Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

29'i Az országgyűlés képviselőházának 137, lommal nézni a pontosság és számszerűség szempontjából is ezeket a jelentéseket, amikor olyan hibákat találunk bennük, amilyeneket én a tegnapi nap folyamán felemlítettem. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) í De ezenkívül — amiről a jelentésben semmi sincsen — néhány szóval kénytelen vagyok megemlékezni az 1928—29. költségvetési év zárszámadásával kapcsolatban is olyan tételekről, olyan túlkiadásokról, amelyeket a jövőre nézve semmi körülmények között sem fogadhatunk el alapul. Teljesen lehetetlennek tartom, hogy a rendelkezési alapot túlkiadásokkal növeljék, bár én nem megyek talán annyira, mint Hegymegi Kiss Pál képviselőtársunk, én elismerem azt, hogy a rendelkezési alap bizalmas természetű ... Kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Farkas Tibor: ...rendelkezési alapra tehát szükség van. De a rendelkezési alap összege az a maximum, amelyen túl nem lehet menni. Olyan praxist, amely a rendelkezési alapot, ezt a bizalmas alapot egyszerű túlkiadásokkal növeli és ezeknek jóváhagyását kéri, nem fogadok el a múltra, de veszélyesnek tartanék a jövőre nézve. (Magyar Pál: A legveszélyesebb precedens. Minden belefér!) Hogy ezeket a száraz, keserű dolgokat talán némiképp közelebb vigyem az élethez, felhívom az igen t. Ház figyelmét arra, hogy esetleg milyen félreértések származhatnak abból, ha azt tapasztaljuk, hogy most egyszerre egy nagy sajtókampány indul meg, nagy tömegekben osztogatják és terjesztik — nem tudom, engedéllyel, vagy engedély nélkül — a miniszterelnök úr beszédeit hivatalos körök, hivatalos közegek. {Farkas István: Ügy van! Hivatalos közegek! Az egész közigazgatási apparátus pártpolitikát csinál.) Megtörtént az, hogy egy vidéki vármegyében az összes tisztviselők asztalán — beleértve az alispánt is _ — anélkül, hogy tudták volna honnan, megjelent ez a munkálat. (Friedrich István: 8 pengőért a fényképét is adják! — Farkas István: Az állam pénzét így pocsékolják!) Amikor ilyen jelenségeket látunk, semmiesetre sem volna indokolható, hogy a rendelkezési alapokat ne a költségvetésben elfogadott összegre korlátozzuk. Van aztán egy nagyon különös dolog. Egyízben már szóvá tettem a Házban egy más kérdéssel kapcsolatban, hogy a Legfőbb Állami Számszéknél túlkidást látunk a személyi járandóságoknál. A számszék jelentése errevonatkozólag azt mondj a, hogy (olvassa) : «a megállapított túlkiadásból 60.000 pengő a jutalmak és segélyek alrovatán jelentkezik.» Nem tartom megengedhetőnek, hogy a számszék részére a kormány külön jutalmakat adjon. A számszéknél a jutalmak összege szerény véleményem szerint semmi körülmények között sem haladhatná meg azt. amit ezen a címen a költségvetésben a törvényhozás megállapított. A számszék és a kormány, azt gondolom, nem is parallel hatóságok. A számszék fő jelentősége abban van, hogy a törvényhozást segítse a költségvetés ellenőrzésében. A számszéknek tehát egyenesen ellenőrző szerepe van és ezért magának a számszéknek is a legnagyobb óvatossággal kellene gondoskodnia arról, hogy még a leghalványabb gyanú, vagy a gyanúnak csak ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. * lehetősége se merüljön fel ä számszék abszolút korrekt magatartása tekintetében. Már pedig minden gyanú alapja akkor van távoltartva, ha nem látunk olyan jelenségeket, amelyeknek törvényes alapjuk nincs. Hogy talán egyszerűbben fejezzem ki a dolgot, különösnek tartanám, — és azt hiszem, minden faluban a legegyszerűbb gazdaember is különösnek tartaná — ha a csősznek olyanok adhatnának javadalmazást, prémiumot vagy kedvezményt, akiket neki tulajdonképpen ellenőriznie kell. {Úgy van! Ügy van! bal felől. — Friedrich István: Erdőmérnökök és vadorzók!) Mindenesetre azonban azt hiszem, hogy a'z a kritika, amely pár éven keresztül már sokszor elhangzott a számszékkel szemben, nem volt eredménynélküli, mert ha összehasonlítjuk a különböző számszéki jelentések hangját, tenorját, akkor azt kell mondanunk, „ hogy a számszék fokozatosan mindig bátrabban és bátrabban merte elmondani a maga mondókáját. (Stransz István: Sokat nem mondott! — Gr. Hunyady Ferenc: Elfogyott a türelme szegénynek!) Nem a türelme fogyott el, hanem azt hiszem, hogy a számszék azt gondolta, hogy jó lesz mégis figyelembevenni azt is, ami az ellenzék részéről hangzik el. Ha már annyi képviselőtársam előhozta az erdőmérnökök és vadorzók szerepét, azt hiszem, meg kell állapítanom, hogy nagyon sokszor kétségtelenül úgy is lehet komoly eredményt elérni, ha az erdőmérnök foglalkozik a vadorzókkal. Ez ugyan nem elsősorban erdőmérnöki foglalkozás és mindenesetre nagyobb ká rok származnak abból, ha az erdőmérnök viszont azokkal a dolgokkal, amelyekkel foglalkozni pedig az erdőmérnök hivatása, (Ügy van! Úgy van! balfelől.) nem foglalkozik, vagy azért, mert mással foglalkozik, vagy azért, mert nem ér rá. (Farkas István: A miniszterelnök sem foglalkozik államügyekkel, hanem csak pártpolitikai ügyekkel! — Dinnyés Lajos: Tegnap Wolffot ünnepelték!) Az országnak mindenesetre több haszna volna abból. — feltételesen mondom — ha cselekedeteket látna, mint abból, hogy ezt a. sok beszédet hallja. Kétségtelen azonban, hogy el tudok képzelni olyan cselekedeteket is, amelyek még több kárt okoznának, mint amennyi bajt a mai helyzetben már úgy is érzünk, úgy hogy a cselekedeteket talán csak akkor várhatnók türelmetlenül, ha azoktól a cselekedetektől valami eredményt is várnánk. Én azonban kissé pesszimistább vagyok, mert az igazat megvallva, ezek után a beszédek után valami nagyon rendes cselekedeteket nem tudok várni. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Farkas István: Ebben tökéletesen egyetértünk! — Dinnyés Lajos: Az erdőmérnök mással foglalkozik! — Fábián Béla: Vadorzókat irt!) A mi hivatásunk, különösen erről az oldalról, nem lehet más, mint az, hogy felhívjuk a többség figyelmét arra, hogy szenteljen egy kis időt annak is, hogy ezeket a nem éppen épületes jelenségeket nyugodtan, higgadtan és nemcsak a múlt szempontjából, hanem az ország jövője szempontjából is tegye mérlegelés tárgyává, különösen amikor ezt a tárgyilagos munkát némileg meg is könnyítette a pénzügyminiszter úrnak az a nyilatkozata, hogy a kormány nem felelős, nem tartja magát felelősnek a múlt kormányok gesztiójáért és nem tekinti ezt a kérdést bizalmi kérdésnek. (Dinnyés Lajos: Megtagadták a mestert!) Én a pénzügyminiszter űr nézetét a maga teljességében nem osztom, mert azt hiszem, hogy a politikai etika