Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. 287 lyeknél a miniszterelnök úrnak tényleg cselekednie kellett volna. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Itt van például az álláslialmozások kérdése. Elnök: Kérem képviselő úr, ez talán nem függ össze a tárggyal. (Ellentmondások a baloldalon.) Fábián Béla: Benne van. Nem akarok ebben a kérdésben az elnök úrral szembeszállani, de benne van a zárszámadásban. (Bródy Ernő: Törvényellenes az álláshalmozás!) A zárszámadások tele vannak vele, tele vannak azzal, hogy több közpénztárból kap ugyanaz a személy fizetést. Vájjon mi tartja vissza a miniszterelnök urat, aki állandóan mint az ifjúság érdekeinek bajnoka szerepelt a magyar közéletben, attól, hogy olyan intézkedésekkel lépjen az ország elé, — mindenki tapsolni fog neki hozzá — hogy mindenki csak egy közpénztárból vehessen fel fizetést?! Ez tehát egy egyszerű intézkedés és ezzel tényleg sok fiatalembernek adhatnak kenyeret úgy, hogy azonkívül még nem is volna semmiféle katasztrófa, még az államháztartást sem terhelnék meg vele. Az államháztartás egyensúlyát és az ifjúság problémáját nem lehet akként megoldani, hogy — amint azt az utóbbi időben látjuk — állandóan költségvetésen kívül szerveznek új állásokat, amelyek költségeinek fedezete nincs a költségvetésben. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Fábián Béla: Tisztelettel kérem, méltóztassék beszédidőmet negyedórával meghosszabbítani. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Fábián Béla: Amikor az egész ország könyörög az ellenőri szisztémának leépítéséért, akkor beállítanak új ellenőröket és az ifjúságot hozzászoktatják ahhoz, hogy ne munkából, hanem a mások verejtékéből éljen meg, hogy neki nem az a feladata, hogy ő maga dolgozzék, hanem az, hogy más ember keserűségéből, más ember bánatából szerezzen magának kenyeret. Magyarországon az ifjúság úgy szerpel a kereskedők és az iparosok előtt, mint egy megszálló csapatnak egyik káplárja, aki az ő életét állandóan nyugtalanítja. Ebben az országban, ahol az iparnak és kereskedelemnek adói vagy nem folynak be, vagy pedig kétségbeesett intézkedésekre kényszerülnek a pénzügyi hatóságok, hogy befolyjanak, most a könyvek szabálytalan vezetéséért — gyönyörű magyar kifejezéssel — szabálytalansági bírságot vessenek ki. Azért, mert rossz a sorszám, kivetnek 20-tól 50 pengőig terjedő bírságot, és ha ezt az illető nem tudja megfizetni, árverést tűznek ki ellene. T. Képviselőház! így a magyar ifjúság problémáját megoldani nem lehet. Nem lehet a magyar ifjúságot hozzászoktatni ahhoz a gondolathoz, hogy az ő elhelyezkedése nem történhetik másképpen, csak a mások vérének árán. Tessék rendszeres intézkedéseket^ tenni, tessék egyszerűen kimondani, *-— ki fél tőle, miért félnek tőle? — hogy közpénztárból senki ne húzhasson két fizetést. (Bródy Ernő: Benne van a törvényben!) De nem hajtják végre. (Bródy Ernő: Benne van az 1897 : XX. te. 34, <§>-ában.) Mindenütt ott ülnek a nyugalmazott ezredesek, tábornokok, postafőfelügyelők, a nyugalmazott államtitkárok, hogy a nyugdíj niellé még kapjanak egy kis mellékest is. Arra , is figyelmeztetem a t. kormányt, hogy az ifjúságnak ilyetén elhelyezése a hivatalokban, ; amely egy esztendőre szól, egyszersmind nta! sítás ennek a fiatalságnak arra, hogy: «Fiaim, ; csak gazdagodjatok! Menjeteik és jelentgessétek fel az embereket, mert akkor jutalékot j fogtok kapni». (Jánossy Gábor: Túlzás!) Kér» dezze meg t. képviselőtársam, kerületének kereskedőit és malom tulajdonosait, (mennyiben túlzás, amit én mondok. Akkor meg méltóztatik állapítani, hogy nagyon enyhe kifejezést alkalmazok azért, mert a forgalmiadó-ellenőri korszak legszebb idejére emlékeztet az a nialomellenőri rendszer, amelyet most bevezettek. Meg kell állapítanom azt,, hogy ezeknek a költségvetési feleslegeknek korszakában, amikor közel 200 millió pengővel többet vettek he a magyar néptől egy esztendőben, mini amenynyit az előirányzat szerint szabad lett volna bevenni, sok mindenre volt pénz, amint mondottam, sok káros beruházásra is, de ezekben az esztendőkben sem volt pénz arra, hogy Magyarország a legelemibb kötelességeinek eleget tett yolna. Dugsegélyeket fizettek 29 millió pengő értékben, de a vitézségi érempótdíjakat ezekben az esztendőkben sem fizették ki s a rokkantak ezekben az esztendőkben is ugyanúgy alig kaptak valamit, holott akkor úgy folyt a pénz Magyarországon, mint azelőtt sohasem. Mondom, ezekben az esztendőkben sem volt pénz ezeknek a legelemibb kötelességeknek teljesítésére. (Friedrich István: Hol van a párt, Jánossy képviselő úr? — Jánossy Gábor: Itt vagyok! — Bródy Ernő: A zárszámadásokban van a párt! — Propper Sándor: Jánossy elmondhatja, hogy: a párt én vagyok. — Jánossy Gábor: Ezt nem mondom! En csak magamról beszéltem!) En nem reklamálom a miniszterelnök úrtól 95 pontjának és nem reklamálom 300 pontjának végrehajtását. En azonban mégis kénytelen vagyok olyanokat reklamálni, amik, úgylátszik, nincsenek benne a miniszterelnök úr Programm jában. Legelsősorban, mint az előbb említettem, az álláshalmozások megszüntetését; másodsorban egy erkölcsi sofort-programmot, amely például abban áll, hogy a bírságpénzek leiosztásának rendszerét legyen szíves megszüntetni. Legyen szíves megszüntetni azt a rendszert, de haladéktalanul, hogy a bírságpénzekben azok részesedhessenek, akik a bírságot kiróják. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Ez felfogásom szerint semmiféle erkölcsi rendszernek nem felel meg. Itt vagyok bátor felhívni a figyelmet arra, hogy a bírságpénzek rendszerében megint va- » lanli eltolódás tapasztalható, mert valószínűleg t. képviselőtársaim is tudnak arról, hogy ott, ahol eddig 5 pengős bírságokat szabtak ki, most megint 30 pengős bírságokat szabnak ki. Űgylátszik, azért, mert arról van tudomásuk, hogy az ország népe most jobban tudja megfizetni a bírságokat. (Friedrich István: Javultak az állapotok!) Általában egyet tudomásul kell vennie a miniszterelnök úrnak és az egész kormánynak is, azt» hogy a nemzeti öncélúság programmja nem lehet azonos a bürokrácia öncélúságával. (Jánossy Gábor: Igaz!) Teljes lehetetlenség, hogy Magyarországon azért kormányoznak és az emberek azért éljenek, hogy a bürokrácia gazdagodhassák. Tisztára lehetetlenség, hogy ebben az országban azért kelljen fentartani a mai rendszert és azért kelljen transzferkocsikkal elvinni a gazdának, az iparosnak és kereske-