Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. 295 szempontjából nem olyan egészen egyszerű ez a kérdés. De azt hiszem, hogy a többség inkább elfo­gadja a pénzügyminiszter úrnak ezt az állás­pontját, aki a kormány nevében előre is ab­szolválta őket, mint az enyémet. Mert hiszen, ha a zárszámadás kérdését nem tekinti a kor­mány bizalmi kérdésnek, vagyis a zárszámadá­sok tekintetében a bizalmi kérdést eliminálja, — olyan kérdésekben, amelyekben máskép dönteni tulajdonképpen nem lehetne, mert hi­szen a zárszámadás elfogadása, a felmentvény megadása egyes részeiben kétségtelenül, akár mondja a kormány, akár nem mondja, bizalmi kérdés — (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) akkor a többségnek elég szép és elég háládatos szerep kínálkozik. Egyfelől őszintén kiállani, viselni a felelősséget azért, ami a múltban tör­tént, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) megosz­tani ia felelősséget a múlt miniszterelnökeivel és minisztereivel, körülbelül azokon az utakon, amelyeket Esterházy t. képviselő úr kijelölt. (Fábián Béla: Itt mindenki csak a történelem­nek akar felelős lenni! A történelmi felelőssé­get viselik, egyebet nem!) Megengedem, hogy nehéz feladat az, hogy nyiltan Malijának és is­mét hangoztassák, hogy nemcsak akkor, ami­kor együtt voltak, volt meg a teljes harmónia közöttük, hanem most is megvan és vállalják a felelősséget. Nem mondom, hogy politikailag nagy sikereket érnénk el momentán, de nem hinném, hogy a választóközönség komolyabb része ne értené meg ezt és ne honorálná job­ban, mintha efemer, gyors • sikerek kedvéért hallgatással, akarnák elintézni ez a kérdést. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Azt hiszem, hogy a magyar nép elég érett arra, hogy az őszinte, bátor s'zót és cselekedetet megértse, (Buchinger Manó: Nem tekintik érettnek!) ak­kor is, ha ezek a cselekedetek és ezek a szavak némileg tehertételképpen szerepelnek. Azonban nem hiszem, hogy sikerülni fog bárkinek — nemcsak a miniszterelnök úrnak, hanem bár­kinek — itt ebben az országban egységet te­remteni, ha nem biztosítja a nemzeti egység alapját azáltal, hogy mindazokat a beteges tü­neteket, azokat a beteg sebeket, amelyek csak fejlődhetnek és veszélyeztethetik a még ép és egészséges testet, kiküszöböli. Itt nagyobb ope­ráció nélkül, tisztán csak szimptomatikus keze­léssel a bajokon segíteni nem lehet. Frázisok­kal (Propper Sándor: Még kevésbbé!) ideig­óráig lehet eredményt elérni, népgyűléseken hódítani, azonban az országot megmenteni,, az országot jobban kormányozni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a bal- 'és szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Igaza van' — Propper Sán­dor: A frázisokból igazán elég volt!) Mint ahogy beszédem elején is hangoztat­tam, az egész zárszámadási bizottsági tárgya­lás komolyságát bátor vagyok kétségbe vonni. (Strausz István: De nem mindenkire áll ez a megállapítás!) Azt hiszem, hogy áll azokra, akik elsősorban felelősek a jelentésért. Minden­esetre igen helyesnek tartanám, ha mellettem ülő Strausz képviselőtársam a Házat felvilágo­sítaná arról, milyen dokumentumokat látott a zárszámadási bizottságban erre a zárszám­adási anyagra vonatkozólag. (Strausz István: Ötsoros jegyzőkönyveket!) Egyszer voltam a zárszámadási bizottság tárgyalásán, mint mű­kedvelő hallgató, mert hiszen nem vagyok tagja a bizottságnak, és azon az ülésen semmi sem történt abban az irányban, hogy belete­kintsenek a zárszámadásokba. Tulajdonképpen kijelentések szoktak ott elhangzani, de a kije­lentések különösen számadásoknál nem elegen­dők. Szerintem a számadásoknál bizonyos ak­tákról is lehet beszélni s ezeknek az aktáknak a megvizsgálása a zárszámadási bizottság je­lenlegi tárgyalási módja mellett nem igen le­hetséges. Hiszen, ha ennek az anyagnak vizsgálata teljesen szakszerű lehetne, — már a bizottság szempontjából értem — úgyhogy azután a bi­zottság azt a jelentést tehetné, hogy a zár­számadásokat részletesen megvizsgálta és min­dent rendben talált és mindent megnyugvásra talált, ezt nem lehetne két ülésen elintézni. Sőt azt hiszem, nem lehet elintéznie tisztán csak a zárszámadási bizottságnak. Itt talán módot kel­lene találni, — egésizséges gondolat van abban, amit Eckhardt képvisedőtársam mondott — \ hogy parlamenti vizsgálóbizottság vizsgálja meg a zárszámadásokat. Én azonban nem po­litikai szempontból akarom ezt a kérdést vizs­gálni. Nagyon sokszor kétségtelen, hogy a po­litikai szempontból kiküldött bizottság akár­milyen eredményt talál, azért azoknak a po­litikai álláspontját, akik azt a bizottságot ki­küldeni óhajtották, vagy a bizottságban részt­vettek, nem igen fogja befolyásolni. Kétségte­len az is, hogy általában a parlamentarizmus­ban pártszempontból szoktak olyan kérdéseket elintézni, amelyeket talán nem éppen mindig célszerű pártszempontból elintézni. Én a szak­szerűség szempontjából vagyok bátor ezt a kérdést felvetni. Semmiféle zárszámadási bi­zottságot nem tudok elképzelni eredményes munkával máskép, mintha annak a bizottság­nak szakemberek állnak a rendelkezésére, akik technikailag is könnyen meg tudják találni a hibát, nehogy a bizottság csak arra legyen utalva, hogy esetleg véletlenül van a tagjai közt, aki szakember volt, aki a kérdéssel fog­lalkozott, mert hiszen véletlen eset, hogy egy számszéki ember a képviselőházba bekerüljön. (Friedrich István: Strausz véletlen'?) Minden­esetre gondoskodnia kellene a parlamentnek arról, hogy a zárszámadásvizsgáló bizottságok­nak olyan szakemberek álljanak rendelkezésre, akik teljesen független viszonyban vannak mind a számszéktől, mind a kormánytól. Nem akarom a hivatalok számát szaporí­tani, hiszen ez nem is a hivatalok számát sza­porítaná, hanem tulajdonképpen segédszemély­zetet biztosítanának a zárszámadásvizsgáló bi­zottságnak, mert ilyen szakemberek segítsége nélkül tulajdonképpen ai zárszámadásvizsgáló bizottság munkája, azonfelül pedig a képvi­selőház munkája nem lehet eredményes. Tel­jesen lehetetlen, hogy a zárszámadásokat itt té­telről-tételre a plénum előtt tárgyaljuk és itt a plénumban azután még fűszerezve minden­féle politikai felszólalással, ezt az anyagot tu­lajdonképpen csak a látszat kedvéért ledarál­juk. (Friedrich István: A látszat kedvéért?) Ez tulajdonképpen nem komoly munka. Vélemé­nyem szerint a jövőben még inkább szükség lesz arra, mint volt a múltban, hogy a parla­mentek azt a jogot, amelyet ma még megtar­tanak a mindenkori kormányokkal szemben, megóvják. Mert hiszen, ha általánosan nézzük a dolgot, azt kell tapasztalnunk, hogy a tör­vényhozás nagy része részben technikai, rész­ben kényelmi okokból a képviselőház, a parla­ment kezéből kicsúszott. A költségvetés joga, lehet, hogy ez csak ideiglenesen történt, de ina már Magyarországon is többé-kevésbé illuzió­rius. Elnök: Méltóztassék beszédét befejezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom