nekem semmi befolyásom nem volt, mert ez a rendelet az egész komplexumnak, a rendeletek összességének kiegészítő része volt, amelyet ki kellett adnom, mert az én elődöm a rendelet aláírása előtt azt mondotta, ezt hagyom az utódomnak, mert az utolsó napon nem akarok rendeletet aláírni. Ezt őszintén elmondom, nem azért, mintha nem akarnék teljes mértékben felelősséget vállalni ezért a rendeletért és ennek rendszeréért, hanem csak azért, hogj