Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

286 Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. 'számadásokból igenis, a jövőre vonatkozólag <vonja>m le a következtetéseket. > r Aimikor a miniszterelnök úr jött, egyik beszédében azt mondotta, hogy a múlt rendszerinek —* amely tulajdonképpen az ő rendszere — i

az volt a hibája, hogy nem volt elég merészsége leépíteni a szuperdimenziókat. Méltóztatlak emlékezni, ezt mondotta a miniszterelnök úr egyik első beszédében. A miniszterelnök úr •a szuperdimenziókat remélhetőleg az állami 'költségvetésre vonatkozólag értette, mert hiszen másra nem 'is érthette (Malasits Géza: 'Dehogy! A népnyomorra!) és -erre most kiderül a miniszterelnök úrról, akitől ha semmi 'mást nem vártak is ebben az országban, de 'legalább azt az egyet várták, hogy lesz elegendő bátorsága ahhoz, hogy a nemzet érde•kében szükséges operációt végrehajtsa, hogy 'neki, aki első beszédében még terhére rótta az «előző kormányoknak azt, hogy nem volt bátorságuk a szuperdknenziók leépítésére, szintén •nincsen bátorsága erre, (Malasits Géza: Resz<ket a keze az operáció előtt! — Bródy Ernő: 'Mindennap kinevez egy főispánt!) nemcsak 'hogy nem tud ezen a téren semmitsem tenni, 'hanem még kijelenti a maga részéről azt is, (Jánosísy Gábor: Majd (megmutatja!) hogy a 'költségvetés végösszegét leépíteni nem lehet. 'Hogy ez hova fog vezetni, arról majd később 'beszélek. De nemcsak hogy nem építi le a költségvetés végösszegét ebben a nyomorult ország•ban, amelyben már a tönkrement adófizetők ;

hekatombai vannak minden vármegyében, hanem a miniszterelnök úr is — mint ahogyan ez újabban minden miniszterelnöknek szokása '— jön egy új adóval, az ínségadóval. Nem tudom, hogy mi fogja a miniszterelnök úr emlé•két, már mint kormányzatának emlékét fenntartani, (Jánossy Gábor: A történelem!) de 'hogy mi lesz a történelemben róla megírva, (Jánossy Gábor: Bizzuk az utókorra! — Malasits Géza: Mi ma akarjuk tudni! — Jánossy Gábor: Mi elfogultak vagyunk! — Bródy Ernő: 'De a jelenkor fizeti az adót! — Jánossy Gábor: Mi elfogultak vagyunk! — Elnök csenget.) egyelőre azonban az a helyzet, hogy Károlyi •miniszterelnök úr megbukott, megbuktatta az egységespárt, (Jánossy Gábor: Lemondott, nem •bukott meg!) maradt utána emlékként a Károlyi-adó, a szükségadó; Gömbös miniszterelnök úr nem bukott meg, de már van az országban egy adó, amelyet mindenütt, ahol eljönnek behajtani, vagy ahol az intést prezentálják, Gömbös-adónak neveznek. Rendszerek változnak, miniszterelnökök mennek, ellenben emlékként itt marad utánuk az adó. (Malasits Géza: A bankok és takarékpénztárak nem fizetnek, a proli fizet 40%-kal többet! Ez az egyenlőség!) Elnök: Képviselő úr, tessék csendben maradni! Fábián Béla: A zárszámadással kapcsolatban meg kell emlékeznem arról a nagy harcról, amelyet a 6-os bizottság, a 33-as bizottság, a 3-as albizottság és az egész Képviselőház folytatott a költségvetés leépítésével kapcsolatban. Méltóztatnak tudni azt, hogy ha mi itt az országban azt mondjuk, hogy a költségvetés le van építve, humbug, azért, mert hiszen leépítettük ugyan az állami költségvetés végösszegét 100 millióval, (Jánossy Gábor: Csökkentettük, nem leépítettük!) de helyébe jött a szükségadó és az inségadó s annak a szegény polgárnak (Bródy Ernő: Mindegy, milyen címen!) igazán mindegy, hogy ő milyen címen fizeti azt a több adót, ha neki több adót kell fizetnie. Es itt, hogy ne méltóztassanak azt mondani, hogy mi utólagos bölcseségekkel állunk elő, figyelmeztetjük a t. kormányt arra, hogy Magyarország népe nincs abban a helyzetben, hogy ezeket w a szörnyű adókat, amelyeket a kormány tőle követel, megfizesse. Meg kell mondanunk azt is, amikor az állami költségvetés zárszámadása van előttünk, hogy nekünk nemcsak az állam költségvetési végösszege ellen van kifogásunk, hanem igenis, súlyosan helytelenítjük a községi háztartások költségvetését is (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Malasits Géza: Es az egyházakét!), súlyosan helytelenítjük

>-a törvényhatóságokét, súlyosan helytelenítjük az egyházaknak azt a politikáját, amelynél fogva az embereket túlzott mértékben veszik igénybe. (Malasits Géza: Most folyik a végrehajtás!) Magyarországon nem lehet cél az, hogy a polgári társadalom oszlopai megdöntessenek azon az úton, hogy mindenegyes közület az egyes egyént túlzott mértékben veszi igénybe. Amióta itt ülök ebben a Képviselőházban, amióta ez a szerencsétlen pazarlási rendszer az országban megkezdődött, még minden miniszterelnök és miniszter kijelentette: tudjuk, hogy a terheket le kell építeni. Eddig, sajnos, ezek a szavak mindig csak szavak maradtak, állandóan csak hallottunk nagy kijelentéseket, azonban tényleges, belenyúló intézkedésre senkinek nem volt meg a bátorsága. Ebben az országban igazán elmondhatja az adófizető polgárság, hogy neki fel kell hagynia minden reménnyel. Az új kormánytól legalább azt vártuk, hogy itt a költségvetés terén, a leépítés terén intézkedések fognak történni és erre (Bródy Ernő: Jön a transzferáló kocsi!) jön a miniszterelnök úr, aki először terhére rótta az előző kormánynak, hogy nem volt bátorsága leépíteni és kijelenti, de kijelenti a pénzügyminiszter úr is, hogy szó sem lehet a költségvetés végösszegének további lefaragásáról, nem lehet róla szó azért, mert hiszen, hogy hol takarékoskodjanak tovább, azt már nem lehet tudni. Pedig tudomásul kell vennie a miniszterelnök úrnak, hogy nálunk Magyarországon minden termelési költségnek legfőbb koefficiense a közteher. Amikor ma a küldöttségek egymást érik a pénzügyminiszter úrnál és a miniszterelnök úrnál is és állandóan iizt mondják, hogy eladni nem tudnak, az adókat befizetni képtelenek és hogy az egész országban hadjárat van, amely a török megszálláskorabeli defterdárok korára emlékeztet, akkor figyelmeztetnünk kell innen a miniszterelnök urat arra, hogy minden szép szónál szebben beszél a tett. Senki ebben az országban a miniszterelnök úrtól nem várta azt, hogy csak a szavak miniszterelnöke lesz, hanem igenis, várta azt, hogy a tettek miniszterelnöke lesz, még pedig egy téren, azon a téren, hogy a költségvetés végösszegét le fogja merni szállítani. Sajnos, ez nem történt meg, amint általában a miniszterelnök úr terhére róhatjuk azt, habár az én véleményem is az, hogy ilyen ingoványos időben, amilyenben ma élünk, a sok cselekedet helyett jobb politika a várakozás politikája, mert még abból, hogy valaki nem tesz semmit sem, sohasem lett volna olyan baj, mintha tett valamit, mégis vannak olyan dolgok, ame-